- tévésmaci -

Van egy kocsma, a La Gradisca, biztos ismerik, mindjárt a Fiumei út mögött, nem éppen a város turistáktól sűrűn zaklatott szegletében, de azért ide elég sok külföldi is jár. Amikor leszáll az este, halk taxik stoppolnak a bejárat előtt, a szomszéd utcában lévő buszmegállóban hangos egyetemisták kászálódnak le az utolsó járatról, a sarkon gyanús párocskák fordulnak be.

Van egy filmem! Van benne két csaj. Mozdulnak egymásra? Hááát... Felejtsd el a nagy stúdiókat, elmegy simán egy jó kis független filmben. A mienkben speciel három a nagylány - és mozdulnak. Megmondja nekem valaki, hogy mi az ördög az a "független film"?

Belépsz, jobbra a Csodák Palotája, balra a Jövő Háza; a kiállítás pedig "az elmúlt évszázad legnagyobb csodájáról, a televíziózásról szól" - no, mit gondolnak, melyikben van? Ne reménykedjenek, a Jövő Házában! - rémes kilátások, mondhatom.

Magam speciel miatta maradtam fönn hétfő hajnalig, de különösebb csalódás nem ért, hogy mégsem futott be - előtte este kétszer is leadta a tévé, hosszú ideje szóltak róla a hírek: csak az nem nézte meg, aki nem akarta (speciel ehhez kellett nagyon az Oscar-jelölés), tehát minden rendben.

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film.

Stavangerről mondjuk három dolog bizton állítható: 1. a Skandináv-félsziget délnyugati csücskében, Norvégiában fekszik, 2. van egy focicsapata, évtizedek óta fel-felüti a fejét a totóban (kissé rosszindulatú nézetem szerint, persze magamból indulok ki, a hazai lakosság egy szűk, ám körülhatárolható rétege innen tud a létezéséről, kicsit többen innen se) - ebben a csapatban állítólag megfordult (vagy épp most is ott van) egy magyar fiú, Kovács Péter.

Oroszlán, Leopárd, Majomkenyér - kivételesen nem a KFT együttes egzotikus slágeréből idézünk, hisz mind Arany, hanem a jó nevű rendező magas nemzetközi - ki gondolná, európai - filmdíjait soroljuk; ráadásul a majomkenyérben nem is vagyunk annyira biztosak, inkább Kamera lesz (volt) az.

Bár Kína és Koppenhága meszsze van (meg más irányban is), és a bicikliútjaink is hagynak bőséggel kívánnivalót maguk után (például a Budakalász-Szentendre szakasz megvan? egy rémálom), nem lehet nem észrevenni (különösen egy autósnak) a honi bringásszaporulat buzgó növekedését. Hétköznapi és vasárnapi Lance Armstrongok tömegei gyötrik az aszfaltot - mégse lehet mindegyik után egy szerelőkocsit küldeni, noha nyilván nem ártana.

Immár harmadik évfolyamának hajrájánál tart a TV 2 "tehetségkutató" show-műsora; az érdeklődés, a kitüntető közfigyelem változatlannak mondható, ugyanúgy odavagyunk érte, mint az elején - márpedig ilyesmire alig akadt példa a kereskedelmi televíziózás mérsékelten változatos hazai történetében.