DVD

Killing me brutálnyí

- Chris Fischer: Mocsok

  • - tévésmaci -
  • 2007. január 25.

Film

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film.

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film. Rávághatnánk ugyan, hogy: nem mindegy? De jelen életvezetési ismereteink szerint még mindig halálbiztos receptje a boldogságnak, hogy "gyere nyugodtan, majd rendelünk pizzát és kiveszünk egy DVD-t".

Nemrégiben e hasábokon méltó emléket (**) állítottunk a Kevin Spacey, Morgan Freeman és Justin Timberlake, LL Cool J és további díszmadarak főszereplésével készült Edison című szakmunkának. Ha tetszik, a Mocsok ennek a B verziója -frászt, rakhattak volna az Edisonba még huszonöt húszmilliós hollywoodi nagyágyút, akkor is csak egy vacak B-movie maradna, a szokvány marhaságokkal a rendőri korrupcióról és tehetetlenségről. Tehát már a sztárokban s a velük szorosan szövetséges költségvetésben sem bízhatunk. Esetleg a B filmekre vonatkoznak helyi forgalmazási szokások, szabályok, például a kiontott belsőségek mennyiségére, ábrázolásának klinikai hitelességére tekintettel. De ez már aztán tényleg oly mindegy a sarki téka irányából nézve.

Talán a téma. A rendőri korrupcióról filmet készíteni, ahhoz éppenséggel itthon sem hívják ki Tarr Bélát. (Köztünk szólva abban azért lennének izgalmas lehetőségek, hogy hogyan ábrázoljuk az addig elmálló időt, míg K. törzszászlós kiszámolja a menet közbeni telefonálás árát, és húsz euró plusz négyezer forint jön ki neki.)

Vagy van Edison nevű város az Egyesült Államokban, vagy nincs - így a fikciómennyiség döntő szerepét a béségben most átugorjuk, a Mocsok mindenesetre Los Angeles valamelyik messzi külkerületének bandázásalapú gengszterizmustól erősen sújtott szegletében játszódik. A bandatagból rendőrré váló latin hőst egy konkrét nímand adja, fekete társa Cuba Gooding Jr. A tánczenére fogékony nézőközönség még fölismerheti Wyclef Jeant a Fugeesból, a hatodik alabárdos, illetve hatodik bandavezér szerepében (nem adnak ilyenre forgatási engedélyt meg alapítványi támogatást, ha nincsen benne funkycsávó, lásd az előzőben LL barátunkat).

Lehet, hogy attól bé a bé, ha a végén meghal a hős, az bizony elképzelhető, hiszen könnyű szívvel aligha mondanám arra, hogy "á" - különösen abban a határozottan minősített szituációban, amikor a sztorit egyes szám első személyben mesélő főhős arra fel sem hagyja abba a szövegelést, hogy szétlövik azt a konok fejét. Ugyanakkor a Hamlet végén is meghal a hős.

Viszont ha ezek után sem mondunk le a szép este ígéretéről, csak a cím marad - azért a Véres kés 3-mal még mindig bizosra lehet menni, gondolhatnánk tévesen és felkészületlenül, de aki akár csak rövid figyelmet is fordított már a honi moziüzemi filmforgalmazás címadási praxisára, tudja jól, hogy a Parasztlány partraszáll a címétől még nyugodtan lehet a legújabb rekordköltségvetésű Jerry Bruckheimer-produkció.

Úgyhogy semmi sem biztos, legfeljebb az, hogy a nemrég még szép reményű, Oscar-díjas Cuba Gooding Jr. (ugye, a főhős állandó hátramozdítójának impozáns szerepében) alighanem leszálló ágban lehet (a film 2006-os). De ami nem sok jót ígér neki, az a pizzás életbiztosítása. Nyúljanak bátran a telefon után!

Forgalmazza a Forum Home Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.