A fegyverszünet vége

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 18.

Diplomáciai jegyzet

A Hamász mostani kísérlete, hogy ádáz bombázásaival kikényszerítse a harmadik intifádát, s ezzel maga mögé állítsa a nyugati part palesztinjait, nem járt sikerrel. Ugyanakkor alaposan átalakíthatja a térségi erőviszonyokat, ha a közös izraeli–egyiptomi szándék megfosztja a Hamászt fegyverforrásaitól.

Azon, hogy az egyiptomi elnök által „kialkudott” tűzszünet Izrael és a Gázát kezében tartó Hamász között úgyszólván percek alatt összeomlott, senki sem csodálkozott. Hogy egyáltalán a terrorszervezet ideiglenesen rábólintott, ez jelenlegi nehéz helyzetét tükrözi; s hogy azonnal megszegte az egyezséget, ennek magyarázata, hogy el szerette volna kerülni a mostaninál még előnytelenebb helyzetet.

Izrael és Egyiptom érdekei messzemenően egybeesnek egy ideje: ez utóbbi szeretné, ha esküdt ellenségének, a Muszlim Testvériségnek a meghosszabbított katonai karjaként is felfogható Hamász megsemmisüljön, de legalábbis jelentősen meggyengüljön. A maga biztonsági szempontjai miatt Izraelt nyilvánvalóan hasonló célok mozgatják. Nem véletlen, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök, amikor július 14-én éjszaka, egy sürgősséggel összehívott kormányértekezleten közölte minisztereivel: elfogadja Abdel Fatah al-Sziszi elnök békefeltételeit, azonnal hozzátette: szó sem lehet arról, hogy a Hamász követelésére szabadlábra helyezzenek terrorizmussal vádolt vagy emiatt elítélt palesztinokat, illetve felfüggesszék a nyugati parton a hajszát a három Gush Etzion-i fiú gyilkosai után. Az sem képezheti vita tárgyát – jelentette ki Netanjahu –, hogy Izrael fő célja továbbra is a Hamász megfosztása a rakétaarzenáltól.

Hogy ezek után a Hamász miért ment bele mégis az alkuba? Mert nem tehetett mást. Időre volt szüksége, még ha csak szimbolikus kis időre is, hogy lazíthasson az egyiptomiak által a szervezetre gyakorolt nyomáson. Ha ugyanis teljesen elutasítónak mutatkozik, akkor al-Sziszi tényleg szabad kezet kaphatott volna, hogy teljesen elszigetelje Gázát a külvilágtól, megfosztva ezzel azon javak importjától, melyek a lakosság napi szükségleteit fedezik.

Mivel Egyiptom teljesen lezárta Gáza déli határát, Izrael pedig már hosszú ideje csak a humanitárius segítséget engedi át, a katonai ellenálláshoz a fegyverek beszerzése egyre nehezebb a terrorszervezet számára. Azokat a rakétákat, melyeket az elmúlt napokban lőttek ki Izraelre – s amelyek hatósugara jócskán felülmúlja a 2009-es hadműveletek során bevetettekét –, a jelek szerint a tengeren csempészték be, amiben kulcsszerepet játszhattak az egyiptomi hivatalos-félhivatalos szervek – rendőrök, vámtisztek, talán az egyiptomi haditengerészet némely tisztje –, akik titokban továbbra is a betiltott Muszlim Testvériség elkötelezett hívei. Az izraeli és az egyiptomi biztonsági szervek alighanem nagyobb együttműködésre kényszerülnek a jövőben e kapcsolatok teljes felszámolását illetően.

Már csak azért is, mert a Hamász nemzetközi politikai támogatói háttere soha ilyen ingatag nem volt még, mint épp most. Ha végzetes csapást kívánnak rá mérni, nem lesz kedvezőbb pillanat egy efféle csapásra. A libanoni Hezbollahot lefoglalja a szír válság, illetve a rá nehezedő, egyre agresszívabb helyi szunnita nyomás. Irán, a Hamász eddig legkitartóbb támogatója az Egyesült Államokkal folytat titkos tárgyalásokat, és maga is aggódik az Irakban előretörő ISIS miatt, ezért szeretné lazítani kapcsolatait a politikai céljait rossz szemmel néző terrorszervezettel. Szaúd-Arábiára – mint Irán nagy ellenfelére – a Hamász eddig sem számíthatott, Jordánia pedig kifejezetten ellenséges vele szemben. Egyedül Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök hallat még kitartó szolidáris hangokat, de mindenki tudja: szólamai kizárólag a kevesebb mint egy hónap múlva megrendezendő államelnöki választásnak szólnak.

A Hamász mostani kísérlete, hogy ádáz bombázásaival kikényszerítse a harmadik intifádát, s ezzel maga mögé állítsa a nyugati part – a Fatahhal és Mahmud Abbász elnökkel elégedetlen, őt Izrael lakájának tartó – palesztinjait, a jelek szerint nem járt sikerrel. Ugyanakkor alaposan átalakíthatja a térségi erőviszonyokat, ha a közös izraeli–egyiptomi szándék megfosztja a Hamászt fegyverforrásaitól. Ennek igen gyors lefolyást adhatna egy izraeli átfogó, szárazföldi behatolás Gázába; vagy a teljes blokád, amit izraeli és egyiptomi egységek garantálnának, főként a Földközi-tenger felől. Ha a Hamász kifogy a fegyverekből, ezzel megnő Ramallah – vagyis a Fatah és személy szerint Abbász – politikai cselekvőképessége. És csökken annak esélye, hogy megint a terrorfenyegetettség maradjon az ultima ratio.

Tény, hogy a fegyverszünet ötletével előálló al-Sziszi egyiptomi elnök máris első számú nyertese a Gáza által kiprovokált új konfliktusnak. Eddig a világ – az iszlám világ is – olyan elnököt látott benne, aki puccsal jutott hatalomra, elárulta a – radikálisok által legitimált és definiált – iszlám hitet, s egyben az arab tavaszt is. Ám azáltal, hogy a Hamászra képes volt – még ha ideiglenesen is – rákényszeríteni akaratát, nem csak erőteljes politikusként tünteti ma fel, hanem béketeremtőként is, s ez rendszerét nem annyira az egyiptomi tömegek szemében, mint inkább a nagyhatalmakéban felértékeli.

Ráadásul a maga nevetséges, elszigeteltséghez vezető politikája miatt súlyát vesztő Erdoğan török miniszterelnök – s valószínű: következő török államelnök – helyett a jövőben ismét Egyiptom első embere lehet a Közel-Kelet iszlám világának politikai vezetője. Teljesülhet tehát al-Sziszi álma, Nasszer, Szadat, Mubarak örökébe léphet, ráadásul a Nyugat biztos barátjaként. Ha van benne realitásérzék – s a jelek szerint van –, nem fogja ezt elfelejteni Netanjahunak. És persze a Hamásznak sem. De ez utóbbi aligha fogja ebben örömét lelni.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."