A nép ópiuma: Ha megszólal a vaspasas - Broken Column - Szobrok élete

  • - tévésmaci -
  • 2006. december 21.

Zene

Stavangerről mondjuk három dolog bizton állítható: 1. a Skandináv-félsziget délnyugati csücskében, Norvégiában fekszik, 2. van egy focicsapata, évtizedek óta fel-felüti a fejét a totóban (kissé rosszindulatú nézetem szerint, persze magamból indulok ki, a hazai lakosság egy szűk, ám körülhatárolható rétege innen tud a létezéséről, kicsit többen innen se) - ebben a csapatban állítólag megfordult (vagy épp most is ott van) egy magyar fiú, Kovács Péter.

Stavangerről mondjuk három dolog bizton állítható:

1. a Skandináv-félsziget délnyugati csücskében, Norvégiában fekszik,

2. van egy focicsapata, évtizedek óta fel-felüti a fejét a totóban (kissé rosszindulatú nézetem szerint, persze magamból indulok ki, a hazai lakosság egy szűk, ám körülhatárolható rétege innen tud a létezéséről, kicsit többen innen se) - ebben a csapatban állítólag megfordult (vagy épp most is ott van) egy magyar fiú, Kovács Péter.

Pár dolog meg nem annyira biztosan, de ez az én hibám. A tengeri olajkitermelés egyik előretolt helyőrsége, a technikai fejlődés élharcosa (melyik nyugati város nem az), itt lehetett először, már 2000-ben előfizetni VDSL-re, s itt tankolt fel az a próbamenetén Oslóba induló hidrogénes Mazda.

A városról készült képeket elnézve: semmi különös, lenyűgöző természeti környezet, figyelemreméltó építészet - mint a környéken bárhol. Csapataik harcban a magasan fejlett kisvárosra óhatatlanul is zúduló nagyvárosiasodással - védik magukat a vikingek. Ahogyan ezt a Broken Column-projektet elnézem, leginkább az előremenekülés módszerével...

Az erről szóló szándékoltan visszafogott és mégis felkavaró dokumentumfilm nem igyekszik teletömni a fejünket efféle általános információkkal, a fentiekhez hasonló tényeket adottságnak tekinti, nem romantikázik, akár kicsit igazságtalannak is érezheti a néző szemléletbéli alapállását, miszerint tizenkettő egy tucat ezekből. Nincs etetés, hogy ahány ház, annyi szokás. Persze egy ilyen sztorival a batyujukban könnyű szenvtelennek és kimértnek lenni.

Bökjük ki, arról van szó, hogy a város nem csekély tipródás után elfogadott egy köztériszobor-projektet, minek során vasból készült álldogáló csávók népesítették be az utcákat, tereket, a kikötőt, a benzinkutat, egy decens idős hölgy lakásának előszobáját, a mondott focicsapat stadionjának lelátóját (drukkolok is nekik azóta, jussanak ki valami jó kis nemzetközi kupába, hátha felismerem a komát, bár biztos szurkolói sálat adnak rá). Népesítették be? Cöcö. Mindössze huszonhárman vannak... A helyszínen sajnos nem volt módom meggyőződni, de ha a dokumentumfilmről, miután már képben vagy a sztoriról, és pont nem beszélő fejeket mutat (nem viszi túlzásba), leveszed a hangot, teljesen azt a benyomást kelti, hogy bizony rozsdásék ott vannak minden kilométerkőnél.

A Broken Column egy angol alkotó, Antony Gormley installációja: a 23 öntöttvas szobor elhelyezkedésének trükkje (ami vélhetően az előbbi érzékcsalódást is előhozta), hogy vasemberek (nem kell túl nagy erőszak ahhoz sem, hogy pofára, kiállásra az Oscar-figurákhoz hasonlítsuk őket, s ebben mindkettőnek nagyon jól áll a színe és kontrasztja, az arany és a rozsda), hogy különböző magasságokban találhatók - a legmagasabban 40 méterrel a tenger fölött - 1,95 méterenként, és egy képzeletbeli törött oszlopot formálnak. Tehát egy darabig a krampuszok azon a magasságon kezdődnek, ott nőnek ki a földből, ahol a kollégájuk - néhány utcányival arrébb - megállt a növésben. Ha szaggatott vonallal összekötnénk őket, talán valami hidra adódna ki, ami épp lehúzza a tengerbe a várost, vagy egy szabásminta. Amúgy tényleg egy törött oszlop.

A dokumentumfilm nem arról híres, mégis elképzelhető adott esetben szórakoztató műként is. Jelen dolgozat kétségkívül az, lévén nem magáról a projektről tudósít, hogy ez van, és ez milyen klassz vagy milyen ciki. Hanem akkurátusan elmeséli az egész történetet az ötlettől a szobrok elfészkeléséig, amíg belakták a várost - és ez tele van vicces és váratlan, komoly és látszólag visszafordíthatatlan fordulatokkal. Mindeközben tiszteletreméltó módon hagyja ki a mesketében rejlő primer hatásvadászatot, a kelleténél egy másodperccel sem töltünk többet (összesen semmit) a borzasztóságot kiáltó cekkeres nénivel, aki szerint a világ immár nyilvánvalóan a vesztébe rohan (bár a fene tudja, az is lehet, hogy egy ilyet sem találtak a városban). S arról is csak szordínó szól a fáma, hogy milyen beavatási aktusokon kellett keresztülesniük szegény vasszüzeknek ahhoz, hogy környezetük "rendes" városlakónak tekintse őket. Ám ezen esetenkénti visszafogottság nyilván már mennyiségi okokból is (mindennek utánajártak) olyan forgatagot hoz létre, ami szinte természetesen teszi a Broken Columnt az utóbbi idők legszórakoztatóbb dokumentumfilmjévé.

És ne feledkezzünk meg arról sem, amivel kezdtük:

3. Stavanger Európa kulturális fővárosa lesz - 2008-ban.

Továbbá arról, hogy ezek szobrok alkalmasint iszonyúan dögösek.

Adás: Deko Tv; december 30-án, este 9-kor

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.