A fegyverszünet vége

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 18.

Diplomáciai jegyzet

A Hamász mostani kísérlete, hogy ádáz bombázásaival kikényszerítse a harmadik intifádát, s ezzel maga mögé állítsa a nyugati part palesztinjait, nem járt sikerrel. Ugyanakkor alaposan átalakíthatja a térségi erőviszonyokat, ha a közös izraeli–egyiptomi szándék megfosztja a Hamászt fegyverforrásaitól.

Azon, hogy az egyiptomi elnök által „kialkudott” tűzszünet Izrael és a Gázát kezében tartó Hamász között úgyszólván percek alatt összeomlott, senki sem csodálkozott. Hogy egyáltalán a terrorszervezet ideiglenesen rábólintott, ez jelenlegi nehéz helyzetét tükrözi; s hogy azonnal megszegte az egyezséget, ennek magyarázata, hogy el szerette volna kerülni a mostaninál még előnytelenebb helyzetet.

Izrael és Egyiptom érdekei messzemenően egybeesnek egy ideje: ez utóbbi szeretné, ha esküdt ellenségének, a Muszlim Testvériségnek a meghosszabbított katonai karjaként is felfogható Hamász megsemmisüljön, de legalábbis jelentősen meggyengüljön. A maga biztonsági szempontjai miatt Izraelt nyilvánvalóan hasonló célok mozgatják. Nem véletlen, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök, amikor július 14-én éjszaka, egy sürgősséggel összehívott kormányértekezleten közölte minisztereivel: elfogadja Abdel Fatah al-Sziszi elnök békefeltételeit, azonnal hozzátette: szó sem lehet arról, hogy a Hamász követelésére szabadlábra helyezzenek terrorizmussal vádolt vagy emiatt elítélt palesztinokat, illetve felfüggesszék a nyugati parton a hajszát a három Gush Etzion-i fiú gyilkosai után. Az sem képezheti vita tárgyát – jelentette ki Netanjahu –, hogy Izrael fő célja továbbra is a Hamász megfosztása a rakétaarzenáltól.

Hogy ezek után a Hamász miért ment bele mégis az alkuba? Mert nem tehetett mást. Időre volt szüksége, még ha csak szimbolikus kis időre is, hogy lazíthasson az egyiptomiak által a szervezetre gyakorolt nyomáson. Ha ugyanis teljesen elutasítónak mutatkozik, akkor al-Sziszi tényleg szabad kezet kaphatott volna, hogy teljesen elszigetelje Gázát a külvilágtól, megfosztva ezzel azon javak importjától, melyek a lakosság napi szükségleteit fedezik.

Mivel Egyiptom teljesen lezárta Gáza déli határát, Izrael pedig már hosszú ideje csak a humanitárius segítséget engedi át, a katonai ellenálláshoz a fegyverek beszerzése egyre nehezebb a terrorszervezet számára. Azokat a rakétákat, melyeket az elmúlt napokban lőttek ki Izraelre – s amelyek hatósugara jócskán felülmúlja a 2009-es hadműveletek során bevetettekét –, a jelek szerint a tengeren csempészték be, amiben kulcsszerepet játszhattak az egyiptomi hivatalos-félhivatalos szervek – rendőrök, vámtisztek, talán az egyiptomi haditengerészet némely tisztje –, akik titokban továbbra is a betiltott Muszlim Testvériség elkötelezett hívei. Az izraeli és az egyiptomi biztonsági szervek alighanem nagyobb együttműködésre kényszerülnek a jövőben e kapcsolatok teljes felszámolását illetően.

Már csak azért is, mert a Hamász nemzetközi politikai támogatói háttere soha ilyen ingatag nem volt még, mint épp most. Ha végzetes csapást kívánnak rá mérni, nem lesz kedvezőbb pillanat egy efféle csapásra. A libanoni Hezbollahot lefoglalja a szír válság, illetve a rá nehezedő, egyre agresszívabb helyi szunnita nyomás. Irán, a Hamász eddig legkitartóbb támogatója az Egyesült Államokkal folytat titkos tárgyalásokat, és maga is aggódik az Irakban előretörő ISIS miatt, ezért szeretné lazítani kapcsolatait a politikai céljait rossz szemmel néző terrorszervezettel. Szaúd-Arábiára – mint Irán nagy ellenfelére – a Hamász eddig sem számíthatott, Jordánia pedig kifejezetten ellenséges vele szemben. Egyedül Recep Tayyip Erdoğan török miniszterelnök hallat még kitartó szolidáris hangokat, de mindenki tudja: szólamai kizárólag a kevesebb mint egy hónap múlva megrendezendő államelnöki választásnak szólnak.

A Hamász mostani kísérlete, hogy ádáz bombázásaival kikényszerítse a harmadik intifádát, s ezzel maga mögé állítsa a nyugati part – a Fatahhal és Mahmud Abbász elnökkel elégedetlen, őt Izrael lakájának tartó – palesztinjait, a jelek szerint nem járt sikerrel. Ugyanakkor alaposan átalakíthatja a térségi erőviszonyokat, ha a közös izraeli–egyiptomi szándék megfosztja a Hamászt fegyverforrásaitól. Ennek igen gyors lefolyást adhatna egy izraeli átfogó, szárazföldi behatolás Gázába; vagy a teljes blokád, amit izraeli és egyiptomi egységek garantálnának, főként a Földközi-tenger felől. Ha a Hamász kifogy a fegyverekből, ezzel megnő Ramallah – vagyis a Fatah és személy szerint Abbász – politikai cselekvőképessége. És csökken annak esélye, hogy megint a terrorfenyegetettség maradjon az ultima ratio.

Tény, hogy a fegyverszünet ötletével előálló al-Sziszi egyiptomi elnök máris első számú nyertese a Gáza által kiprovokált új konfliktusnak. Eddig a világ – az iszlám világ is – olyan elnököt látott benne, aki puccsal jutott hatalomra, elárulta a – radikálisok által legitimált és definiált – iszlám hitet, s egyben az arab tavaszt is. Ám azáltal, hogy a Hamászra képes volt – még ha ideiglenesen is – rákényszeríteni akaratát, nem csak erőteljes politikusként tünteti ma fel, hanem béketeremtőként is, s ez rendszerét nem annyira az egyiptomi tömegek szemében, mint inkább a nagyhatalmakéban felértékeli.

Ráadásul a maga nevetséges, elszigeteltséghez vezető politikája miatt súlyát vesztő Erdoğan török miniszterelnök – s valószínű: következő török államelnök – helyett a jövőben ismét Egyiptom első embere lehet a Közel-Kelet iszlám világának politikai vezetője. Teljesülhet tehát al-Sziszi álma, Nasszer, Szadat, Mubarak örökébe léphet, ráadásul a Nyugat biztos barátjaként. Ha van benne realitásérzék – s a jelek szerint van –, nem fogja ezt elfelejteni Netanjahunak. És persze a Hamásznak sem. De ez utóbbi aligha fogja ebben örömét lelni.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”