DVD

Killing me brutálnyí

- Chris Fischer: Mocsok

  • - tévésmaci -
  • 2007. január 25.

Film

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film.

Régen megvoltak a magunk kis szabályai, de ma már nem sokra megyünk velük - sokáig a közepes fokozatú sztár (mondjuk Martin Sheen, az elnöki széria sikere előtt, vagy épp Dennis Hopper bármikor), netán másodvonalbeli hirigjani (a kedvencem Lorenzo Lamas) egyedüli jelenléte biztos garanciának tűnt. De ma már roppant nehéz megmondani, hogy mitől "B" a B film. Rávághatnánk ugyan, hogy: nem mindegy? De jelen életvezetési ismereteink szerint még mindig halálbiztos receptje a boldogságnak, hogy "gyere nyugodtan, majd rendelünk pizzát és kiveszünk egy DVD-t".

Nemrégiben e hasábokon méltó emléket (**) állítottunk a Kevin Spacey, Morgan Freeman és Justin Timberlake, LL Cool J és további díszmadarak főszereplésével készült Edison című szakmunkának. Ha tetszik, a Mocsok ennek a B verziója -frászt, rakhattak volna az Edisonba még huszonöt húszmilliós hollywoodi nagyágyút, akkor is csak egy vacak B-movie maradna, a szokvány marhaságokkal a rendőri korrupcióról és tehetetlenségről. Tehát már a sztárokban s a velük szorosan szövetséges költségvetésben sem bízhatunk. Esetleg a B filmekre vonatkoznak helyi forgalmazási szokások, szabályok, például a kiontott belsőségek mennyiségére, ábrázolásának klinikai hitelességére tekintettel. De ez már aztán tényleg oly mindegy a sarki téka irányából nézve.

Talán a téma. A rendőri korrupcióról filmet készíteni, ahhoz éppenséggel itthon sem hívják ki Tarr Bélát. (Köztünk szólva abban azért lennének izgalmas lehetőségek, hogy hogyan ábrázoljuk az addig elmálló időt, míg K. törzszászlós kiszámolja a menet közbeni telefonálás árát, és húsz euró plusz négyezer forint jön ki neki.)

Vagy van Edison nevű város az Egyesült Államokban, vagy nincs - így a fikciómennyiség döntő szerepét a béségben most átugorjuk, a Mocsok mindenesetre Los Angeles valamelyik messzi külkerületének bandázásalapú gengszterizmustól erősen sújtott szegletében játszódik. A bandatagból rendőrré váló latin hőst egy konkrét nímand adja, fekete társa Cuba Gooding Jr. A tánczenére fogékony nézőközönség még fölismerheti Wyclef Jeant a Fugeesból, a hatodik alabárdos, illetve hatodik bandavezér szerepében (nem adnak ilyenre forgatási engedélyt meg alapítványi támogatást, ha nincsen benne funkycsávó, lásd az előzőben LL barátunkat).

Lehet, hogy attól bé a bé, ha a végén meghal a hős, az bizony elképzelhető, hiszen könnyű szívvel aligha mondanám arra, hogy "á" - különösen abban a határozottan minősített szituációban, amikor a sztorit egyes szám első személyben mesélő főhős arra fel sem hagyja abba a szövegelést, hogy szétlövik azt a konok fejét. Ugyanakkor a Hamlet végén is meghal a hős.

Viszont ha ezek után sem mondunk le a szép este ígéretéről, csak a cím marad - azért a Véres kés 3-mal még mindig bizosra lehet menni, gondolhatnánk tévesen és felkészületlenül, de aki akár csak rövid figyelmet is fordított már a honi moziüzemi filmforgalmazás címadási praxisára, tudja jól, hogy a Parasztlány partraszáll a címétől még nyugodtan lehet a legújabb rekordköltségvetésű Jerry Bruckheimer-produkció.

Úgyhogy semmi sem biztos, legfeljebb az, hogy a nemrég még szép reményű, Oscar-díjas Cuba Gooding Jr. (ugye, a főhős állandó hátramozdítójának impozáns szerepében) alighanem leszálló ágban lehet (a film 2006-os). De ami nem sok jót ígér neki, az a pizzás életbiztosítása. Nyúljanak bátran a telefon után!

Forgalmazza a Forum Home Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.