Einstandolt focisták

Világfutball és nemzeti érzés

  • Dénes Ferenc
  • 2018. december 23.

Publicisztika

Bár monolit egységnek látszik, a felszín alatt komoly gazdasági feszültségek rágják az európai sportot. Az elmúlt negyedszázadban tömegével alakultak a ligák, amelyek egy részét már nem a klubok, hanem a nemzetközi és nemzeti szövetségek menedzselik.

Bár monolit egységnek látszik, a felszín alatt komoly gazdasági feszültségek rágják az európai sportot. Az elmúlt negyedszázadban tömegével alakultak a ligák, amelyek egy részét már nem a klubok, hanem a nemzetközi és nemzeti szövetségek menedzselik.

Az első ismert sportligát, a National Association of Base Ball Playerst 1858-ban szervezték az Egyesült Államokban. Bár amatőr baseballjátékosok hozták létre, és ösztönözték a tagdíjfizetést is, a cél már akkor is az egyre népszerűbb sportjátékban rejlő profitlehetőségek kiaknázása volt. Titokban fizetett játékosok korábban is játszottak, de csak a liga alakulásának évében, a brooklyni és New York-i csapatok legjobbjaiból összeállított All Star-mérkőzésen szedtek először belépődíjat – 50 centet. Mivel elég ember mutatott hajlandóságot a fizetésre, nem volt megállás. Ám gyorsan kiderült, hogy a sportliga nem amatőröknek való. 1871-ben már a hivatásos játékosok szerveztek ligát, olyat, amilyen nekik jónak tűnt: mindenki szabadügynök, nincs szabott menetrend, megengedett az alkoholfogyasztás és a sportfogadás. De a sportüzlet terén a pályán profi játékosok láthatóan amatőrök voltak. 1876-ban végül a befektetők, tulajdonosok vették át a ligát, s művük, a National League of Professional Baseball Clubs a mai napig létezik, a Major League Baseball egyik alapítója.

Sportligák gazdaságtana

Sportközgazdasági értelemben a sportliga alapvető feladata a szervezetet alkotó vállalatok profitjának maximalizálása. Ennek egyik fő feltétele, hogy a mérkőző csapatok játékereje közel azonos legyen: ha valaki túl erős, akkor a meccseinek kimenetele előre megjósolható, s az emberek nem váltanak jegyet rá. Ahhoz, hogy izgalmas legyen minden bajnoki mérkőzés, a csapatoknak a pályán kívül együtt kell működniük, például lehetőséget kell biztosítaniuk, hogy a gyengébben teljesítő klub jó játékosokat igazoljon, akár a sikeresebb, népszerűbb és gazdagabb csapatok rovására is.

false

 

Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kvázi közös vállalatként működő zárt ligákban – tehát ahol nincs feljutás és kiesés, új csapatok csak a szervezetet alkotó klubok közös döntésével lehetnek tagok – sikeresebben valósulnak meg a profitcélok, mint a nyitott ligákban. Ugyanakkor a zárt ligák a piac méretéhez képest jellemzően kevés számú csapatot menedzselnek, s az adott sportágban versenyezni akaró más klubok saját ligákat szerveznek. Így a gazdasági verseny nem az egyes csapatok között, hanem az egymástól elkülönülő, független ligák között zajlik, szűkebb értelemben egy sportágon belül, tágabban a sportágak között is.

Európában másképp szerveződött meg a sport. Olyan irányító szervezetek, szövetségek jöttek létre, amelyek egyből kijelölték az adott sportág szervezeti kereteit. E teljes sportágért, tehát a gyerek-, az amatőr és a hivatásos labdarúgásért egyként felelősséget viselő szövetségi rendszerek a nemzetközi bürokrácia kifejlődésével erősödtek meg igazán. A legjobb példa a labdarúgás, ahol 1904-ben jött létre a világszervezet (FIFA), és a sportág népszerűségének növekedésével párhuzamosan nőtt a súlya. Fontos mérföldkő volt az 1930-as világbajnokság, amely a FIFA saját versenyrendszereként szerveződött, s vele a klubcsapatok többfrontos (bajnokság, kupa) versengése mellett megjelent a nemzeti válogatottak négy­évenkénti versenye is. A FIFA felhatalmazásával 1954-ben alakult meg az európai szövetség (UEFA), mely szintén szervez válogatottak közötti versengést, az Európa-bajnokságot, de a klubok szintjén is megjelenik versenyszervezőként: 1955-ben indította el a Bajnok­csapatok Európa-kupája (ma Bajnokok Ligája) és a Vásárvárosok Kupája (ma Európa-liga) nevű sorozatokat.

Az amerikai sportok egymással versenyző ligáival szemben a labdarúgáshoz hasonlóan szerveződő európai sportok látszólag a béke, barátság és szeretet monolit egységei. A nemzetközi szövetségek rendje szerint a kontinentális és országos szövetségek szervezik az adott sportágat, több-kevesebb önállóságot hagyva a hivatásosoknak a saját életük megszervezésére. Angliában például önálló részvénytársaságként működik a felső osztályú futballcsapatok bajnoksága, Magyarországon az MLSZ saját maga rendezi az OTP Bank Ligát, de a megye III-as Biri SE-től a Ferencvárosig, a BeachSoccer Gyöngyös SC-től a női futsalválogatottig mindenki az egy és oszthatatlan labdarúgást játssza.

Ligák harca és járadékvadászat

Ám ez a nyugalom csak látszólagos. A felszín alatt egyre élesebb a feszültség az európai versenysorozatok között. Versenyeznek egymással a klubok különböző bajnokságai, kupái is – de az ellentétek leginkább a válogatott- és klubsorozatok között éleződtek ki. Ennek oka természetesen a pénz és a vele járó hatalom.

A múlt század kilencvenes éveinek közepére világossá vált, hogy a sport – elsősorban a labdarúgás – a szórakoztatóipar részeként óriási profitpotenciállal bír Európában is. Ezt felmérve 1992-ben az angol labdarúgás első osztálya English Premier League néven teljesen új formában szervezte meg a bajnokságát. A klubok mögött befektetők állnak, nem kevesen amerikaiak. De nemcsak a pénz egy része érkezett a tengerentúlról, a profitmaximalizálás technikái is, amit sikeresen alkalmaztak az európai sajátosságokra az angolok, és később az európaiak is. S a számításaik többé-kevésbé beváltak. A Deloitte kimutatása szerint a 2015–2016-ban az európai labdarúgásban 24,6 milliárd euró fordult meg. Ennek több mint fele az öt nagy európai liga – az angol, spanyol, német, olasz és francia – 100 csapatához került, de még e bajnokságok másodosztályai is összesen 2,6 milliárd eurót könyvelhettek el.

Ugyanakkor a FIFA-nak, az UEFA-nak és a nemzeti szövetségeknek együttesen alig 12,6 százalék jutott a forgalomból. 2006-ban az arány még 15 százalék volt. A futballbürokráciák felmérték, hogy ha nem tesznek semmit, az angol példán felbuzdulva hamarosan az egész európai labdarúgás irányítása kicsúszhat a nemzeti és nemzetközi szövetségek kezéből, s érdektelenné válhatnak a bürokráciák engedélyével rendezett klubsorozatok. A nagy ligák reprezentánsai szervezhetnek maguknak új, független, egész Európát átfogó versenysorozatot – ez közel három évtizede van napirenden –, amit nyilván követnének a többi ország csapatai is. Márpedig ez új világrend lenne a sportban.

A más munkájának a gyümölcse

A sportbürokráciák nagyon nem érdekeltek ebben. Az arányok megváltoztatásához két lehetőség kínálkozik számukra. Elvileg a klub­csapatok részesedését lehetne csökkenteni, a klubbevételeket „megadóztatni”, és a pénz egy részét átcsoportosítani a nemzeti szövetségekhez. A másik lehetőség új termékek definiálása és bevezetése lenne. A FIFA és az UEFA ezt az utat választotta, amikor önálló termékként fejlesztette fel a nemzeti válogatottak vetélkedését – a selejtezők rendszere és maga a vb- és Eb-rendezés amerikai minta alapján menedzselt. Ma már ott tartunk, hogy a barátságos, bemutató válogatottmérkőzések is „elligásodnak”. Megszületett az UEFA Nemzetek Ligája, ahol az eddigi felkészülési mérkőzések helyett körmérkőzéses és rájátszásos lebonyolítású bajnokság folyik, 2026-tól pedig 48 csapatosra bővül a vb-döntő mezőnye, sőt komolyak a szándékok a FIFA Nemzetek Világligája beindítására is. Még saját globális klubverseny szervezésén is gondolkodnak a FIFA stratégái. Befektetői pénz nagy valószínűséggel lenne; úgy tudni, hogy csak a kínaiak több tízmilliárdot szánnak a projektekre.

Az alapgondolat szerint a világszövetség lenne a labdarúgás egyetlen ligája (single entity). A játékosok versenyeztetése a FIFA elosztásában történik, jellemző példája ennek a kijelölt válogatottnapok száma, amikor is a világ azon bajnokságai, ahonnan játékosok sorozhatók be a nemzeti válogatottakba, kötelesek megszakítani a versenysorozatukat, és a csapatok kötelesek ideiglenesen a nemzeti szövetségek rendelkezésre bocsátani a játékosaikat – munkavégzésre. Márpedig a hivatásos futballt ténylegesen a futballvállalatok állítják elő, ők alkalmazzák, képzik ki és készítik fel a játékosokat, ők fizetik a bérüket és az adókat, ők vállalják az alkalmazásukkal kapcsolatos kockázatokat. Ezzel szemben a szövetségeknek nincsenek játékosaik, egyszerűen átparancsolják őket magukhoz, hogy adott időszakban tudásukkal nekik gyártsanak pénzt (korábban térítés nélkül, ma már bizonyos kompenzációkat fizetve a kluboknak) – mintha a Pepsi Colát a Coca-Cola munkásai állítanák elő kommunista szombaton. Egyfajta járadékvadászat ez; másé a haszon, másé a kár.

A fogyasztók (nézők) szabadideje és pénze azonban véges. Hiába gondolja még a legelszántabb sportrajongó is, hogy bármennyit képes befogadni, ténylegesen választani kell sportág, esemény, válogatott és klubverseny, lokális és globális szórakozás között.

Az én választásom a klubok szervezte, tisztán szabad versenyes üzleti sport. Nem függetlenül attól, hogy a nemzeti válogatottak versenyeinek termékké fejlesztése megköveteli a modern marketingeszközök alkalmazását. Így lesz a nemzetből márka, a hazaszeretetből üzleti fogás, a gólokból egy ország felemelkedése vagy éppen bukása. Nem mindenki van ellene a válogatottközpontú sportéletnek, még akkor sem, ha túl nagy a kísértés, különösen a fejletlen demokráciákban, hogy ezen keresztül politikai erők a sportértékeket politikai-hatalmi értékké konvertálják. Hogy nekem ez nincs ínyemre, az az én bajom – de akkor legalább ne bóvlit áruljanak!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.