Sepp Blatter viselt dolgai és újraválasztása

További jó munkát, elnök úr!

  • Dénes Ferenc
  • 2015. július 4.

Sport

Miközben az amerikai igazságszolgáltatás, az angolszász sajtó és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keresztes háborút hirdetett ellene, Herr Joseph Blattert a hétvégén ötödszörre választották meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ­elnökének. Most megpróbáljuk a dolog jó oldalát nézni – vagy legalább magyarázatot találni rá.

A FIFA május utolsó hetére összehívott 65. kongresszusa mellbevágó előjátékkal kezdődött. Hat, a kongresszusra Zürichbe érkezett magas rangú szövetségi vezető szállodaszobájának ajtaján szerda reggel svájci közegek kopogtak. Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodájára (FBI) hivatkozva arra kérték a küldötteket, lesznek kedvesek a rendőrségre fáradni, és számot adni néhány millió dollárról, ami gyanúra okot adó módon került a számlájukra. A FIFA-tisztviselőkön kívül (köztük aktív és volt alelnökök, nemzeti szövetségi elnökök) sportmarketing- és médiacégek vezetői is rács mögé kerültek, összesen 14-en. A vádak számosak: mérkőzések, illetve egész bajnokságok manipulálása, kontinentális és világbajnoki selejtezők befolyásolása, szponzori és tele­víziós szerződések törvénytelen kikényszerítése, zsarolás, megvesztegetés – de a vizsgálódások ­során állítólag felmerült a 2010-es dél-afrikai vébé odaítélése és Blatter 2011-es megválasztásának ügye is. A szálak a 90-es évek elejére nyúlnak vissza; az illegális pénzforgalom a sejtések szerint több százmillió dollárra rúg. Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter szerint az egész rendszert átható, maffiaszerű korrupcióról beszélhetünk.

A FIFA-val szembeni korrup­ciós vádak nem újak. A gyanúsan vezetett mérkőzésekről, világesemények rendezési hiányosságairól, jegyüzérkedésről, a kereskedelmi jogok pult alatti adásvételéről szóló pletykák évtizedek óta tartják magukat – de az igazi botrányt és a jelenlegi FIFA-elnök elleni háborút mégis az robbantotta ki, hogy a 2018-as világbajnokság rendezési jogát Oroszországnak, a 2022-esét pedig Katarnak ítélte a szervezet. A nagy vesztes Anglia, amely maga is szerette volna az egyik vébét elvinni – az angol sajtó a 2010-es döntés óta támadja a FIFA-t, a Sunday Times pedig tavaly nyáron hosszú cikksorozatban mutatott be állítólagos bizonyítékokat a csalásra. A FIFA etikai bizottsága utána is ment a vádaknak, ám a jelentést a végrehajtó bizottság nem engedte teljes terjedelmében nyilvánosságra hozni, ami – stílszerűen – csak olaj volt a tűzre.

 

A pénz (hangosan) beszél

 

Miközben a FIFA körül forr­nak az indulatok, a hétvégi kongresszus a korábbi években megszokott, nyugodt mederben folydogált. Mintha párhuzamos univerzumokban élnénk – jegyezte meg az egyik tudósító. És tényleg: a viharos előzmények dacára az elnökválasztás nemhogy meglepetést, de igazi küzdelmet sem hozott. Blatter kihívója, Ali bin al-Huszein jordániai herceg a szavazás első fordulójában a 206 érvényes szavazatból 73-at kapott. Négy szavazat híján sikerült ugyan megakadályoznia, hogy a regnáló elnök már az első körben megszerezze a szükséges kétharmados többséget, de a második körtől, ahol az egyszerű többség is elég, már visszalépett. Mint nyilatkozta, azért, mert nem akarta bajba sodorni a rá szavazókat.

Blatter tehát maradt, és vele maradt jó néhány megválaszolatlan kérdés is: mitől látszik ennyire korruptnak a FIFA, és mi az elnök titka? Kik az ellenfelei, és mi mozgathatja őket? És mi lesz most?

Európából nézve valóban érthetetlen, hogy miért kedvelik Blattert fő támogatói, az afrikai és ázsiai szövetségek. S bár a végső magyarázat valóban a pénz lehet, a válasz némiképp összetettebb annál, hogy „mert kilóra megveszi őket”.

A Narancsban már többször írtam arról (legutóbb: Látástól vakulásig, Magyar Narancs, 2010. július 15.), hogy a nemzetközi labdarúgás a João Havelange–Joseph Blatter párosnak köszönheti, hogy ma a világ első számú globális sportszórakoztatási és -szabadidős márkája. Ennek kulcsa, hogy az elmúlt negyven évben együtt dol­gozó, egymást követő két elnök nem egyes ligákat (Bundesliga, Premier League stb.), hanem magát a labdarúgó sportágat építette fel márkaként. (Ellentétben a tengeren túli gyakorlattal: az NFL vagy NBA az egyesült államokbeli futballt, illetve kosárlabdát rántotta össze.) Ez a fajta brandépítés a földrajzi terjeszkedést szolgálta, azt, hogy a futball Patagóniától Vlagyivosztokig a világ minden szegletében népszerűvé váljon.

E terjeszkedéshez a szabályok azonossága és a résztvevők egyenrangúsága kellett. Márpedig a futballban a szabályalkotás legendásan konzervatív, következetesen elzárkózik minden technológiai újítástól – így játszhatják a meccseket ugyanazon keretek között a csádi másodosztályban és a La Ligában. Amikor pedig a 80-as évek derekán – részben nekik is köszönhetően – beköszöntött az aranykor, Havelange és különösen Blatter ellen tudtak állni a nyomásnak, hogy az európai nagy futballországok Argentínával és Brazíliával karöltve a fellendülés minden hasznát kisajátítsák. Az addigi erőviszonyokat megtörve
a FIFA bevételeiből jelentős fejlesztési pénzeket juttattak a fejlődő országoknak; Ázsiába, Észak-Amerikába, Afrikába is elvitték a világbajnokságot, és nem engedtek a szövetség demokratizmusából. A szervezetben Németország ugyanúgy egy szavazattal képvi­seli a saját érdekeit, mint a Salamon-szigetek. Nem csoda, hogy Dél-Koreából, Dél-Afrikából, Katarból nézve másképp fest az ­elmúlt évtizedek futballfejlődése és benne a FIFA szerepe, mint mondjuk Angliából.

 

A pénz (halkan) beszél

 

Persze Blatternak is fontos a hatalom: a szervezeten belüli pozíció, a közfigyelem, a busás elnöki állás megszerzése és megtartása. Ehhez pedig – az iparági egyeduralomhoz – minden intézményes feltétel a rendelkezésére áll.

Mivel a FIFA Svájcban bejegyzett, adót nem fizető közhasznú egyesület, a hatóságok csak a svájci törvények szerinti általános szabályok betartását kérhetik rajta számon: bár maga globális szervezet, globális felettese, ellenőrző szerve nincs. Továbbá. A labdarúgás területén monopolhelyzetbe került – hisz nincs vele versenyző másik labdarúgó-világszervezet –, s így a piaci ellenőrzés sem hatékony. A világbajnokságok és a többi, FIFA által nyújtott televíziós és marketinglehetőségek páratlanok: előbb-utóbb úgyis akad, aki fizet. S végül: nem elég, hogy a szervezetnek mindebből adódóan és alapvetően csak belső normáinak kell megfelelnie, e belső bürokratikus kontroll is jelentősen gyengíthető. A szervezet demokratizmusa és ennek manipulálása révén – lásd például a nyolc alelnökös rendszert, köztük egy-egy tag Pápua Új-Guineából, Bahreinből vagy a Kajmán-szigetekről – felhígítható és erősen befolyásolható a működés. (Maradna még az etikai ellenőrzés, de a FIFA-t 1961 és 1974 között vezető Sir Stanley ­
Roushoz hasonló úriemberek lassan kikoptak a szervezetből; meg amúgy is túl sok a pénz, s túl nagy a kísértés.)

A piaci, a bürokratikus és az etikai koordinációk hiánya, illetve a manipulálásuk tág teret nyitott az egyszemélyi vezetésre. Az elnök jó vagy rossz munkájának egyetlen mércéje az lett, hogy újraválasztják-e, vagy sem. A futball terjeszkedése, az anyagi bőség komoly érdekkonfliktusokat szült, s ezeket Blatter a saját hatalma szempontjából kiválóan kezelte. És mindehhez még csak lefizetnie sem kell mindenkit: az afrikai és az ázsiai szövetségek például valóban hálásak a fejlesztésekért, s valószínűleg mások is örülnek annak, hogy a fejlesztési pénzek elköltésekor, a kontinentális és ­helyi kereskedelmi szerződések megkötésekor az elnök és az emberei gyakran néztek félre. „Nem ellenőrizhetek minden pillanatban minden FIFA-tagot” – tárta szét a karját kongresszusi beszédében a régi-új elnök, s közben bizonyára a szemét is nagy sebességgel forgatta.

 

A kutya meg ugat

 

Mindemellett azt sem tagadhatjuk, hogy a múlt heti nagy leleplezések körül is akad néhány furcsaság. Például az időzítés: a botrány az elnökválasztás előtt három nappal tört ki. Nyilván­való, hogy az akcióval befolyásolni kívánták a döntést, hiszen három nap a vád tudatosításához lehet csak elég, az „ellencsapás” megszervezéséhez már nem. És szeretjük-e Putyint vagy sem, nehéz ignorálni felháborodott nyilatkozatát, amelyben azt kéri számon, hogy az amerikai törvénysértések ellen hogyan lehetséges Svájc területén fellépni. (Az egyik fő gyanú Blatterral és a szervezettel szemben az, hogy a 2018-as vébét görbe úton ítélték Oroszországnak.) Furcsa az adócsalókkal sokszor szerfölött megértő svájci hatóságok készséges együttműködése is. Blatter a korrupcióról lokális problémaként beszél – és nem látszik, hogy ne lenne igaza, hiszen a bizonyítékok egyelőre csak néhány latin-amerikai szövetségre vonatkoznak. Ha, mint hírlik, évek óta nagy erőkkel folyik a nyomozás, hogyan nem találtak más „legendás” ügyekre bizonyítékot? Azon meg csak mosolyogni tudok, amikor angol tótumfaktumok vagy épp Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke tetszeleg sárkány­ölő Szent György szerepében. Az angolok maguk is érintettek – többször is megpendítették, hogy éppenséggel be tudnának ugrani, ha a FIFA elvenné Oroszországtól a vébét –, viszont meglepően könnyen feledkeznek el a 2012-es olimpiai pályázat befutójáról, amikor London nem kis meglepetésre (és állítólag nem kis politikai nyomásra) megelőzte a favoritnak tekintett Párizst. Platininak pedig saját megválasztása körülményeiről lenne mit mesélnie, meg arról, hogy az általa vezetett UEFA miért és hogyan ítélte a lengyel–ukrán tandemnek a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát.

S hogy Sepp Blatter korrupt vagy sem? Nem tudom. De ahogy nézem, senki sem tudja. Az elmúlt években az amerikai hatóságok nagyítóval vizsgálták minden mozdulatát. Ha tehették, még a vécén is lehallgatták, s az egyik megvádolt FIFA-vezető már 2013 óta jelent nekik. Újságírók hada nyomoz utána – mégsem találtak konkrét bizonyítékot ellene. Valóban nehéz elhinni, hogy a FIFA-n belül az amerikaiak szerint bűnszövetkezetként működő csoport tevékenységében nem volt aktívan vagy passzívan részes az elnök – de más hinni és megint más tudni.

„A választással nem fejeződött be a FIFA-botrány” – hirdetik a ­világlapok (leginkább az angolszász sajtó), és ebben nincs is okunk kételkedni. Ahogy az is biztosnak látszik, hogy a labdarúgás sokat veszít a FIFA körüli botrányokkal. Michel Platini állítólag azt mondta, s ebben ugyancsak egyet kell értenünk vele, hogy Blatternak azért kell lemondania, mert egyre negatívabb a FIFA-ról és közvetetten az elnökről kialakult kép, ez pedig árt a futballnak. A szponzorok egy része már jelezte, hogy nem kíván együttműködni a korrupció árnyékában működő, azt ténylegesen kivizsgálni nem hajlandó nemzetközi szövetséggel.

Vajon valóban bojkottálják-e majd a nagy televíziós társaságok és a reklámozók a szövetséget? És mit lép erre Blatter? Ha nem tudja ennek elejét venni, az a karrierje végét is jelentheti. Hiszen a korrupció(gyanú)t, úgy tűnik, megbocsátják a FIFA-tagok
– de a soványabb bukszát aligha fogják.

Neked ajánljuk

Kesergő a két öszvérhez

A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.

Elveszetten

  • SzSz

A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzései­ket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.

Minden bizonytalan

A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leg­inkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.

Kibontakozik lassan

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

Így is szép

A 18. század végén, a polgári hangverseny­élet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.

Elszáradt arcok

Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmány­élményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.

Valóra vált álom

Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.

Papás-mamás

Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?

Megalázva

Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok. 

Kezek az asztal felett

Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.

Szégyen nélkül

Miközben a hajléktalan nők körében kifejezetten gyakoriak a nőgyógyászati problémák, az állami ellátáshoz való hozzáférésük finoman szólva is nehezített. A tavaly október óta működő traumatudatos nőgyógyászati rendelőben az egyszeri ellátásokon túl tartós segítséget és sokszor lelki támaszt is nyújtanak a nehéz helyzetű nőknek.