Rómának szeretettel

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014.07.24 16:41

Diplomáciai jegyzet

A kirúgottak közül nem soktól volt elvárható eddig sem az ellenállás, de kikerülésük az államigazgatásból megadta nekik elviselhetetlen súlytalanságuk minden eddiginél elemibb megtapasztalását. Súlytalanságból pedig – mint tudjuk – nem igazán áll össze semmilyen kritikus tömeg.

A Magyar Hírlap hol kommunista, hol pedig szélsőséges színekben pompázó munkatársának (címoldali képünkön) kormányzati jelölése a római nagyköveti posztra új szintre emelt egy konfliktust. Ez nem a demokratikus ellenzék, illetve a Fidesz–KDNP–Jobbik ideológiai koalíciója között zajlik, hanem ez utóbbin, sőt – fontos ezt a pontosítást megtennünk – elsősorban a Fideszen belül.

A kormányzó párt régi szövetségesei, akik 2010-ben vezető posztokat kaptak különböző államigazgatási területeken, már egy ideje nehezen viselik, hogy elvárásaikkal és szándékaikkal, mi több, ízlésükkel nem vagy alig összeegyeztethető dolgok történnek. A fideszes összezártság miatt e vélemények csak elvétve kerültek eddig is elő, s akkor sem olyan tiltakozás formájában, amelynek következményei lehettek volna. Az efféle vélemények hangoztatói legfeljebb csak egymással osztották meg álláspontjukat, táguló, de azért mindvégig zárt e-mail-csoportokon keresztül továbbítgatták háborgásaikat. Részben – talán a legnagyobb részben – az egzisztenciális félelem, másrészt a jobboldali csoportnyomás nem engedte, hogy ezek széles nyilvánosságot kapjanak.

A Fidesz vezetésének döntéseivel szembeni első riadalmak 2012-ben fogalmazódtak meg, akkor, amikor a magyar kormány viszonya végletesen megromlott nyugati partnereivel. Az érintett, elkötelezett konzervatív személyek nehezen viselték, hogy magyarázkodniuk kelljen olyan eseményekért, állásfoglalások, törvények stb. miatt, melyekkel maguk sem értettek teljesen egyet. Diplomatáinkhoz például havonta érkeztek papírra vetett tanácsok: miről mit érdemes mondani, mit mivel lehet kivédeni vagy magyarázni. Ezek használhatatlansága persze már az első ránézésre nyilvánvalóvá vált, elvégre nem szakemberek voltak e papírok szerzői, hanem külső, a Fidesznek elkötelezett PR-cégek. Egy diplomata ilyenkor vagy kommentár nélkül közli kormánya álláspontját, s ez bizonyos értelemben már felér egy elhatárolódással, vagy – ha tárgyalópartneréhez bizalmi viszony fűzi – elmondja kommentárjait is. Ami bizony már illojalitás.

Ilyenkor illik lemondani. Igen, tudom, a nagyköveti fizetés csábító, meg aztán ott van az elegáns rezidencia Mercedes-zászlóval és sofőrrel, remek szakács, kertész a virágoknak… És távol lehet az ember hazája évek óta tartó züllésétől. De nem túl nagy ár ez azért, hogy aztán egy napon majd együtt emlegethessenek minket egy szélsőjobbossal?

A magyar kormány és a Nyugat egyre látványosabb konfliktusánál drámaibb következményei lettek a Fidesz értelmiségi holdudvarában a Kelet felé „fordulásnak”, a magyar–orosz kapcsolatok elmélyülésének. Ezt sokkal nehezebben emésztette meg a jobboldali elit, még az a réteg is, amely elfogadta, hogy a CÖF keretein belül „ugyan nem elegáns, de hasznos az erőt felmutatni olykor”. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatnak „különvéleményt” azok, akik korábban megvetették a fideszes retorikát, de olyan árnak tekintették, amelyet feltétlenül meg kell fizetni annak érdekében, hogy a baloldal és a liberálisok megfékezhetők legyenek. Hogy az efféle vélemények megfogalmazásának lehetnek-e valós következményei az orbáni politikára nézve, az persze kétséges.

Az a mészárlás, ami 2014 tavaszán, az új kormány megalakulásakor lezajlott, s amely kis számban még régi, de nagy számban már elkötelezett új, azaz fideszes kormányzati embereket érintett, épp ezt a belső ellenállást volt hivatva még idejekorán letörni. A most kirúgottak közül nem soktól volt elvárható eddig sem az ellenállás, de kikerülésük az államigazgatásból vagy áthelyezésük bizonytalanabb pozíciókba megadta az érintetteknek súlytalanságuk minden eddiginél elemibb megtapasztalását. A súlytalanság élményéből pedig – mint tudjuk – nem igazán áll össze semmilyen kritikus tömeg.

A római követ jelölésével viszont igazi kesztyűt kapott arcába a jobboldalon mindenki, akibe szorult még némi önbecsülés. Nem véletlen, hogy az eset futótűzként terjedt, a hír forrásai pedig nem lehettek az ellenzéki pártok: a DK-nak és az Együtt–PM-nek nincs tagja az európai ügyek bizottságában – ahol már megtörtént a követjelölt meghallgatása –, a két szocialista tagnak meg a jelek szerint volt jobb dolga is, mint hogy jelen legyen. A nagy titkot, hogy kit is szemeltek ki a római misszióra, azok leplezték le, akiket Orbán Viktor szintúgy emlékeztetni akart arra, hogy valójában ők is súlytalan senkik; rájuk is csak addig van szükség, míg helyükbe nem állít az autokrata szándék egy még hitványabbat.

Neked ajánljuk

„Félig-meddig röhögtem”

  • Soós Tamás

Rapben ritkán hallani ennyire zavarba ejtő érzelmességet, amelybe mégis rengeteg ön­irónia vegyül. A Take Me Please című, Friss Hús-nagydíjas kisfilmjéről ismert animátor, Hegyi Olivér nemrég adta ki első, punkosan nyers lemezét Sírunk és nevetünk címen, s a korong generációs látleletnek sem utolsó. Ön­ostorozó szövegekről, a harmincpluszosan kezdett rapkarrier előnyeiről, és arról a politikai szakadékról is beszélgettünk, ami a Fidesz-szavazó szülőktől választja el a korosztályát.

Odalent, a fenéken

  • Bacsadi Zsófia

Jimmy McGovern és a BBC háromrészes drámasorozata nem bíbelődik sokat az expozícióval: egyből behajítja nézőjét az addig büntetlen előéletű Mark Cobden (Sean Bean) börtönfelvételi procedúrájába.

Kebabpizza

A podcast a hangzó újságírás gonzója vagy punkja, s hogy ez felszabadító megújulása, vagy épp válságtünete, hovatovább hattyúdala-e az audiozsurnalizmusnak, az továbbra is a befogadói ízlésen múlik. Az mindenesetre kétségtelen, hogy ami izgalom ma ebben a műfajban vagy műnemben lehet, az leginkább a podcast háza táján keresendő.

Verseny, társakkal

A járványadatok ismeretében fölöttébb abszurd és érzéketlen dolog lenne Beethovent megtenni 2020 nagy vesztesének, de tény, hogy a komponista emlékéve jócskán megsínylette a (kultúr)élet leállását.

Helyzetgyakorlatok

  • TPP

Pályaindító film volt a Rengeteg, eredeti, szokatlan, izgalmas. Hét, egymással közvetlenül össze nem függő etűd, hét, visszatérő kört le­író párbeszéd, hét, ítéletalkotó reflexeinket próbára tevő, nyitott befejezésű, ám önmagukba zárult világok találkozásra való képtelenségét megjelenítő szituáció.

„A pénz nem elég”

Megkerülhetetlen gyűjtő, a magyar kultúra egyik legbefolyásosabb szereplője. Egyebek mellett gyűjteményépítésről, a Centre Pompidou akvizíciós bizottságában vitt szerepéről és a Magyar Nemzeti Bank műtárgyvásárlási tanácsadójának a feladatairól kérdeztük.

Pogromok alulnézetből

Apor Péter legfőbb kutatási területe Kelet-Közép-Európa kultúrtörténetének vizsgálata a 20. század második felében, a térség nemzetközi folyamatokban betöltött szerepének áttekintésével kiegészítve.

Városvarázs

  • Sándor Panka

Pelsőczy Réka rendezése felvillantja a lehetőséget, hogy milyen is lenne, ha friss szemmel, turistaként tekinthetnénk Budapestre.

Komisszárkultúra – I. rész

  • Farkas Zsolt

Kulturális hadviselés hosszú távú politikai program- és stratégiajavaslat a „NER” (Orbán-Fidesz) számára, hogyan kell a magyar közintézményrendszer totális bürokratikus fideszesítését betetőzni a kultúra és az oktatás minden résztvevője, és végső soron mindenki gondolkodásának fideszesítésével.

Géppuskával Bodri ellen

Gyakori, hogy a szomszédban kutyás, macskás, netán kígyót tartó ember lakik, de mi a teendő, ha a lakóközösségből valakit sérelem ér? Milyen írott és íratlan szabályok szerint zajlik a kisállatos együttélés a társasházakban?

Eszi, nem eszi

A világon előállított összes élelmiszer egyharmada hulladékká válik, mielőtt a termelőtől a fogyasztóig jutna. Az élelmiszer-pazarlás Magyarországon is jelentős, de jó néhányan vannak, akik megpróbálnak tenni ellene.