2010: az első hullám
2010-ben addig példátlan módon szórtak ki hivatásos diplomatákat az apparátusból. Egy uniós diplomáciai szolgálatokat nyújtó brüsszeli szervezet vezetője megdöbbenve vallotta be: el sem képzelte volna, hogy "micsoda mészárlást vittek Orbánék véghez" a magyar diplomáciai karban, ha nem szembesül "a kétségbeesett, állástalan egykori magyar diplomaták tömeges jelentkezésével".
A tisztogatás a kormányváltás után megindult, majd - az új munkajogi törvény lehetőségeivel élve - 2012-ben folytatódott. A nyugdíjba kényszerült nagykövetek száma 11 volt. Indoklás nélkül 20 nagykövetet bocsátottak el; azzal az indokkal, hogy a '89 előtti hírszerzéssel, illetve elhárítással - Martonyihoz hasonlóan - kapcsolatban álltak, 7 nagykövettől váltak meg. 2010-2011-ben indoklás nélkül 36 nem vezető külügyes kormánytisztviselőt küldtek el; az Orbán-kormány hatalomra kerülését követő egy éven belül a 112 misszióvezetői posztból százra új ember került, közülük 30 a Fidesz holdudvarából, illetve érdekeltségi köreiből "ejtőernyőzött" e helyekre. Összehasonlításként: 2002-ben a szocialista-liberális hatalomátvételkor indok nélküli elbocsátásra nem került sor, és több berendelt (hazahívott) nagykövet vezetői vagy középvezetői megbízást kapott. A Fidesz-kormány által 2010 után berendelt nagykövetek szerencsés esetben megtarthatták munkaviszonyukat - pályakezdő diplomata munkakörben, legtöbbjük referensként dolgozhatott csak tovább.
2012-ben, miközben a gazdasági racionalizálás jelszavával újabb 100 alkalmazottól vált meg a Külügyminisztérium, csendben mégis felvett 300 főt, szigorúan a jobboldali pártszimpátiát vagy -kötődést tartva szem előtt. A folyamat csak azt követően "mérséklődött", amikor Martonyi miniszter egy sürgős ügyben szakvéleményt kért, és ezt a választ kapta az illetékes főosztálytól: "Nincs, aki érdemben megválaszolhatná miniszter úr kérdését, minthogy az adott területtel foglalkozó valamennyi szakdiplomatát épp most rúgtuk ki."
A Fidesz kormányra kerülését követő két évben a magyar diplomáciai munka teljesen elinflálódott. Ma már egyre kevésbé lehet hivatkozni a különleges "magyar szakértelemre" például a balkáni ügyekben vagy épp Moldáviával kapcsolatban; ez a tudás 2010-ig feltétlenül megvolt, s az unió gyakran igénybe is vette nemzetközi szinten. Ugyanez a helyzet a transzatlanti kapcsolatokban s azok egyik legfontosabb dimenziójában, a biztonságpolitikában: ha a nyugat-balkáni térség kockázatai vagy épp - aktuálisan - az ukrán helyzet kerül terítékre a NATO-ban, magyar véleményre ma már senki nem kíváncsi. A magyar külügyi szolgálat ugyanis szakértők híján nem tud releváns válaszokat adni.
A 2014-esek
Az idei választások utáni újabb átrendeződés viszont arról szól, hogy már nem is a nem fideszeseket iktatják ki a diplomáciai pályáról, hanem mindenekelőtt Martonyi embereit. Az elmúlt négy évben úgymond elég volt a jobboldali lojalitás és/vagy a fideszes párttagsági könyv, ma már ez kevés: az kap stabil vezetői pozíciót, akinek nincsen kifogása a diplomácián kívüli eszközök alkalmazásával szemben.
Elsősorban persze az "atlantistáktól" kellett megszabadulni: nemcsak az újra elhidegülő magyar-amerikai kapcsolatok miatt, hanem azért is, mert Orbán ezzel is nyomatékosítani kívánta azt az újfajta orientációt, amelynek középpontjában a "keleti kapcsolatok" állnak.
Úgy tudni, Németh Zsolt volt államtitkár - aki mégiscsak a "kettes számú" fideszes párttagsági könyv birtokosának a hírében állt - elhárította, hogy washingtoni nagykövet legyen, elvégre atlantistaként nem akart egy olyan permanens konfliktus frontembere lenni, amely a transzatlantiság maradványait is felmorzsolja majd a következő négy évben. ' minden bizonnyal a parlament külügyi bizottságának elnöke lesz; való igaz, ez befolyásosabb és szabadabb pozíció, mint egy nagyköveti állás - még ha a Fideszben szabadságról beszélni meglehetősen kockázatos dolog is. Úgy tudni, szívesen lett volna az USA-ban nagykövet Szemerkényi Réka, Orbán egykori nemzetbiztonsági tanácsadója. A valaha oly elkötelezett antlantista ma már nagy vehemenciával védi az új, immáron nem Washingtonra koncentráló kurzust; így talán esélye is lehet rá, hogy a pozíció az övé legyen.
| ||
Orbán Anita nagyköveti státuszban eddig a külügyminiszter mellett koordinálta az energetikai stratégiát, illetve az energiabiztonsággal kapcsolatos külügyi munkát. 2010-es belépése e közegbe nem volt zökkenőmentes. Két évvel korábban jelent meg - egyébként kitűnő - könyve, a Hatalom, energia és az új orosz imperializmus (Power, Energy, and the New Russian Imperialism), amelyben hevesen kritizálta Vlagyimir Putyin birodalmi restaurációs terveit. Ha minden igaz, osztályvezetői megbízatást kap, s aligha lesz boldogabb az eljövendő négy éve, mint az előző négy lehetett, hiszen Oroszország terjeszkedő politikáját kell kiszolgálnia.
Atlantistának semmiképp sem számított - hiszen túl közel volt a miniszterelnökhöz ahhoz, hogy elkötelezettsége és elvei legyenek - Győri Enikő, akit akarata ellenére rendelt vissza a miniszterelnök 2010-ben az Európai Parlamentből, hogy Magyarország uniós politikájának vitelével bízza meg. A katasztrofális körülmények dacára Győri sikerrel irányította a magyar uniós elnökség munkálatait. Már csak ezért is meglepő, hogy mindenképpen mennie kell most a Külügyminisztériumból. Menedéket neki - és helyettesének, a Martonyi embereként számon tartott Prőhle Gergelynek - először a Miniszterelnökség adott, ahol kitaláltak volna nekik egy államtitkárságot. De aztán Győrit - minden bizonnyal a miniszterelnökhöz fűződő szoros kapcsolatai miatt - "megkínálták" a madridi nagyköveti poszttal. Prőhlét ezzel ismét a semmibe lökték, emlékeztetve őt, hogy a miniszterelnökségi államtitkárság létrehozása tulajdonképpen Győrinek és nem neki szólt volna. Prőhlét végül, baráti alapon, az Emmit vezető Balog Zoltán miniszter szánta meg, s kreált számára egy tökéletesen értelmetlen és funkciótlan helyettes államtitkárságot a kulturális tárcán belül.
A felsorolt személyek egzisztenciáját közvetlenül nem érintik az intézkedések - nem úgy, mint számos beosztott diplomatáét a hivatalvesztése vagy visszasorolása. A múlttal rendelkező karrierdiplomaták közül gyakorlatilag mindenki úgy érzi, hogy fölösleges abban a rendszerben, amely mára kialakult, s bármelyik pillanatban elveszítheti állását, mégpedig annak reménye anélkül, hogy találna képzettségének megfelelő más munkahelyet. A múlttal nem rendelkezők, vagyis azok, akiket a jobboldali politikai dagály sodort a minisztériumba 2010-ben, szintén képtelen helyzetbe kerülhetnek, hacsak nincs befolyásos politikai patrónusuk. Az új külügyi vezetés, Navracsis Tibor és Szijjártó Péter ugyanis mintegy 200 köztisztviselőt kíván áthozni az igazságügyi tárcától, illetve a korábbi Miniszterelnökségről - akiknek a létszámstop dacára is kell a hely.
