Dénes Ferenc

Az egyenlet sokismeretlenes - írja a sportközgazdász, Dénes Ferenc.

Nézzünk szembe a valósággal: a magyar sport a belátható múlt minden pillanatában közpénzfüggő volt.

Az irracionálisnak tűnő közpénzköltést a sportágazatban sokan összefüggésbe hozzák a miniszterelnök adakozó kedvével, amelynek gyökere a kormányfő sport iránti rajongása lenne. De mi van, ha nemcsak a sportszeretet játszik itt, hanem nagyon is racionális okokból szórja szét mindannyiunk pénzét a sportban?

Bár monolit egységnek látszik, a felszín alatt komoly gazdasági feszültségek rágják az európai sportot. Az elmúlt negyedszázadban tömegével alakultak a ligák, amelyek egy részét már nem a klubok, hanem a nemzetközi és nemzeti szövetségek menedzselik.

Még a svájci–magyar vb-selejtező előtt gondolkodtam valami vicceskedő poszton: vajon a hazai válogatottat adó ősi helvét családok sarjai közül hányan térdelnek le a himnusz hangjaira, tiltakozva az elnyomatásuk ellen? Aztán hagytam a csudába az egészet, ne én dobjam be a témát. Egy hét múlva megtette más.

Fontos cikket írt Berlinger Edina (lásd: A hazai pálya hátránya, Magyar Narancs, 2017. február 9.). Fontosat, mert a Budapest 2024 olimpiai pályázatról szóló propaganda- és ellenpropaganda-szövegek között ritka a módszertani kérdéseket feszegető, a számok mögé tekintő, igényes elemzés. Meg hát a számolás után kapott eredmények is sokkolóak, ami különösen jelentős most, amikor népszavazásra készülünk. A szükséges társadalmi párbeszéd is azt kívánja, hogy gondolkozzunk el a szerző érvein.

Nincs ma boldogabb hely a világon, mint az angliai Leicester. A futballszurkolók egy hete részegek, részben a sör, de leginkább a sosem volt csoda okán. Minden odds ellenében a bajnokságot a „Rókák” becenévre hallgató Leicester City Football Club nyerte.

Manchester, ha jobban belegondolunk, nem is olyan nagy város, lakóinak száma alig több mint félmillió. Mégis van két csapata, amelyek nemcsak az angol, de a globális futball meg­határozó szereplői. Mindkettő sokszínű szolgáltatásokat kínál, üzleti modelljük, sikerük titka mégis eltérő.

Miközben az amerikai igazságszolgáltatás, az angolszász sajtó és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keresztes háborút hirdetett ellene, Herr Joseph Blattert a hétvégén ötödszörre választották meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ­elnökének. Most megpróbáljuk a dolog jó oldalát nézni – vagy legalább magyarázatot találni rá.

Egy valamirevaló népmesei hős, ha nem is túl okos, de megvan a magához való esze (kiváló üzleti érzéke). Erős a lába, megállja rajta a helyét, talpraesett (aranylábú fiú). Bár szegény sorban nevelkedik (középosztálybeli család), mesterségbeli tudásával eléri, hogy a hamuban sült pogácsához viszonylag hamar Kopi Luwak kávét szürcsöljön.

Az elmúlt hónapokban mind erőteljesebbé vált a nyílt elégedetlenség a sportszférába, különösen a labdarúgásba áramló állami, önkormányzati támogatások miatt. Nincs evvel baj, hiszen sokan sokféleképpen gondolhatjuk el adóink ésszerű és hasznos felhasználását. Ám a sportágazat szembeállítása más társadalmi területekkel mégis elgondolkodtató: különösen a kultúra és a sport egymás ellen fordítását értem nehezen, még ha az indulatokra látok is magyarázatot.