Böszörményi Jenő

  • Böszörményi Jenő

Böszörményi Jenő cikkei

A kevés és az elég – 2.

  • Böszörményi Jenő
Az elemzés múlt heti első részében (Magyar Narancs, 2017. november 9.) azt vizsgáltuk, hogy egy esetleges kormányváltás után mi vár az orbánizmust felszámolni igyekvő új hatalomra, ha a parlamentben csak egyszerű többsége van. Az elorbánosított intézmények miatt a mai ellenzéki pártokból alakuló új kormány hirdetett programjából jószerivel semmit nem tudna megvalósítani, és működését rövid időn belül „törvényesen” is ellehetetleníthetnék a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) utóvédharcosai.

Állami magánalapítvány

  • Böszörményi Jenő
Sietősen megszüntetnék azt az alapítványt, amelynek kulcsszerepe volt Matolcsy György és családja üzleti ügyeiben és gazdagodásában. Az árulkodó iratok jelentős hányada így megsemmisülhet. A szóban forgó Tulajdon Alapítvány működését sűrű csend és homály övezi.

Strómanból sosem elég

  • Böszörményi Jenő
Hogyan vegyünk meg fillérekért olyan cégeket, amelyeket miniszter férjünk korábban néhány millióval megfinanszírozott? És hogyan pénzeljük saját magunkat annak a pártalapítványnak a kasszájából, melyet mi magunk vezetünk? Matolcsyék tudják a választ.

A strómanom a feleségem

  • Böszörményi Jenő
Hogyan ügyeskedett át magának Matolcsy György egy többségi állami tulajdonú céget, melynek bevétele épp az ő első minisztersége idején volt a csúcson? A nyereséget aztán évekkel később ő vette fel. A 12. kerületi ingatlanok megszerzése csak a bónusz volt.

A közpénzjelleg elvesztése Matolcsy módra

  • Böszörményi Jenő
Matolcsy György megcsapolja a Fidesz pártalapítványát is, a családtagjai pedig pár tízezres névértéken vesznek több tízmilliós értékű vállalkozásokat. A friss Narancsban folytatjuk a Matolcsy család görbe cégügyeit feltáró sorozatunkat.

Nem veszítette el köztulajdon jellegét

  • Böszörményi Jenő
Pert indítottunk annak érdekében, hogy a Matolcsy György vezette jegybanktól megtudhassuk, kik lettek az MKB Bank igazi tulajdonosai. Ez ugyanis közérdekű adat. És nemcsak szerintünk, hanem az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék ítélete szerint is.

Fedezékben

  • Böszörményi Jenő
Továbbra sem tudhatjuk, kik az MKB Bank tényleges tulajdonosai. A hatóságok szerint azonban minden a legnagyobb rendben.

A Matolcsy-alapítványok emberei már az MKB-ban vannak

  • Böszörményi Jenő
Érdekes személyi összefonódásokat, átfedéseket találtunk a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványi világ és az MKB-csoport között. Matolcsy bizalmi emberei beszivárogtak a bankba. Pleschinger Gyula monetáris tanácsi tag fia is munkát kapott az MKB-ban.

Kövess minket: