Beregszász egy film. Totális látvány, meghatározó cselekmény. Tiszta, egyszerű, és komplex. Mielőtt azonban a szürke 17 helyi árnyalatára figyelmezhetnénk, mindenképpen be kell jutnunk Ukrajnába, ami nem egyszerű dolog. Eléggé el nem ítélhető és perverz módon visszajáró vagyok, a nyáron entrée-ként elém pattant egy rajzfilmfigura 140 kilós vámosnő, peroxidszőke hajzattal, kredenckék zubbonyban, széles váll-lappal, kemény, ám mégis hízelkedő hanggal: "Hát honnan jönnek, galambocskáim, magyarbul, de ott honnan, Pestről, nna meg csak nem is Naménybul, hát akkor tessen idefigyelni. Ez a papír van a vaucserhez, ez az autó papírja, az úthasználati díj, emez meg az ökológiai dokument. Ez itten a vámpapír, erre meg kötelezően kell pénzt váltani. Ezt a hármat ki lehet tölteni magyarul, emezeket meg ukránul kell. Na, lássák, aranyoskáim, akkor ezeket tessen elintézni, azt ha végeztek - hatáspauza -, akkor majd mondom a többit!"
Aztán elkoboznak még egy kis pénzt az embertől, beletúrnak a neszesszerébe, megtapogatják a fogpasztás tubusát, elmúlt világok üzennek, nem múltak el teljesen, kéne csinálni posztszovjet relációban GULAG-Turiszt néven speciális mazo-trippeket, különösen kíváncsi nyugatiaknak nagy pénzért.
Hol a 450000 dollárom?
Az élet Ukrajnában - szemben az utcákkal és más közterületekkel - egyszerű és tiszta. A viszonyok lemeztelenítettek, kedvelik a sallangmentes megoldásokat. Az ember belehallgat a határ menti folklórba, a benzincsempészet és a háromtonnás határjáró Zsigulik történeteibe, és olyan feelingje van, mintha megnyílt volna neki Földi László meg az ő Defendet termő Nyírfa-dossziéja. (A háromtonnás Zsiguli olyan, mint a vérehullató szardíniakulcs, csak ez rézből van, illetve sok rezet tartalmaz, ki is kell ékelni a laprugókat derekasan, és nem mehet többet húsz kilométernél, mert akkor el kell dobni.) Beregszász szerencsés hely, megél a határból, nincs még Schengen, van viszont kishatárátlépő, a munkanélküliség itt mindössze 60 százalékos, egy határfuvarral 1000-2000 forintot is lehet keresni, ami nagyon jó pénz errefelé. Az ipar ugyan megszűnt, a mezőgazdaság stagnál, viszont a piacon úgyszólván minden kapható, húsz és fél hrivnyát adnak ezer forintért, a nyugdíj huszonöt-harminc hrivnya, és most nem oly rég ki is fizették, mert elnökválasztás előtt kellenek a hangulatjavító intézkedések. A tanárok is kaptak fizetést, visszamenőleg tavaly októbertől májusig, igaz, most kristálycukorban, de Ukrajnában a pedagógusok notóriusan édesszájúak. Más szakmák lisztben jutnak hozzá, megint mások gyufában, kerozinban, tűzifában, vörös higanyban, sóderban vagy hasadóanyagban. A fizetésként kiosztott természeti javadalmazások úgy vertikálisan, mint horizontálisan lefedik az élet teljességét, így aztán tényleg csak játékosság, lelemény, kreativitás kérdése, ki mire viszi a hivatalosan kiosztott naturáliákkal. Osztapbenderovscsina. Ismét értelmet nyer a NEPper kifejezés. A piac körül az utcagyerekek kopejkáznak, ahogy itt mondják, koldulnak, kunyerálnak, a kéregetés indiai szintű, csak itt hideg van.
Beregszász mégis irigyelt hely Ukrajnában. Patinás kisváros, monarchikus építészetre nőtt rá az, amit a helyiek "cseh házaknak" mondanak (1918-1938), aztán erre a szovjet korszak csodái. Megható eklektika. Az itteni népek világviszonylatban is élenjáróan fogyasztják az alkoholt, szeszeltet isznak, ami nohabor denaturált szesszel gazdagítva. Beregszász tehát fejlett, érthető, hogy egy emberként szavaz Leonyid Kucsmára, minden ukránok jótevőjére. ("Elismert, független ország, nemzetközi tekintélyű vezető", hogy egy plakátszöveget idézzek. A választások első fordulója után egy amerikai lapban olvastam a rezignált elemzést: Kucsma Nyugat-barát, kapitalizáló rendszere a korrupcióra épít, maffia-összefonódik: a rangos újság nem átallja - akár diplomáciai jegyzékváltást ingerlően is - kriminál-demokráciának nevezni Ukrajnát, ám intőn felemeli ujját: Kucsma jó a Nyugatnak, és feltehetően az ukránok többségének is, mert ugyan valóban nem engedi a sajtóban megszólalni az ellenjelölteket, túlkap itt-ott, alapvetően egy posztkomcsi macher, de emberek!, lássuk már be, hogy ebben a szerencsétlen Ukrajnában nemigen van jobb.)
Megfigyelésem egyébként, hogy Ukrajna olyan, mint Ausztria. Nagyon hasonlít nagy testvéréhez, megvannak ugyanazok a rossz tulajdonságai, sőt!, de hibái szembeötlőbbek, hülyesége fájóbb, mert nincs ott az a fizikai nagyság, ami valahol azért tiszteletet parancsol. Pedig Ukrajna nem is egy hétmilliós országocska, hanem Európa egyik legnépesebb állama Kárpátalja, s benne Beregszász nyugati kapu, a felvilágosultság bástyája, nemrég azzal az ötlettel álltak elő, hogy legyen különleges gazdasági övezet, ukrán Sencsen. Ami persze azt feltételezi, hogy Vásárosnamény vagy Mátészalka Hongkong.
A Szeléna étterem a bezárt új mozival szemben olyan színpompás, hogy egy ukrán David Lynch biztos itt forgatná a Twin Peaks csatajeleneteit. Decens hucul popzene szól, a tévé be van kapcsolva, zöld-fehér, kicsit meg is nyújtja a képet, a vak mexikói lány kalandjait. A barázdált arcú főpincér ingében-nyakkendőjében a bordóval ékesített rózsaszín falakhoz igazodik, a képek egy része gobelin, általában XVIII. századi életkép vagy alkonyi dombtetőn kápolna, tőszomszédságában ordító szarvasbika. Valamiért a Szelénában a faintarziát nem kedvelik, pedig Ukrajnában a tapasztalat szerint nagyon bejön ez a műnem, és itt is szépen egészítené ki a sarokba tekert sárga-barna árnyalatú gépiperzsa- szőnyeget. A főnök az isten vodkáját is megitatná velünk, aztán végig kell enni az étlapot, kevés a vendég, a szakácsnő is kijön a konyhából, mesél. A Szeléna családi étterem, a főnök gyárban volt, az asszonyka mindig konyhán, öregségükre egyesítették erőiket a vendéglátószakmában. "Áááá, aranyoskám, a Szovjetben nékünk jobb volt, mer´ minket az utazás nem érdekelt, aztat akkor nem lehetett, bár én már ´71-ben jártam Magyarban, de hát állandóan nem lehet oda se menni. De tudtunk kicsit pénzet spórolni, hát volt nékünk a bankba´ 300 000 rubelünk, az annyi, mint 450 000 dollár (sic!), aztat akkor gyött az önállóság, azt mind odalett. Mer´ mondta nekem a keresztfiam, olyan maffiaféle, a Lacika, hogy tegyem be a bankba, mert az lesz majd a biztos, be is tettem, azt mi lett vele?, mind odalett, hát ez lett nékünk az önállóság."
Az önállóság
A függetlenedő törpeállamokat lassan megszokja az ember, de a Szovjetunió szétesése után - az egy XVII. századi és egy 1918-as kezdeményt leszámítva - sohasem önállósodó, 54 milliós Ukrajna azért mégiscsak érdekes eset. A beregszászi kultúrpalotában a kezembe került egy színes falinaptár, mely az ukrán nemzet identitását volt hivatva megjeleníteni. Meglepett, hogy az új nemzetállam Gogolon és az obligát Tarasz Sevcsenkón, valamint a paraszt-anarchista Nyesztor Machnón kívül elsősorban a sportéletből meríti historikus-legitimációs bázisát. Szergej Bubka, Okszana Bajul, aztán a Dinamo Kijev nagy korszakából Oleg Blohin és persze a Mester, Valerij Lobanovszkij.
Az önállóság bajnokai az ukrán politikában a nyugat-ukrajnai nacionalisták voltak és vannak, ám helyzetük korántsem irigylésre méltó. A RUH-ot, mert így hívták a helyi posztszovjet nacionalista mozgalmat, mely lembergi (Lviv, Lvov, Lwo´w) illetőségű volt, elérte a posztszovjet nacionalista mozgalmak sorsa: szétesett. Karizmatikusnak mondott vezetője, Csornovil néhány hónapja gyanús autóbaleset áldozata lett. A kijevi parlament képviselője Harkovból haladt a fővárosba, mikor precízen elékanyarodott egy Kamaz a földútról, esélyt sem hagyva. A RUH szétesése azonban korábbra datálható, nem is meglepő, ha a Hennagyij Udovenko volt külügyminiszter vezette egyik frakció és a Jurij Kosztenko volt környezetvédelmi miniszter által uralt másik frakció helyett a fundamentalista nacionalisták (hosszú tépelődés után, mert egyrészt a hosszú tépelődés és a szláv melankólia édestestvérek, másrészt meg tényleg nem lehetett egy egyszerű döntés), szóval a fundik Jevhen Marcsuk volt miniszterelnök elnökjelöltsége mellett tették le a voksot, ami azért érdekes, mert Marcsuk 1990-ig vezető beosztású KGB-tábornok volt (Kehebe, ahogy Ukrajnában mondják), és a szovjet időkben a KGB egyik kedvenc elfoglaltsága volt - Szaharov és Jelena Bonner zaklatása mellett - az ukrán nacionalisták munkatáborba zárása: tele is volt történeteikkel az antivilág vezető szovjet szamizdatja, az Ekszpressz Hronyika.
Orosz kötődés
Amikor 1994-ben először megválasztották a mostani elnököt, Leonyid Kucsmát, akkor elsősorban a keleti és déli, elsősorban orosz vagy orosz ajkú szavazatokon nyert ellenfele, Leonyid Kravcsuk ellenében.
Akkor fejfájást okozott, hogy Kucsma az orosz lobbi és Moszkva embere lenne, de ez nem igazolódott be. Kucsma tett ugyan engedményeket az orosz kapcsolatok prioritásában érdekelt keleti országrésznek, biztosította a krími autonómia helyreállítását (ami slágertéma az orosz politikában is, az amúgy nem szélsőséges Luzskov moszkvai polgármester például a Krím-félsziget visszaszerzésének erőszakos módját is elképzelhetőnek tartotta egy nem oly régi interjújában), és nyugvópontra jutott a fekete-tengeri flotta ügye is, amennyiben senki nem beszél róla, és megismételt kérdésekre is leginkább a szőnyeg alá söprik az ügyet. A baloldali jelöltek Kucsma szemére vetették az egyértelmű nyugati orientációt, hiszen állításuk szerint addig volt érdekes Ukrajna a Nyugatnak, míg le nem szerelte a világ harmadik legnagyobb nukleáris arzenálját. De Ukrajna lépését a Nyugat is honorálta, hiszen az ország a nemzetközi közösség elfogadott tagja lett, és nem olyan internacionális pária, mint Lukasenko Belorussziája például, de az országnak mintegy negyvenmilliárd dollárnyi működőtőke-beruházásra volna szüksége a minimális kilábaláshoz is, viszont csak hárommilliárdnyi érkezett. Ezt azonban nem lehet az orientáció számlájára írni, a működőtőke becsalogatásához szükség van másra is, mint helyesen megszabott külpolitikai orientációra. Az ukrán elnök baloldali ellenzéke szerint egyébként Oroszország példája jól mutatja, hogy a nemzetközi közösség jóval készségesebb az ellenfél, mint a partner finanszírozásában.
A baloldal megosztott, de a nyugat-ukrajnai nacionalistákon kívül valójában mindenki baloldalinak látszik, mindenki valamilyen szocialista, szociáldemokrata, haladó szocialista, népi baloldali és hasonló címke mögé bújik. A választás október 31-i első fordulójában elvérzett a 13 elnökjelöltből 11; a Kucsmán kívül esélyesnek kikiáltott sztárjelöltek - mint Olekszander Tkacsenko vagy Olekszander Moroz, illetve a vörös-barna, női Zsirinovszkijnak nevezett Natalia Vitrenko - nem jutottak be a második körbe. November 14-én Petro Szimonyenko, a kommunisták üdvöskéje volt Kucsma ellenfele, ami nagyjából olyan, mintha 1999-ben Szűrös Mátyás és Thürmer Gyula között kellett volna választani Magyarországon. A posztszovjet lét tud nagyobb megpróbáltatásokat hordozni, mint a posztkomcsi közép-európai, ezt azért a legnagyobb magyar pesszimizmussal és az ég alját megnyaló simfelési vággyal is látni kell.
A posztszovjetben egyébként ami a legnagyobb, az a nyelve. A nyelv kell az önállósághoz is, én mindig hármas voltam oroszból, azt is elfelejtettem, hallás után nem tudok különbséget tenni orosz és ukrán között, mondják, az utóbbi lágyabb, de most nem erről. Hanem arról, hogy milyen világszerencsése az ember, hogy a kárpátaljai magyar sajtó jóvoltából betekinthet az ukrán politika nyelvébe, mely olyan borzongató, mintha az ember kézírásos dokumentumokat talált volna ősei titkos szexuális életéről.
A nyelv
A Bereg Info november eleji száma röviden beszámol az első forduló utolsó napjainak történéseiről: "A választási kampány utolsó napja sem volt incidensektől mentes. Leonyid Drekács, az ukrán biztonsági szolgálat vezetője bejelentette: sikerült meghiúsítani egy, a Szumi megyébe látogató Leonyid Kucsma államfő ellen tervezett merényletet." A hírben az a szép, hogy a kommuno-fasiszta Vitrenko asszony való Szumi megyébe, és a hír elterjesztésével az ő második fordulóba jutásának esélyeit sikerült porrá zúzni. A Kárpáti Igaz Szó november 6-án már elemez: "A két forduló között folynak a tárgyalások a jelöltek támogatásáról. Leonyid Kucsma elnök csütörtökön közölte Kijevben, hogy tárgyalni fog Jevhen Marcsukkal a második fordulóban való együttműködésről. (...) Mint ismeretes, Jevhen Marcsuk hétfőn Petro Szimonyenkóval és a többi baloldali volt elnökjelölttel folytatott konzultációt. A szélsőbaloldali nézeteiről ismert Haladó Szocialista Párt Központi Bizottsága határozatot fogadott el, amelynek értelmében a párt hajlandó Petro Szimonyenkót támogatni, amennyiben nyilvános garanciát kapnak, hogy Natalia Vitrenko megkapja a miniszterelnöki posztot. (...) Petro Cibenko, a kommunista párt központi bizottságának titkára a haladó szocialisták javaslatára reagálva úgy foglalt állást, hogy a kommunisták bármilyen párt és mozgalom támogatásában érdekeltek, de nem mindenáron." A választások második fordulója előtt aztán megélénkült a propaganda, kéthetente megjelenő újságok napi különkiadásokkal jelentkeztek, a magyar nyelvű lapok egytől egyig Kucsma-párti agitkát löktek. Íme néhány főcím: "Leonyid Kucsma: korrupciómentes vezetést, bűnözés nélküli társadalmat. Szavazzunk a békére, a boldog jövőnkre. A szebbik nem Leonyid Kucsmára voksol", "Két út van előttünk: Európa, illetve a >>fényes múltA történelem megítélésében még mutatkoznak zavarok, hiszen egyrészt megjelenik egy ünnepi közlemény Kárpátalja felszabadulásának 55. évfordulójáról, a másik oldalon pedig gyászközlemény, hogy pontosan 55 éve, 1944. október 13-án kelt a beregszászi városparancsnokság napiparancsa, melynek értelmében összegyűjtötték a járás (akkor már rajon) minden magyar és német származású 18 és 50 év közötti férfiát, hogy háromnapos közmunkán vegyenek tevőlegesen részt. A málenkij robot tovább tartott (úgy ´53-ig), és a kárpátaljai megyéből (oblaszty) mintegy negyvenezer magyar férfi lett az áldozata. Ez a botlás azért is érdekes, mert a kommunista párt elleni propaganda alapvetően historizál: "A kommunizmus véres mérföldkövei: 1917 - az októberi bolsevista hatalomátvétel, 1918-1920 - a polgárháború, 1933 -mesterségesen szított, országos éhínség, 1937-1939 - tömeges politikai represszió, 1941-1945 - a háború vágóhídja, 1944 - >>malenkij robot>prágai tavaszA negatív kampány az 1952-ben született kommunista vezető személyét sem kerülte el: "Vaskézzel a fényes múltba? (Bihari Zoltán a Kárpáti Igaz Szóban.) Mint megtudjuk, Szimonyenko donyecki illetőségű, arról a vidékről való tehát, ahol egész Ukrajnában a legerősebbek a kommunizmus bástyái. Másodtitkár volt, aztán a komoly apparátusi múlt első titkárt faragott belőle." Az újsütetű első titkár korántsem tekinthette magát a párt első számú vezetőjének, hiszen a párt irányítását a háttérből továbbra is a korábbi vezetők, az UKP Központi Bizottságának volt titkárai, Sztanyiszlav Hurenko és az ortodox kommunistaként ismert Heorhij Krujcskov, a jelenlegi parlament védelmi és nemzetbiztonsági bizottságának elnöke tartotta a kezében.
Szimonyenko akkor úgy viselte magát az elnökségben, mint valami kis komszomolfunkcionárius, akit mindenki csak Petyának szólít, és őt küldik le a sarki kocsmába néhány üveg sörért és egy doboz cigarettáért. Szimonyenko nagyon kikelt magából egy alkalommal, mikor egy Tomonko nevű politológus a kommunista párt és a maffiák összefonódásáról cikkezett.
Szakértők szerint Ukrajnában öt nagy maffiacsoport van, ezek közül az egyik a kárpátaljai, a munkácsi, és ők az erős csoportok közé tartoznak. Az olajcsempészeten kívül fontos tevékenységi kör a prostitúció ellenőrzése, a "rekettelés" (lásd: racketeering, ang., védelmi pénz szedése), az embercsempészet és a vodkahamisítás. Az ukrán maffiák is valahogy becsatlakoznak a nagy orosz maffiák rendszerébe, bűnözésből simán lehet politikai karriert felíveltetni, a gazdagodásnak, polgárosodásnak pedig ez az egyetlen útja. Beregszászon például az emberek meglehetős reverenciával beszélnek a Numineto Kft.-ről, mely a gazdasági élet (és a szervezett bűnözés) motorja - olajszakma, míg például a Kárpátaljára kiskorúakat megerőszakolni járó és a bakfislányok torkát elvágó zsitomiri maffiáról nincs sok jó szavuk. A maffia politikailag semleges, illetve mindenhol felbukkan, Kucsma elnök környezetében csakúgy, mint a kommunistáknál. A bűnözésmentes társadalom álma tehát inkább választási fogás, nem is biztos, hogy egyértelműen pozitív, hiszen Ukrajna-szerte jobban bíznak az emberek a keresztapák erejében, mint a politikusok bőven áramló ígéreteiben. Az ukrán választásban az a szép, hogy egy szava sem igaz. A bűnözésmentes társadalom jelszavával lépnek fel a maffijások szövetségesei, a kommunizmusellenes propaganda jelszavait hétpróbás bolsik használják (például szórólap, cukorjegy, gyufajegy, sójegy egymás mellett 2000. november 14-i dátummal, felirat: akarod? A szép az, hogy a nevezett termékek egy része ma sem kapható, vagy a lakosság jelentős részének pénzhiány miatt nem elérhető).
Az ukrán választások rendben bonyolódtak - állítólag -, igaz, az újságok nagy része úgy magyarázta el a kevésbé lateiner hajlandóságú választóközönségnek, hogyan is kell ikszelni, hogy a jelet Leonyid Kucsma neve mellé tette. A választókörzetekben lehetett vodkázni, főleg a csoportosan választók (katonák, vasutasok stb.) körzeteiben; az első választók ajándékot kaptak.
Még mennyi év, szokjuk kérdezgetni magunk is, mikor a megvalósult szükségszerűség birodalmának eljöveteléről esik szó, 2002. január 1. vagy 2003. január 1., mennyit ront ezen a mostani kormány, mennyivel lennénk előrébb az előzővel, vagy fordítva. Ukrajnát nézve viszont olyan kérdések vetődnek fel, hogy ez a szerencsétlen ország két vagy három emberöltő, ötven vagy száz év alatt jut-e el oda, ahol az alapvető emberi méltóságot nem gyalázza már sárba az állati szegénység vagy hatalmi reflex. Addig meg Ukrajna szegény, kilátástalan, kaotikus és apokaliptikus hely lesz, mint egy Tarr Béla-film, és ez senkinek sem jó.
Vágvölgyi B. András
(Beregszász)
