Ara-Kovács Attila

Dél-Európa lehet az új Észak-Afrika, avagy hova vezet a gazdaságpolitikai reformok ekézése?

A fideszes képviselők Orbán foglyaivá válnak.

Putyin határozottan a világ tudtára adja: Oroszország nem a Nyugat része, mi több, ellenfelének és nem szövetségesének tekinti a Nyugatot. Mindez nem új keletű politikai szándék, de jó tudni és még idejekorán egyértelművé tenni, hogy mire számíthatunk, és mire nem.

Günter Grassnak, bár mostani produkciója szánalmasabb lett minden eddiginél, azért sikerült ismét saját létezésére felhívni a világ figyelmét. És erre mindaddig esélye is lesz, amíg az új nemzedékek meg nem teremtik önmaguk, egyediségük és nélkülözhetetlenségük – mások számára is örökbe hagyható – kulturális narratíváját.

Az elmúlt hetek egyik legérdekesebb olvasmánya az a tanulmány, amelyben a Political Capital szakértői - saját felméréseik alapján - megvonják a magyarországi "attitűd-szélsőségesség" aktuális mérlegét, beleillesztve az ekként kirajzolódó képet az európai nagytotálba. A társadalom azon csoportját tekintik a szerzők "attitűd-szélsőségesnek", melynek tagjai "fogékonyak a szélsőjobboldali ideológiákra és politikai üzenetekre".

A konfliktus végkifejlete közismert: Leopoldo Galtieri és a junta belebukott a vállalkozásba, Thatcher pedig esélyt kapott arra, hogy liberális reformjait megvalósítsa: a szakszervezetek populista őrjöngése dacára a közvélemény mellé állt.

Kuba és a Vatikán egymásra van utalva: mindkettő támaszt remél a másiktól.

Az unióhoz frissen csatlakozott keletiek – mint előkelő idegenek – a nyugati társadalmak megoldatlan problémáiról fecsegnek, mellőzve most is a szembenézést azzal a ténnyel, hogy esetleg ők sem tudják majd elkerülni a találkozást a terrorizmussal.

Az arab tavasz még kiszolgáltatottabbá tette a tuaregeket azáltal, hogy sorra váltak földönfutóvá az őket időnként megfizető diktátorok, a nyugati nyomás pedig rákényszeríti az új kormányokat, hogy gyorsan megszabaduljanak az eddig különleges feladatokat ellátó alakulatoktól. Az ekként elárvult katonák visszahúzódtak törzsi területeikre, ahol a most szerveződő észak-afrikai al-Káida-hálózatok már fel is fedezték őket.

A pekingi vezetés ezért is utasít el mindenféle forradalmi romantikát, s nem csak otthon. Nagy fenntartásokkal viszonyul például mindahhoz, ami az elmúlt két évben az arab világban lezajlott, és a jelek arra utalnak, hogy hasonló fenntartásai vannak a fülkeforradalom összes magyarországi következményével szemben is.

„A svájci szakszervezetek azon érve sem volt teljesen megalapozott, hogy a túlzott igénybevétel indokolná a szabadságok meghosszabbítását, 1965 óta ugyanis heti 8 órával rövidült a munkahét. Mindazonáltal a svájci továbbra is a kontinens egyik legjobban teljesítő gazdasága maradt, ami aligha a szakszervezeteken, mint inkább az egyszerű polgár józanságán múlt eddig is.

„A holokauszt témáját később ismét felmelegítették, de korántsem azért, hogy a kutatások szempontjából bepótolják a tragikus események után elvesztegetett éveket, hanem hogy még mélyebbre ássák el a történteket a nemzet kollektív emlékezetében. Ekkor számos kötet jelent meg meglehetősen bornírt stílusban, és akaratlanul is visszaigazolva a politikai megrendelésekkel együtt járó történelemhamisítás gyanúját.”