Terroristák, frusztrált kisebbségek

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. március 30.

Diplomáciai jegyzet

Az unióhoz frissen csatlakozott keletiek – mint előkelő idegenek – a nyugati társadalmak megoldatlan problémáiról fecsegnek, mellőzve most is a szembenézést azzal a ténnyel, hogy esetleg ők sem tudják majd elkerülni a találkozást a terrorizmussal.

A toulouse-i terrorista, Mohamed Merah élete és halála, azt követően, hogy a legapróbb részletekre is fény derült, sokkolta nem csak a francia társadalmat, de egész Nyugat-Európát. Az elkövető mesterien szakszerű azonosítását követő 32 óra drámaiságát az akciófilmek sem múlhatták felül: kezdetben, amikor még – a Madridban vagy Londonban lezajlott terrorcselekmények párhuzamaként – mindenki azt hitte, hogy a feltételezett hálózatnak több merénylője is feltűnhet Franciaország-szerte, Merah elfogása és kivallatása mindennél fontosabbnak tűnt. A terroristával folytatott egyezkedések alatt azonban a szakértők lassan ráébredtek, hogy csak egy magányos farkassal néznek szembe, akitől legfeljebb olyan információkat tudhatnak meg, amelyek – köszönhetően a pakisztáni társszervekkel fenntartott olajozott kapcsolatnak – már rég a DCRI, a francia belbiztonsági hírszerzés birtokában vannak.

Ekkor Mohamed Merahra már nem volt senkinek szüksége, sőt fogva tartása és elítélése népszerűséget szerezhetett volna neki azok körében, akiket valós ideológiák mozgatnak, s akik hajlandók lettek volna további áldozatokra, hogy kiszabadítsák, de legalábbis „mártíromságával” csináljanak az al-Kaidának ingyenreklámot. Vagy így történt, vagy sem, a fiatal arab likvidálásának ez a legracionálisabb magyarázata.

A toulouse-i merénylő igazi indítékai viszont ma már nagy pontossággal körülírhatók. Személyiségét, családját, a közeget vizsgálva a francia lapok – pártállástól függetlenül – egyetértenek abban, hogy mindössze annyi történt: egy idegileg instabil, neurotikus, ráadásul iskolázatlan fiatal ez esetben nem azt az „életpályát” választotta, amit generációjának és osztályának majdnem minden más tagja. Ezzel szemben beutazta a pakisztáni Wazirisztán néhány települését, megtanult bánni a lőfegyverekkel, és mindeközben hinni kezdett mindabban, amit ottani környezete az „értelmes életről” megtaníthatott neki. A mások – különösen a zsidók és szülőhazájának, Franciaország szimbólumainak – gyűlöletét. Nem történt tehát más, minthogy saját kisebbségi frusztrációja helyett felfedezett magának egy másik, pánarab frusztrációt. Már ezért sem értek egyet Jacques Le Boheckel, a lyoni egyetem professzorával, aki a Le Monde által megjelentetett alapos cikkében arról ír, hogy Merah két-három keleti utazása nem volt több szokványos turistaútnál. Több volt annál, általa a vidéki kis nímandból egy csapásra küldetéssel bíró harcos válhatott; a gyáva kültelki fiúból olyan férfi, akitől mások félnek.

Ám még így sem lett belőle valódi terrorista, csupán egy magányos gyermek- és katonagyilkos, aki vágyott arra, hogy valaki legyen, ám mások, még az al-Kaidán belüli társai sem tartották alkalmasnak arra, hogy bevegyék valamelyik európai hálózatukba.

A dráma franciaországi kezelése komoly felelősségtudatot és elmélyültséget mutat: a politikai elit nagyjából egységesen reflektált a történtekre. Mindeközben az unióhoz frissen csatlakozott keletiek – mint előkelő idegenek – a nyugati társadalmak megoldatlan problémáiról fecsegnek, mellőzve most is a szembenézést azzal a ténnyel, hogy esetleg ők sem tudják majd elkerülni a találkozást a terrorizmussal. És ahelyett, hogy okulnának a Toulouse-ban lezajlott tragédiasorozatból, önelégülten továbbra is a Nyugat alkonyát várják.

Kelet-Európa számos kisebbsége gyűjtögeti tehetetlen indulatait, s eközben a kormányok úgy tesznek, mintha rájuk nem ugyanaz a sors várna, mint azokra a demokráciákra, amelyek már jó ideje oly kiszolgáltatottak saját belső kisebbségi konfliktusaikkal szemben. Az 1989 előtti rendszerek diktatúrái még megroggyant állapotukban is bírtak annyi erővel, hogy senkinek se jusson eszébe fegyverrel törni a többségi társadalomra. A demokrácia ésszerű és becsületes játékszabályai azonban könnyen őrült és becstelen következtetésekre vezethetik azt, akinek frusztráltsága semmiben sem kisebb Merahénál.

Emlékezzünk, szegény Rózsa Flores Eduardónak milyen könnyen sikerült a bolíviai rendszerváltás ígéretével két-három erdélyi fiút elbűvölnie, hogy aztán Eudardo meg egy ír mellett egyikükkel a biztonsági szervek golyói végezzenek Santa Cruzban. Akkor sem történt más, mint most: az ostoba kis társaság az Andok lejtőire álmodott forradalmi romantikával próbált elégtétel venni mindazért, amiben Romániában része volt, s főként azért, amiben nem lehetett ott sohasem része.

Ráadásul Kelet-Európában nem csak a kisebbségi magyarok érzik úgy, hogy az élettől többet is kaphatnának. Már csak egy hagymázas ideológia kell, az pedig – mint tudjuk – könnyen megszülethet.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.