Rómának szeretettel

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 24.

Diplomáciai jegyzet

A kirúgottak közül nem soktól volt elvárható eddig sem az ellenállás, de kikerülésük az államigazgatásból megadta nekik elviselhetetlen súlytalanságuk minden eddiginél elemibb megtapasztalását. Súlytalanságból pedig – mint tudjuk – nem igazán áll össze semmilyen kritikus tömeg.

A Magyar Hírlap hol kommunista, hol pedig szélsőséges színekben pompázó munkatársának (címoldali képünkön) kormányzati jelölése a római nagyköveti posztra új szintre emelt egy konfliktust. Ez nem a demokratikus ellenzék, illetve a Fidesz–KDNP–Jobbik ideológiai koalíciója között zajlik, hanem ez utóbbin, sőt – fontos ezt a pontosítást megtennünk – elsősorban a Fideszen belül.

A kormányzó párt régi szövetségesei, akik 2010-ben vezető posztokat kaptak különböző államigazgatási területeken, már egy ideje nehezen viselik, hogy elvárásaikkal és szándékaikkal, mi több, ízlésükkel nem vagy alig összeegyeztethető dolgok történnek. A fideszes összezártság miatt e vélemények csak elvétve kerültek eddig is elő, s akkor sem olyan tiltakozás formájában, amelynek következményei lehettek volna. Az efféle vélemények hangoztatói legfeljebb csak egymással osztották meg álláspontjukat, táguló, de azért mindvégig zárt e-mail-csoportokon keresztül továbbítgatták háborgásaikat. Részben – talán a legnagyobb részben – az egzisztenciális félelem, másrészt a jobboldali csoportnyomás nem engedte, hogy ezek széles nyilvánosságot kapjanak.

A Fidesz vezetésének döntéseivel szembeni első riadalmak 2012-ben fogalmazódtak meg, akkor, amikor a magyar kormány viszonya végletesen megromlott nyugati partnereivel. Az érintett, elkötelezett konzervatív személyek nehezen viselték, hogy magyarázkodniuk kelljen olyan eseményekért, állásfoglalások, törvények stb. miatt, melyekkel maguk sem értettek teljesen egyet. Diplomatáinkhoz például havonta érkeztek papírra vetett tanácsok: miről mit érdemes mondani, mit mivel lehet kivédeni vagy magyarázni. Ezek használhatatlansága persze már az első ránézésre nyilvánvalóvá vált, elvégre nem szakemberek voltak e papírok szerzői, hanem külső, a Fidesznek elkötelezett PR-cégek. Egy diplomata ilyenkor vagy kommentár nélkül közli kormánya álláspontját, s ez bizonyos értelemben már felér egy elhatárolódással, vagy – ha tárgyalópartneréhez bizalmi viszony fűzi – elmondja kommentárjait is. Ami bizony már illojalitás.

Ilyenkor illik lemondani. Igen, tudom, a nagyköveti fizetés csábító, meg aztán ott van az elegáns rezidencia Mercedes-zászlóval és sofőrrel, remek szakács, kertész a virágoknak… És távol lehet az ember hazája évek óta tartó züllésétől. De nem túl nagy ár ez azért, hogy aztán egy napon majd együtt emlegethessenek minket egy szélsőjobbossal?

A magyar kormány és a Nyugat egyre látványosabb konfliktusánál drámaibb következményei lettek a Fidesz értelmiségi holdudvarában a Kelet felé „fordulásnak”, a magyar–orosz kapcsolatok elmélyülésének. Ezt sokkal nehezebben emésztette meg a jobboldali elit, még az a réteg is, amely elfogadta, hogy a CÖF keretein belül „ugyan nem elegáns, de hasznos az erőt felmutatni olykor”. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hangoztatnak „különvéleményt” azok, akik korábban megvetették a fideszes retorikát, de olyan árnak tekintették, amelyet feltétlenül meg kell fizetni annak érdekében, hogy a baloldal és a liberálisok megfékezhetők legyenek. Hogy az efféle vélemények megfogalmazásának lehetnek-e valós következményei az orbáni politikára nézve, az persze kétséges.

Az a mészárlás, ami 2014 tavaszán, az új kormány megalakulásakor lezajlott, s amely kis számban még régi, de nagy számban már elkötelezett új, azaz fideszes kormányzati embereket érintett, épp ezt a belső ellenállást volt hivatva még idejekorán letörni. A most kirúgottak közül nem soktól volt elvárható eddig sem az ellenállás, de kikerülésük az államigazgatásból vagy áthelyezésük bizonytalanabb pozíciókba megadta az érintetteknek súlytalanságuk minden eddiginél elemibb megtapasztalását. A súlytalanság élményéből pedig – mint tudjuk – nem igazán áll össze semmilyen kritikus tömeg.

A római követ jelölésével viszont igazi kesztyűt kapott arcába a jobboldalon mindenki, akibe szorult még némi önbecsülés. Nem véletlen, hogy az eset futótűzként terjedt, a hír forrásai pedig nem lehettek az ellenzéki pártok: a DK-nak és az Együtt–PM-nek nincs tagja az európai ügyek bizottságában – ahol már megtörtént a követjelölt meghallgatása –, a két szocialista tagnak meg a jelek szerint volt jobb dolga is, mint hogy jelen legyen. A nagy titkot, hogy kit is szemeltek ki a római misszióra, azok leplezték le, akiket Orbán Viktor szintúgy emlékeztetni akart arra, hogy valójában ők is súlytalan senkik; rájuk is csak addig van szükség, míg helyükbe nem állít az autokrata szándék egy még hitványabbat.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.