Vágvölgyi B. András

Magyarországon fedezte-e fel Madonna, hogy terhes? Milyen volt parókákat gyártani Hongkongban? Mikor kezdte el érdekelni a tévés biznisz? Régmúlt idők, amikor Andy Vajna még a saját pénzét kockáztatta, és nem számított Orbán oligarchájának. Interjúnk a producerrel 1996-ból.

Mennyi? Harminc! Mi harminc? Hát a Magyar Narancs. Mutatjuk mi minden történt e harminc év alatt. Például egy interjú 1992-ben a harmadik köztársaság első államfőjével, Göncz Árpáddal.

Bár olyan asztal Pesten nincs, aminek az aljába lehetne az élő majmot szerelni, és a koponyaműtét után kikanalazni az agyvelejét, mint ahogy arról a Tang kori csemegéről sem hallottam még, hogy az újszülött - még vak - bambuszpatkánybébiket eleresztenék az asztalon, és némi evőpálcával taszigálós adrenalin- és vércukorszint-emelés után felkapnák, majd megmártanák mézben, és hamm, egy falat, de a tény tény marad: nagyon sok helyen lehet már Budapesten kínai ételt enni.

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Kicsit zsenáns manapság színháznak a körülöttünk való világ dolgaival bíbelődni, a politika, a köz élete s ehhez kapcsolódóan a condition humaine éppen aktuális ábrázolása utoljára talán a nyolcvanas években volt in, azóta világos, a legkülönbözőbb vonalbírák által visszajelzett out. Pedig.

Május 22-én este az összes montenegrói (Crna Gora) televízión rendkívüli interjúban magyarázta bizonyítványát Milo Djukanovic montenegrói elnök, hogyan is értette közelmúltbeli nyilatkozatát, amelyben arról értekezett, hogy köztársaságára nem vonatkoznak a jugoszláv törvények, ő legalábbis nem hajlandó foglalkozni velük. Ez nemcsak a másik tagköztársaságban, Szerbiában, illetve Javier Solanánál, aki az EU különmegbízottjaként próbál minél többet tenni Montenegró (részleges) függetlenségéért, vágta ki a biztosítékot, de még otthonában is, ahol a két héttel ezelőtti helyhatósági választások azt mutatták, hogy a szecesszionista és föderalista erők aránya lecövekelt a 60-40 százalékos aránynál.

Számtalan nyavalygás, kimondott várakozás, műértői vágyakozás hangzott el az elmúlt tizenévben, hogy akkor ki írja már meg, ki forgatja le a rendszerváltás történetét, és mikor lesz e történelmi eseménysornak esztétikai lenyomata. Tény: a rendszerváltás politikai, társadalmi, gazdasági történetének nincs a napi szintű zsurnalizmuson túlmutató, esztétikailag releváns művészi feldolgozása vagy tudományosan korrektnek mondható, monografikus értelmezése.

ezen a címen, de most az úgynevezett "élet" is, igaz, e mostanit nem az avantgárd,

aki - hétfő esti látószögünkből - akár dönthet is a végkimenetelről.

Kezdő amerikanisták, felületes újságolvasók és céltételezés nélküli necc-barangolók figyelmébe ajánlom azt a megfigyelésemet, hogy a kétévenkénti (!) kampányidőszak az, amikor meg lehet érteni, mi is a politika az Egyesült Államokban. A kampányidőszak az amerikai politika

Lapzártánkkor már biztosan tudjuk: az ukrán elnökválasztás november 14-i második fordulóját a korábbi elnök, Leonyid Danyielevics Kucsma nyerte. Ukrajna politikailag és geográfiailag megosztott ország, a Kelet nagyban különbözik a Nyugattól, és stábunk olyan nyugaton járt, hogy saját felmérésünk szerint a hivatalban lévő Kucsma elnök akár 100 százalékkal is nyerhetett volna. Az elekciót ugyanis Beregszászon obszerváltuk.

"Amíg lesz tápláléklánc, háborúk is lesznek" - vallja az amerikai újságírás gonzo/riport-hagyományait folytatók legjobbika, a Rolling Stone külpolitikai tudósítója, a libertariánus Cato Intézet ösztöndíjasa, aki ha elmegy polgárháborúról vagy európai felsõbbrendûségrõl tudósítani, szem nem marad szárazon. P. J. a cikkeiben persze nem a szerencsétleneken nevet, hanem az emberi sötétségen és aljasságon. Nemrég Budapesten járt, mégpedig újságíró-küldöttség tagjaként, a Freedom House-zal, hogy a kelet-európai korrupció médiatálalását tanulmányozza. Nem hagyhattuk ki.