A vén bűnös (Intervízió - tévétörténeti kiállítás)

  • - tévésmaci -
  • 2007. április 26.

Lokál

Belépsz, jobbra a Csodák Palotája, balra a Jövő Háza; a kiállítás pedig "az elmúlt évszázad legnagyobb csodájáról, a televíziózásról szól" - no, mit gondolnak, melyikben van? Ne reménykedjenek, a Jövő Házában! - rémes kilátások, mondhatom.

Belépsz, jobbra a Csodák Palotája, balra a Jövő Háza; a kiállítás pedig "az elmúlt évszázad legnagyobb csodájáról, a televíziózásról szól" - no, mit gondolnak, melyikben van? Ne reménykedjenek, a Jövő Házában! - rémes kilátások, mondhatom. Mi persze ünnepelni jöttünk az 50. születésnapjára készülő Magyar Televíziót (a dicsőségesnek csak pimaszul megengedően nevezhető világra jövetelről ékesen szól pár lappal elébb Felvonulók kérték c. írásunk bef. traktusa).

Rosszkor vagyunk jó helyen, vasárnap délután a fű sem nő, nyilván: a honlapon beígért huncutságokból (élő adás a helyszínről, bepillantás a boszorkánykonyha krumplihámozó szekciójába, vasárnapi médiaiskola, ezer más satöbbi) viszonylag kevéshez van szerencsénk (a lépcsőt például úgy illesztették a muzeális közvetítőkocsihoz, hogy az ajtaját még véletlenül se lehessen kinyitni tőle), ám kétségkívül percek alatt elragad az egész hangulata - ami persze nem feltétlenül kellemes, de ez inkább érdeme az anyag összeállítóinak. Van egy utca, a televíziózás kezdeteitől napjainkig vezet (szerencsére nincs húsz méter), hátborzongató. A rosszarcú Kékes, Minivizor, a gonosz törpe és szovjet testvérük vigyorog ránk - épp, mint a szellemvasúton (adott esetben megint: a szocialista szellemén). Már-már orwelli, hogy a mondott testvéri terméknek a fogyasztói ára, 419 rubel is ki van írva. Nagyanyám jött vissza egy ilyennel a moszkvai olimpiáról - meg két Rakéta porszívóval (kábé tíz perccel a leszállás után túladott rajtuk Ferihegyen), a tőlem megfújt golyórágók, a családi Amo szappan készlet és az adidas pólóm árán vette őket. Mindezt azért hozom fel ilyen kínos részletességgel, mert nyilvánvaló: messze nem csupán technikatörténeti élményt kapunk a Millenárison, hanem annál sokkal többet. Konkrétan az orrunk alá dörgölik az elmúlt ötven évünket - nincs is nehéz dolguk, hisz végig ott ültünk a tévé előtt. Nos, a kiállítás egy (talán az egyetlenegy) hiánya, hogy minket innen kifelejtettek (meg a ropit) - igaz, nem láttam (és ez megint színtiszta technikahistória) azt a hol citrom-, hol narancssárga gyűrött celofánt sem, amit jobb házaknál a fekete-fehér korban a képernyő elé függesztettek: Color me Hungary!

Még szomorúbbak leszünk, amikor mégis kijut valami az interaktivitásból. A bámészkodó hirtelen egy "stúdióban" találja magát, amit a zöld háttérről és a kirendelt "televíziós szakember" lány visszautasíthatatlanul kedves invitálásáról lehet legkönnyebben felismerni. Ha kiülsz a zöldbe, máris ott vagy a képernyőn, ismeretlen bolygón tapicskol veled az űrszekered - röhögni kötelező, hisz a mutatvány még (már?) a műanyag kenyerestálcából készült holdbázissal operáló Pirx pilótában is égés lett volna... - s ezzel ismét a tárlat eszmei mondandójához értünk (minden út oda vezet): magunkon sírunk-röhögünk.

Összegzésképp mit is mondhatnánk? Megtekintése kötelező, de csak erős idegzetűeknek ajánlott.

A kiállítás augusztus végéig látható.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.