A magyar gazdaságtörténet eddigi legtitokzatosabb, s ezért lankadatlan médiaérdeklődéssel kísért fejezete lett az MKB Bank eladása. Az egyik legnagyobb magyar pénzintézetet megvásárló konzorcium tagjai, a luxemburgi Blue Robin Investments, a Minerva Zrt. METIS Magántőkealapja és a Pannónia Nyugdíjpénztár nem hajlandók elárulni ugyanis, hogy kik a bank igazi befektetői, tényleges tulajdonosai – azok tudniillik, akik a tranzakció nyélbe ütéséhez szükséges 37 milliárdos vételárat végül összeadták. Ennek is köszönhető, hogy a legvadabb, legképtelenebb és, valljuk be, legméltatlanabb elméletek kezdtek keringeni arról, hogy Orbán Viktor vagy Matolcsy György és kapcsolt részeik állnának a valóságban az ügylet mögött. E feltételezéseknek már csak azért sem lehet hitelt adni, és nem adunk természetesen mi sem, mert nevezett urak vagyonnyilatkozataikban nyomon követhető legális jövedelme semmi esetre sem tenne lehetővé ilyen mérvű befektetést.
Aggarwal úr mosolyog
Az MKB Bankot 2014 ősz elején vette meg 17 milliárd forintért a magyar állam, miután a korábbi tulajdonos Bayerische Landesbank lelépési pénzként – csak hogy mielőbb szabadulhasson veszteséget termelő magyar leányától – még 83 milliárdot beletolt. A szanálási hatóságként eljáró Magyar Nemzeti Bank három hónappal később vette nevére a pénzintézetet, és előbb Balog Ádám, majd Nagy Márton szanálásért felelős alelnökök irányítása mellett (Balog időközben átült az MKB-ba) megkezdte az MKB-csoport szisztematikus profil- és portfóliótisztítását, aminek részeként megváltak jó néhány munkatársuktól, számos cégüktől, kereskedelmi ingatlanhitelüktől. A szanálás részeként a magyar állam irányításával és felügyelete mellett működő Szanálási Alap közvetett tulajdonába kerültek a piacon értékesíthetetlennek bizonyult s ezért „rossz bankba” kipakolt kereskedelmi ingatlanhitelek, melyekért az alap a piaci árnál jóval magasabb összeget fizetett (a forrást egy banki konzorcium hitele biztosította). Ez utóbbi tranzakció keretében az MKB 32 milliárd forintos, az Európai Bizottság által jóváhagyott állami támogatásban részesült, s kompenzációként maga a bank is a Szanálási Alap közvetett tulajdonába került. A tulajdonosi jogok gyakorlása azonban továbbra is a szanálásért felelős jegybanknál maradt. (Az MKB eladása körüli ügyeket online felületünkön is nyomon követtük, a nyomtatott lapban pedig legutóbb három hónapja írtunk róla, lásd: Titkok és remények, Magyar Narancs, 2016. április 7.)
A nyertes ajánlattevőt, vagyis a fent nevezett, a J. P. Morgan amerikai bankház által összeboronált konzorciumot március utolsó napján választotta ki a Matolcsy György elnökölte Pénzügyi Stabilitási Tanács. A konzorciális partnerek pedig azt követően álltak a nyilvánosság elé június 30-án, hogy előző nap kifizették a teljes vételárat, s ezzel az MNB is lezártnak nyilváníthatta a szanálási eljárást. A három új tulajdonos közül a Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök által alapított CIG-csoporthoz tartozó Pannónia Nyugdíjpénztár a legátláthatóbb: a közel 100 milliárdnyi vagyont kezelő, 35 ezer taggal bíró pénztár két évtizede stabil szereplője a magyar piacnak (legutóbb épp a Quaestor önkéntes nyugdíjpénztárát kebelezte be). Egyelőre sötét lónak tűnnek azonban a tőkealapok: a nyilvánosság s nem utolsósorban az MKB ügyfélköre sem tudja, kik is állnak pénzzel mögöttük.
2016. februári indulása óta 42 milliárd forintot kalapozott össze a Minerva Tőkealap-kezelő Zrt. által gründolt METIS Magántőkealap, s ezzel hazai viszonylatban rögtön a legnagyobb alap is lett. (Nevét az értelem és megfontoltság görög istennőjéről kapta.) Az alap zárt végű, abba nem fektethet akárki, a legkisebb beugró összeg 100 ezer euró (cirka 31 millió forint). Kérdésünkre a Minerva elárulta, hogy az alap papírjait kivétel nélkül magyar szakmai befektetők jegyezték le (magánszemély egy sincs köztük), kilétükről azonban az értékpapírtitokra hivatkozva továbbra sem kívántak tájékoztatást adni. Azt sem kötötték az orrunkra, hogy ez a szép summa összesen hány befektetőtől jött össze. Az alapnak az MKB-n kívül egyelőre nincs más befektetése, bár tájékoztatásuk szerint több vállalat átvilágításával is foglalkoznak épp, így a náluk pihenő 25 milliárd továbbra is keresi a helyét. Semmit sem zárnak ki azonban: érettebb szakaszban lévő vállalatok éppúgy célponttá válhatnak, mint ígéretes startupok, s érdeklődnek ipari, mezőgazdasági, élelmiszeripari és pénzügyi befektetések iránt egyaránt. A Minerva tavaly nyáron került Jaksa János 100 százalékos birtokába. Jaksa korábban a magyarországi Raiffeisen Bank egyik ügyvezető igazgatójaként szerzett banki tapasztalatokat, s kecskeméti kötődése miatt hozták hírbe Matolcsy Györggyel, akinek köztudomásúan ugyancsak szorosak a kapcsolatai a hírös várossal.
A legkevesebbet kétségtelenül a luxemburgi bejegyzésű Blue Robin Investmentsről tudott meg eddig a közvélemény. A Narancs több körben próbálta feltérképezni a cég változó tulajdonosi hátterét. A márciusi eredményhirdetéskor a cég mögött többségi tulajdonosként még egy szingapúri társaság állt, amely azonban azóta vette a kalapját. A Blue Robin június eleje óta – egy további luxemburgi (Blue Robin Management) és egy magyarországi társaság (GRAHA Hungary Investment) közbeiktatásával – az indiai származású, Szingapúrban élő üzletember, Rakesh K. Aggarwal kizárólagos tulajdona. Aggarwal nem kívánt nyilatkozni lapunknak, mint ahogy írásban feltett kérdéseinkre sem kaptunk, csak általános válaszokat. Így nem tudtuk meg, hogy a mindössze 7750 euróval alapított, de 100 millió euró (31 milliárd forint) bevonására kalibrált luxemburgi tőkealap jelenleg összesen mekkora vagyonnal rendelkezik, vagy hogy befektetői mely országokból verbuválódtak (a luxemburgi cégadatbázisban lapzártánkkor továbbra is csak a kezdeti pár ezer euró látszik). Az újabban a Blue Robin tanácsadójaként és a GRAHA igazgatósági tagjaként dolgozó Semsey Barna sajtótájékoztatón elejtett szavaiból mindenesetre valószínűsíthető, hogy a résztvevők ázsiai befektetők, a szakember ugyanis éppen azzal indokolta a luxemburgi cégalapítást, mert az ázsiai üzleti környezetben a nagyhercegségben bejegyzett tőkealapok képesek a legnagyobb befektetői bizalmat kelteni. (Az MKB-üzlet összehozásánál bábáskodó, jelentős tanácsadói tapasztalatokkal bíró Semsey szintén a délkelet-ázsiai városállamban él.)
Aggarwal személye maga is rejtélyes: a sajtótájékoztatón szinte végig mosolygó, kedélyes nagypapa benyomását keltő üzletember nem tűnt különösebben határozott, céltudatos befektetőnek, a dolgok irányítójának (bár a Blue Robin a konzorciumvezető, csak harmadikként szólalt meg, és inkább Semsey vitte a szót). A sajtónak kiosztott életrajza szerint Aggarwal 1975-től (23 éves korától) alelnök a szingapúri Citibanknál, 1990-től első alelnök a UBS-nél (az impozánsnak tűnő titulusok némiképp félrevezetők: a nagy nemzetközi pénzügyi intézményeknél tudomásunk szerint ezek nem különösebben magas beosztásokat jelölnek, vezetői hatáskörök nélkül). Később egy indiai hitelminősítőnél, majd amerikai, indiai és szingapúri vállalkozásokban igazgató. Ez az életrajz mélyen hallgat ugyanakkor Aggarwal Brit Virgin-szigeteki offshore érdekeltségeiről vagy a filmiparban szerzett tapasztalatairól. Az OffshoreLeaks adatbázisban lapunk négy céget is talált (Multivest Offshore Inc., Alliance Health Partners Inc., Apace Communications Ltd. és New Horizon Ventures Group Ltd.), amelyekben Aggarwal igazgató és tulajdonos. A WikiLeaks szerint emellett hosszú éveken át szoros üzleti kapcsolatban állt a Sony ázsiai érdekeltségeivel, illetve az indiai filmbiznisz néhány nagyágyújával is. (Érdekességként említjük meg, hogy a filmes karrierjét a „szomszédos” Hongkongból indító Andy Vajna filmügyi kormánybiztos szintén bizniszelt a Sonyval: korábbi cége, az InterCom a Sony kizárólagos magyarországi forgalmazója, de Vajna producerként is bedolgozott a Sonynak.)
Így buktunk 17 milliárdot
Sok tehát a titok az MKB megvásárlásához pénzt adó befektetők kiléte körül. Az új tulajdonosok, s nem kevésbé az eladást levezénylő Magyar Nemzeti Bank egyrészt arra hivatkoznak, hogy az illetékes magyarországi, illetve európai uniós hatóságok kellő mélységben megismerhették a befektetőket, pénzügyi helyzetüket és szakmai hozzáértésüket, s mindent rendben találtak. Másrészt arra, hogy a befektetési alapok természetéből adódóan az alap papírjait jegyző befektetők személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak, azok értékpapírtitkot képezvén nem adhatók ki. Tekintve azonban, hogy a magyar állami tulajdonszerzést, majd a bank szanálás alá vételének indokoltságát számosan eleve megkérdőjelezték, okkal merül fel a gyanú, hogy az egész manőver kezdettől fogva azt a célt szolgálta, hogy – mint az elmúlt években a magyar gazdaságban oly sok területen – vagyonátrendezést hajtson végre egy fontos szegmensben, a tőkealapok közbeiktatása pedig kifejezetten arra jó, hogy a tényleges tulajdonosok homályban maradhassanak. A gyanút az is erősíti, hogy nem nagyon látható olyan észszerű indok, amely akár az ázsiai, akár a hazai szakmai befektetők rejtőzködését indokolná. Más persze a helyzet, ha a befektető nem is annyira szakmai.
Az alaptörvény szerint nemzeti vagyon csak olyan szervezetnek adható át, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható. Az MNB álláspontja szerint azzal, hogy a szanálás részeként az MKB tavaly decemberben a Szanálási Alap tulajdonába került, megszűnt nemzeti vagyon lenni (eszerint a magyar adófizetők legalább 17 milliárdot buktak a kalandon, a vételárat ugyanis az alapba, és nem a költségvetésbe fizették be), s a mostani értékesítésre már nem vonatkoznak a hivatkozott alaptörvényi rendelkezések. Ennek legalábbis ellentmondani látszik az Európai Bizottság álláspontja, mely szerint a Szanálási Alap forrásai állami forrásnak minősülnek, éppen ez indokolta azt, hogy a bizottság tiltott állami támogatásra vonatkozó vizsgálatot folytasson. Lapunk erre alapozva indított közérdekű adatpert az MNB-vel (mint tulajdonosi joggyakorlóval) szemben, mondván, az állami források értelemszerűen a nemzeti vagyon körébe tartoznak. Meglátjuk, milyen következtetésre jut végül a bíróság.
