étel, hordó

Flamenco hotel

  • ételhordó
  • 2011. október 27.

Gasztro

Valaha a XI. kerület (ma már Újbuda) idegenforgalmi központjának számított a Feneketlen-tó és környéke.

Ezt onnan tudjuk, hogy a korabeli (1960-as évek) szegényes képeslap-felhozatalában a tó közelében álló Sport szálloda igen jelentős szerepet kapott. Sőt az Ikarus egyenest Mátyásföldről hozta a hotel parkolójába legújabb buszait a prospektusfotózáshoz.

Az 1964-ben épült Sport húsz év múltán változott nagyot: a nyolcvanas évek elejének nagy szállodaépítési lázában kibővítették, felújították, homlokzatára a Skála áruházakról ismerős világos fémidomok kerültek, a neve pedig Flamenco lett. Valószínű, hogy az elmúlt harminc évben további jelentős változások történtek, azonban a név maradt.

Most először vagyunk itt, sokkal pompásabb, mint amilyennek kívülről képzeltük. Teljesen érthető a négycsillagos besorolás, bár az, hogy az éttermet a hatalmas lobby egyik sarkába helyezték - noha láttunk már ilyet - nem különösebben elegáns. Nem így a damasztszalvétás teríték, a kifogástalanul viselkedő felszolgáló.

És hát a kínálat is megér legalább négy - ha nem öt - csillagot.

Eddig azt hittük, hogy az erőleves (1100 Ft) az erőleves, és evvel a dolog el is van intézve. Itt azonban nem folyik a tojás, valami spenótos galuskával meg bébirépával dobták fel, és ettől már-már ínyencfalattá válik. A fantázia szárnyalása ez, hiszen ugyanúgy nincsen túlbonyolítva, ahogy a bazsalikomkrémmel töltött tönkölypalacsinta (2100 Ft) sem, amit paradicsomszósszal körítettek. A megfelelő arányok és a hozzávalók ismeretében bárki el tudná készíteni, csak hát előtte meg kell írni azt a receptet. Viszont a grillezett kacsamájtorony burgonyalepényen (3500 Ft) már ügyességet kíván, hagymachipsszel, barackkal, almával pedig remek kombináció.

A végén sem lóg ki a lúdláb (1000 Ft); megint csak a legjobbakat mondhatjuk, úgyhogy már felejtenénk is a várótermi környezetet, ha az elfogyasztott élményanyagot nem árnyékolná - pontosabban: világítaná - be egy elhanyagolhatónak tűnő, ám mégis roppant bosszantó jelenség: a neonos fényű energiatakarékos izzók sora. Próbáljanak meg ilyen fényviszonyok mellett vacsorázni - odalesz az ilyenkor kötelező romantikus hangulat!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.