A nép ópiuma: Ha megszólal a vaspasas - Broken Column - Szobrok élete

  • - tévésmaci -
  • 2006. december 21.

Zene

Stavangerről mondjuk három dolog bizton állítható: 1. a Skandináv-félsziget délnyugati csücskében, Norvégiában fekszik, 2. van egy focicsapata, évtizedek óta fel-felüti a fejét a totóban (kissé rosszindulatú nézetem szerint, persze magamból indulok ki, a hazai lakosság egy szűk, ám körülhatárolható rétege innen tud a létezéséről, kicsit többen innen se) - ebben a csapatban állítólag megfordult (vagy épp most is ott van) egy magyar fiú, Kovács Péter.

Stavangerről mondjuk három dolog bizton állítható:

1. a Skandináv-félsziget délnyugati csücskében, Norvégiában fekszik,

2. van egy focicsapata, évtizedek óta fel-felüti a fejét a totóban (kissé rosszindulatú nézetem szerint, persze magamból indulok ki, a hazai lakosság egy szűk, ám körülhatárolható rétege innen tud a létezéséről, kicsit többen innen se) - ebben a csapatban állítólag megfordult (vagy épp most is ott van) egy magyar fiú, Kovács Péter.

Pár dolog meg nem annyira biztosan, de ez az én hibám. A tengeri olajkitermelés egyik előretolt helyőrsége, a technikai fejlődés élharcosa (melyik nyugati város nem az), itt lehetett először, már 2000-ben előfizetni VDSL-re, s itt tankolt fel az a próbamenetén Oslóba induló hidrogénes Mazda.

A városról készült képeket elnézve: semmi különös, lenyűgöző természeti környezet, figyelemreméltó építészet - mint a környéken bárhol. Csapataik harcban a magasan fejlett kisvárosra óhatatlanul is zúduló nagyvárosiasodással - védik magukat a vikingek. Ahogyan ezt a Broken Column-projektet elnézem, leginkább az előremenekülés módszerével...

Az erről szóló szándékoltan visszafogott és mégis felkavaró dokumentumfilm nem igyekszik teletömni a fejünket efféle általános információkkal, a fentiekhez hasonló tényeket adottságnak tekinti, nem romantikázik, akár kicsit igazságtalannak is érezheti a néző szemléletbéli alapállását, miszerint tizenkettő egy tucat ezekből. Nincs etetés, hogy ahány ház, annyi szokás. Persze egy ilyen sztorival a batyujukban könnyű szenvtelennek és kimértnek lenni.

Bökjük ki, arról van szó, hogy a város nem csekély tipródás után elfogadott egy köztériszobor-projektet, minek során vasból készült álldogáló csávók népesítették be az utcákat, tereket, a kikötőt, a benzinkutat, egy decens idős hölgy lakásának előszobáját, a mondott focicsapat stadionjának lelátóját (drukkolok is nekik azóta, jussanak ki valami jó kis nemzetközi kupába, hátha felismerem a komát, bár biztos szurkolói sálat adnak rá). Népesítették be? Cöcö. Mindössze huszonhárman vannak... A helyszínen sajnos nem volt módom meggyőződni, de ha a dokumentumfilmről, miután már képben vagy a sztoriról, és pont nem beszélő fejeket mutat (nem viszi túlzásba), leveszed a hangot, teljesen azt a benyomást kelti, hogy bizony rozsdásék ott vannak minden kilométerkőnél.

A Broken Column egy angol alkotó, Antony Gormley installációja: a 23 öntöttvas szobor elhelyezkedésének trükkje (ami vélhetően az előbbi érzékcsalódást is előhozta), hogy vasemberek (nem kell túl nagy erőszak ahhoz sem, hogy pofára, kiállásra az Oscar-figurákhoz hasonlítsuk őket, s ebben mindkettőnek nagyon jól áll a színe és kontrasztja, az arany és a rozsda), hogy különböző magasságokban találhatók - a legmagasabban 40 méterrel a tenger fölött - 1,95 méterenként, és egy képzeletbeli törött oszlopot formálnak. Tehát egy darabig a krampuszok azon a magasságon kezdődnek, ott nőnek ki a földből, ahol a kollégájuk - néhány utcányival arrébb - megállt a növésben. Ha szaggatott vonallal összekötnénk őket, talán valami hidra adódna ki, ami épp lehúzza a tengerbe a várost, vagy egy szabásminta. Amúgy tényleg egy törött oszlop.

A dokumentumfilm nem arról híres, mégis elképzelhető adott esetben szórakoztató műként is. Jelen dolgozat kétségkívül az, lévén nem magáról a projektről tudósít, hogy ez van, és ez milyen klassz vagy milyen ciki. Hanem akkurátusan elmeséli az egész történetet az ötlettől a szobrok elfészkeléséig, amíg belakták a várost - és ez tele van vicces és váratlan, komoly és látszólag visszafordíthatatlan fordulatokkal. Mindeközben tiszteletreméltó módon hagyja ki a mesketében rejlő primer hatásvadászatot, a kelleténél egy másodperccel sem töltünk többet (összesen semmit) a borzasztóságot kiáltó cekkeres nénivel, aki szerint a világ immár nyilvánvalóan a vesztébe rohan (bár a fene tudja, az is lehet, hogy egy ilyet sem találtak a városban). S arról is csak szordínó szól a fáma, hogy milyen beavatási aktusokon kellett keresztülesniük szegény vasszüzeknek ahhoz, hogy környezetük "rendes" városlakónak tekintse őket. Ám ezen esetenkénti visszafogottság nyilván már mennyiségi okokból is (mindennek utánajártak) olyan forgatagot hoz létre, ami szinte természetesen teszi a Broken Columnt az utóbbi idők legszórakoztatóbb dokumentumfilmjévé.

És ne feledkezzünk meg arról sem, amivel kezdtük:

3. Stavanger Európa kulturális fővárosa lesz - 2008-ban.

Továbbá arról, hogy ezek szobrok alkalmasint iszonyúan dögösek.

Adás: Deko Tv; december 30-án, este 9-kor

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."