Az ellenzéki román Szociáldemokrata Párt (PSD) ifjú titánja és szóvivője, Dan Şova iszonyatos botrányt kavart minapi nyilatkozatával, melyben nem kevesebbet állított, minthogy: holokausztról értelmetlen beszélni Romániában, az ország zsidósága nem szenvedett a második világháború alatt, épp ellenkezőleg, e közösség tagjai éltek, mint hal a vízben. A nyilatkozat nem előzmények nélküli. 2003-ban, az akkori kulturális miniszter, Răzvan Teodorescu gyakorlatilag azonos tartalmú kijelentéseket tett. Ám jó hír, hogy Terodorescuhoz hasonlóan Şova is azonnal elveszítette pozícióját, álláspontját pedig olyan heves kritika érte, ami pártja tekintélyét is megingatta. A történet ebből a szempontból meglepő, bár az is igaz, hogy a pártelitek ma már kínosan ügyelnek arra, nehogy a holokauszttagadás vagy az antiszemitizmus árnya rájuk vetüljön.
A zsidóüldözések tényének megkérdőjelezése persze ott sem ma kezdődött. Igaz, rögtön a második világháborút követően a Romániai Izraelita Hitközségek Szövetsége megbízott egy történészt, Matatias Carpot, hogy gyűjtsön össze minden fellelhető adatot, és viszonylag hamar el is készült egy átfogó munka, a Fekete Könyv,[1] ám amint a Kommunista Párt megerősítette hatalmát, a kötet példányait igyekeztek begyűjteni és megsemmisíteni, a mű pedig természetesen a könyvtárakban sem volt már elérhető.
Később aztán – immár a Ceauşescu-rendszer időszakában – a témát ismét felmelegítették, de korántsem azért, hogy a kutatások szempontjából bepótolják a tragikus események után elvesztegetett éveket, hanem hogy még mélyebbre ássák el a történteket a nemzet kollektív emlékezetében. Ekkor számos kötet jelent meg meglehetősen bornírt stílusban, és akaratlanul is visszaigazolva a politikai megrendelésekkel együtt járó történelemhamisítás gyanúját. Ezek a „művek” a százezer számra meggyilkolt romániai zsidóság tragédiájáért a teljes felelősséget már általában a németekre és különösen a magyar hatóságokra hárították.
Az 1940-ben Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély zsidósága a bevonuló magyar csapatokat kitörő örömmel és látható megnyugvással fogadta, hogy aztán már másnap érezze a zsidótörvények diszkriminatív súlyát, amihez hasonlót az addigi román fennhatóság alatt sohasem tapasztalt. Romániában volt diszkrimináció, például 1923-ig izraelita felekezetű egyén nem – vagy csak nagyon kivételes esetben – kaphatott állampolgárságot, így több százezres tömegük évszázadokon keresztül jogfosztottan volt kénytelen élni. Ám Trianonért cserébe olyan alkotmányt és jogrendszert parancsolt a nyugat Romániára, amely garantálta az állampolgárságot és a formális – de az addigi gyakorlathoz képest mégis összehasonlíthatatlanul bővebb körű – szabadságjogokat, nem mellékesen tekintettel az Erdéllyel együtt „megörökölt” magyar anyanyelvű, identitású, kultúrájú zsidóságra, akiknek felmenői már évtizedekkel korábban megszerezték a teljes körű magyar állampolgárságot.
Az Auschwitzba irányuló – még Horthy Miklós által jóváhagyott – deportálások egyik legelső áldozata az erdélyi magyar zsidóság lett. A második világháború óta meg-megújuló magyar revíziós „kultúra” elkötelezettjei előszeretettel feledkeznek meg arról, hogy a román etnikai számbeli fölényt ideológiai bálványaik nagyban elősegítették azzal, hogy Észak-Erdélyt megfosztották elkötelezett magyar polgáraik jelentékeny csoportjától.
Bár a román holokauszt tényeit Romániában soha nem tárták fel olyan mélységben, mint Magyarországon, azért a rémtettek sohasem merültek feledésbe. Curzio Malaparte olaszul már 1943-ban megjelentette világhírűvé vált tényregényét, a Kaputt-ot.[2] Az író katonai összekötőként megfordult Romániában is, ahol tanúja volt a Iaşi pogromnak, melyben valamivel több mint tizenháromezer embert irtott ki a helybeli civil lakosság, a hatóságok előzékeny támogatásával. És szól a bukaresti pogromról is, majd részletezi a román hadsereg – több mint kétszázezer zsidót érintő – rémtetteit az akkor román fennhatóság alatt álló Besszarábiában, Bukovinában és Odesszában.
A rendszerváltás után megszaporodtak a történeti feldolgozások, megjelent Leon Volovici[3] alapvető monográfiája, majd 1986-ban a román származású Jean Ancel 12 kötetes monumentális műve,[4] igaz, ez az Egyesült Államokban és angolul, akárcsak Radu Ioanid monográfiája.[5] Aki tehát akart tudni a tényekről, az megtudhatta, mi is történt Romániában 1940 és 1944 között a zsidósággal. Ám egy szűk értelmiségi rétegen túl, senki sem sietett revideálni a korábbi nézeteket.
Dan Şova esete azért megdöbbentő és bizarr, mert egy olyan fiatal politikusról van szó, akit élete során semmiféle pártállami manipuláció sem gátolhatott abban, hogy szembenézzen a történelemmel. Az egyik román lap – az eset talán legfontosabb tanulságai után kutatva – a következőket állapítja meg: „Şova annak a fiatal politikusnak a prototípusa, aki az elmúlt 22 évben a romániai úgynevezett politikai pártok emlőin cseperedett fel. Arrogáns és önhitt, harmincéves korára dúsgazdaggá vált kizárólag az állammal üzletelve, mélységesen műveletlen, de annak biztos tudatában él, hogy mindenhez ért; intoleráns mások véleményével szemben, és faragatlan, ha úgy gondolja, ezzel a módszerrel többet érhetne el.”
A leírás a személyen túl a politikai közeget is minősíti. Nem csak azért, mert az tolerálja, sőt pozícióba segíti az efféle embert, de azért is, mert a holokauszt szörnyűségeinek bevallásakor azt nem a felelősségtudat, hanem a számítás vezérli. Akárcsak Teodorescu esetében, úgy most Şova megbélyegzésekor sem a saját történelmi felelősségükre hivatkoztak a politikai elit tagjai, hanem arra, hogy az efféle megnyilatkozás úgymond „sérti Románia politikai érdekeit”. Teodorescu kulturális miniszter botrányos kijelentése ugyanis pont az ország NATO-felvétele előtt hangzott el (2003), Şováé pedig egy olyan pillanatban, amikor Románia jobban rá van utalva a Nyugat (gazdasági) jóindulatára, mint valaha.
Persze, ha arra gondolunk, hogy mi zajlik ma Magyarországon, akkor még az efféle, „politikavezérelt felháborodást” is meg kell becsülni.
[1] A mű kivonatolt magyar kiadása: Carp, Matatias: [Fekete könyv] Holocaust Romániában 1940–1944. Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról – 1940–1944. Primor Kiadó, Budapest, é. n.
[2] Malaparte, Curzio: Kaputt, Magyar Könyvklub, Budapest, 1998
[3] Volovici, Leon: Ideologia naționalistă și „problema evreiască”, Humanitas, Bucureşti, 1995.
[4] Ancel, Jean: Documents concerning the fate of Romanian Jewry during the Holocaust I–XII., Beate Klarsfeld Foundation, New York, 1986
[5] Ioanid, Radu: The Holocaust in Romania: The Destruction of Jews and Gypsies Under the Antonescu Regime, 1940–1944, Ivan R. Dee, Chicago, 2000
