étel, hordó

Véndiák

  • ételhordó
  • 2011. december 30.

Gasztro

A Kecskeméti utca folyamatosan változik, de mégsem csak a jogtudomány fellegvára tekinthető biztos pontnak. A szemközti Véndiák (most éppen) étterem is nagyon-nagyon régi létesítmény, ha hihetünk a feljegyzéseknek, "1938-ban alapíttatott". Mi viszont egy felismerést osztanánk meg önökkel, mielőtt belépünk e réges-régi hely ajtaján. A frappáns elnevezést dicsérnénk, ami ma már annyira evidens, hogy "bele se gondolunk". Pedig a megénekelt "vén diák" nemcsak az érettségire készülődik, de arra is, hogy beintsen a kocsmárosnak, amikor az a "18 éven aluliakat szeszes itallal nem szolgálunk ki" táblára mutat, és evvel bezárul a kör.

Már csak azért is, mert emlékeink szerint a Véndiák inkább presszóként, kocsmaként, sőt a kilencvenes évek elején diszkóként működött (képzeljék el a dj-t, a fiatal Csiszár Jenőt, ahogy Billy Idol Rebel Yell c. számára rázza a fejét - brrr...), a hagyományos vendéglő - ha volt egyáltalán - a múlt ködébe veszett.

Most viszont nettó étteremként (egészen pontosan: "pub and restaurant") született újjá, a lakberendező a high-tech és a régi idők polgári idilljének különös elegyét álmodta az enteriőrbe, és akár hiszik, akár nem, szó sincs rémálomról. Ez az elegyes, ámde visszafogott elegancia az evőeszközök minőségére, a makulátlan abroszra is jellemző, viszont a felszolgáló hölgyek inkább kedvességükkel tűnnek ki - nem látszanak szakembernek. De a választékot egy ínyesmester eszelte ki, s ennek megfelelően igyekszünk ebből is, meg abból is elcsípni egy kicsit. Noha lassan a sütőtökleves (990 Ft) ugyanolyan közhellyé válik, mint a kijevi pulykamell volt a kilencvenes években, azért van még benne spiritusz.

Márton-nap lévén libás különfogások is fellelhetők, kár, hogy nem csapunk bele azonnal. Az ünneplés előtt ugyanis megpróbálkozunk egy bacon burgerrel (1750 Ft), ami nagy hiba. Ugyanis hiába remek a hús, és elfogadható a körítés, ha mindez a húsz-harminc évvel ezelőtti city grillek puffancsába van csomagolva. Szép dolog a retró, de az efféle pékáru lassan már egy Velence-tavi lacikonyhában is vállalhatatlan. Nem így a liba. A tepertőt (850 Ft) kiállíthatnák a szentendrei skanzenben, s a szilvás-szarvasgombás libamell (3300 Ft) is nagyfokú kreativitásról tesz tanúbizonyságot, olyan mint az erdőtűz: egyszerre ropog és omlik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.