Ara-Kovács Attila

A jövendő külügyminiszter antréja mindennek nevezhető, csak épp sikeresnek nem. Szijjártó Péter eljátszotta az esélyt, hogy komolyan vehető, esetleg még hiteles is lehessen.

Tévednek, akik úgy vélik: az egységesen orosz Szibéria kisebb gondot okozhat a jövőben, mint az etnikailag megosztott, de többségében nem orosz Ukrajna. Az antidemokratikus putyini politikának nem csak Ukrajnában vannak, illetve lesznek következményei.

Erdoğan egyfajta putyini megoldással szeretné végképp eltörölni a kemali rendszert, azaz kiiktatni a demokratikus működési technikát, a többpárti struktúra látszatát fenntartva egypártivá alakítani a rendszert, a gazdasági erőforrásokat egyetlen érdekcsoport kezére játszani, és végképp feladva a korábbi európai célokat, Ázsia felé fordítani a török államstratégiát.

A Hamász minden megállapodási tervezetet elutasít majd a jövőben is, kivéve azt az egyet, amelyhez sem Izraelnek, sem Egyiptomnak, sem a Palesztin Nemzeti Hatóságnak, de még Iránnak sem fűződik érdeke. Legfeljebb a zavarosban halászó Törökországnak és Katarnak.

Orbán azokkal akar kapcsolatokat fenntartani, akik hozzá hasonlóak; vagy akikhez hasonlóvá kíván válni. Nagyon is ésszerű mindez a maga részéről. Tusnádi beszédét követően pedig végképp megengedhetetlen luxusnak tűnnek az illúziók.

A kirúgottak közül nem soktól volt elvárható eddig sem az ellenállás, de kikerülésük az államigazgatásból megadta nekik elviselhetetlen súlytalanságuk minden eddiginél elemibb megtapasztalását. Súlytalanságból pedig – mint tudjuk – nem igazán áll össze semmilyen kritikus tömeg.

A 2014-es parlamenti választások után jó okkal lehetett azzal számolni, hogy a diplomáciai struktúrában nem lesznek komolyabb változások: ugyanaz a párt maradt hatalmon, amely az előző négy esztendőben vezette az országot, ezért ésszerűnek tűnt, hogy nincs értelme megbolygatni azt a külügyi gárdát, amely számtalanszor bizonyította lojalitását. Ehhez képest tömeges leépítés történt, elbocsátások és áthelyezések - hogy miért, arra egyelőre nincsenek válaszaink. Ami tény: Martonyi embereivel legalább oly kurtán-furcsán bántak el, mint azokkal a külügyesekkel, akiket még 2010-ben az előző kormányok hagytak örökül Orbán Viktornak.

Az oroszoknak el kell gondolkodniuk azon, meddig éri meg nekik olyan csoportocskák támogatása, melyeket ugyan felhasználhatnak bármire, de semmilyen tekintetben nem ellenőrizhetnek. És amelyek olyan válságokba sodorhatják bele Oroszországot, amilyeneket aligha lehet előre látni vagy megjósolni. A maláj gép tragédiája erre több mint elrettentő példa.

A Hamász mostani kísérlete, hogy ádáz bombázásaival kikényszerítse a harmadik intifádát, s ezzel maga mögé állítsa a nyugati part palesztinjait, nem járt sikerrel. Ugyanakkor alaposan átalakíthatja a térségi erőviszonyokat, ha a közös izraeli–egyiptomi szándék megfosztja a Hamászt fegyverforrásaitól.

Hogy ez az új generáció miként is fog viszonyulni Izraelhez és azokhoz a palesztinokhoz, akik a megegyezést keresik, álljon itt egy igen egyértelmű mondat: „Ha lenne tíz golyóm, egyet az ellenségre lőnék, kilencet pedig az árulókra.”

Bár Indiában többtucatnyi párt működik, a politikai élet lényegében mégis kétosztatú. A nagy múltú Nemzeti Kongresszus Párt vezette „baloldali” Egyesült Progresszív Szövetség áll az egyik oldalon, vele szemben pedig a „néppárti” Bharatiya Janata Párt, ami a „jobboldali” Nemzeti Demokrata Szövetséget vezeti.

Oroszországnak önmagát ismét Európával szemben kell meghatároznia, hogy a hagyományos orosz hatalmi identitás sértetlenül megmaradjon. Európa pedig nem tehet mást, minthogy az Egyesült Államokkal szövetségben ismét felvállalja a konfrontációt, hogy megvédje önnön identitását, a demokráciát és a liberalizmust.