Búcsú Észtországtól

  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. július 29.

Diplomáciai jegyzet

Orbán azokkal akar kapcsolatokat fenntartani, akik hozzá hasonlóak; vagy akikhez hasonlóvá kíván válni. Nagyon is ésszerű mindez a maga részéről. Tusnádi beszédét követően pedig végképp megengedhetetlen luxusnak tűnnek az illúziók.

Tulajdonképpen még mindig él bennünk valamilyen megbocsáthatatlan naivitás azzal a valósággal szemben, ami körülvesz minket. Gyakorta feltételezünk egyszerű ésszerűtlenséget egyes botrányos döntések mögött, s meg sem fordul a fejünkben, hogy azokban mégis működhet valamilyen ésszerű – ámbátor persze alantas erkölcsű – logika. A Mandiner nevű konzervatív e-újság főszerkesztő-helyettese – akivel, úgy vélem, sokkal több minden köt össze, mint amennyi elválaszt – rendkívül óvatos cikkben bírálta a kormányt, amiért az „ésszerűtlenül” feladni látszik az észtekkel eddig kiválóan működő kétoldalú kapcsolatot. Igen, szerintem is rendkívül rossz a döntés, de nem ésszerűtlen.

Mint tudjuk, pár hete Budapesten bejelentették: egyebek mellett megszüntetik észtországi nagykövetségünket. De csak most, hogy a tallinni kormány meghozott egy egyértelmű politikai döntést saját missziója budapesti bezárásáról, jutottunk el oda, hogy felmérjük a lépés igazi politikai súlyát.

Bezár tehát a magyar nagykövetség Észtországban, és egyidejűleg megnyitunk egyet a dél-amerikai Ecuadorban. Mi indokolja az egyiket, s mi a másikat?

Észtország fontosságát a bilaterális relációban számos körülmény indokolta eddig is.

Egyrészt kulcsállamnak számít a finnugor kulturális segélymissziók területén, s a Szovjetunió megszűnését követő időkben Tallinn volt az, amelyik Helsinkinél és Budapestnél is többet tett annak érdekében, hogy az orosz területen élő rokon népek ne tűnjenek el végérvényesen.

Fontos és kezdeményező szerep jutott az országnak az uniós csatlakozást követően az EU keleti szomszédságpolitikájában. Mint térségi állam, diplomáciája kiemelt feladatokat kapott a belorusz és részben az ukrán demokratikus civil kezdeményezések gyámolítása terén.

Megkerülhetetlen volt annak a katonai monitoringrendszernek a működtetését illetően is, amelyet az Egyesült Államok telepített a térségbe részben az iráni rakétafenyegetés, később pedig az erre mintegy „rátelepedő” orosz stratégiai fegyverkezési offenzíva feltartóztatása miatt.

Egy nemzeti-kulturális, egy uniós és egy NATO-szövetségesi elem kötötte össze eddig Magyarországot Észtországgal. A nagykövetségek bezárása és a kapcsolatoknak a magyar döntést követő lefokozása ezeket a kötelékeket jelentősen szétzilálta. Talán csak nem azért, mert mindhárom említett stratégiai szerepkör keresztezte Vlagyimir Putyin új, a Nyugattal szembeni politikai céljait?

Mindennek fényében elég nehéz védhető indokokat találni arra is, hogy a megszűnő tallinni misszió helyett az isten háta mögötti Quitóban, Ecuador fővárosában nyílik majd nagykövetség. Semmilyen közös szövetségesi rendszerünk nincs ezzel az országgal, távolabbi földet és népet elképzelni is nehéz, az ecuadori vonatkozású export-import volumene pedig kimutathatatlan; fejlesztése a nagy távolság miatt eleve ésszerűtlen. Van egyáltalán indok mégis a közeledésre? Elvileg nincs, hacsak nem az, hogy az ecuadori rezsim pont azokat a politikai célokat hajszolja jó ideje, amelyek felé maga Orbán Viktor is orientálódik.

Tavaly jelentős összegű energetikai beruházást eszközölt Moszkva Ecuadorban, az ecuadori elnök, Rafael Correa (címoldali képünkön ő látható) pedig a Kremlbe látogatva már védelmi és haditechnológiai együttműködést is vizionált. Mindenekelőtt az Egyesült Államokkal szemben.

Hogy még véletlenül se értse félre az orosz–ecuadori kapcsolatok valós tartalmát a világ, Correa akkor kijelentette: országa – Venezuelához és Nicaraguához hasonlóan – rövidesen elismeri a Grúziától elszakított és az orosz hadsereg által megszállt Dél-Oszétia és Abházia „függetlenségét”. Azóta már azt is tudjuk, Ecuador viszont nem ismeri el a Petro Porosenko elnök által kinevezett új ukrán kormányt, mely ellen Moszkva – zsoldosai révén – valójában hadat visel.

Érthető-e már a tulajdonképpeni összefüggés? Orbán azokkal akar kapcsolatokat fenntartani, csakis azokkal, akik hozzá hasonlóak; vagy akikhez hasonlóvá kíván válni. Nagyon is ésszerű mindez a maga részéről. Tusnádi beszédét követően pedig végképp megengedhetetlen luxusnak tűnnek az illúziók.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.