étel, hordó

Korona – Hévíz

  • ételhordó
  • 2011. március 10.

Gasztro

Hévízt afféle nyugdíjas-melegedőként tartják számon, különösen így télidőben. Az biztos, hogy az átlagéletkor jóval magasabb a szokásosnál, mint ahogy az is kétségtelen, hogy a hangulatos fürdőváros sohasem lesz riválisa Ibizának, azonban igazságtalanság lenne luxuselfekvőként tekinteni rá.

Elég csak megtekinteni Hévíz honlapján (heviz.hu) a "vendéglátó-ipari térképet" - több mint hetven ilyen-olyan létesítmény csalogat, márpedig ha egy ekkorácska településen ilyen sokan élnek meg ebből, akkor keresletnek is kell mutatkoznia.

A nyugdíjastempót legfeljebb este nyolc után érzékeljük. A számos létesítmény java addigra lehúzza a redőnyt, úgy tűnik - legalábbis ilyenkor, szezonon kívül - az éttermi vacsorázás nem a legdivatosabb időtöltés. A központtól jó tízperces séta után (ez itt már komoly távolság) találunk végre egy olyan helyet, ahol nyitott kapuval várnak.

A Korona panzió ránézésre alig különbözik a hévízi szálláshelyek többségétől. Túlméretezett családi ház, feltűnést legfeljebb vörösre festett homlokzatával kelt. Étterme különálló egység, vagyis nem kell a recepción mentegetőzni, hogy csak vacsorára jöttünk. Kellemes-semmitmondó berendezés fogad, vendégseregről nem beszélhetünk, csupán néhány - kissé ittasnak tűnő - osztrák turista múlatja az időt harsány kacarászással a söröskriglik fölött. Határozott fellépésű felszolgáló hölgy a pultban - mintha az lenne az arcára írva: "Még hogy konyha? Ilyenkor?" -, de szerény érdeklődésünkre máris maszkot vált.

A csontlevest finommetélttel (450 Ft) a forró tea helyett választjuk - melegítőnek megteszi, semmi több -, a kétszemélyes Korona haltál (4500 Ft) viszont minden várakozást felülmúl. A hal formájú fatálon bemelegítésnek van két szelet lazacfilé, de ezekkel végezve valóban csodás élmények várnak: a dióba panírozott fogas fantasztikus, a tál díszének tekinthető egész pisztráng úgyszintén, s ne feledkezzünk meg a köretről: a vadrizs valóban vad, a krumpli omlós, a saláta pedig frissnek tűnik, bár tudjuk, ez lehetetlen.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a desszertként kapott helyi specialitás, a szilvalekváros zalai kukoricaprósza (690 Ft) tényleg olyan, mintha egy falumúzeum kemencéjében sütötte volna az erre szakosodott nagymama, tényleg csak az időjárásra lehet panaszunk.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.