Média
Múlt szerdán reggel jönnek-mennek az eredmények, Bush nagyot kaszált, de a kulcsállamok, a nagyok - Texas kivételével - Gore felé tendálnak. A komputerképernyőn előttem a CNN chatoldala, "Gore plz win", sóhajt fel valaki, ez az alaphangulat, aztán a CNN bejelenti a végeredményt. A műsorvezetőnőt utóbb kritika érte a társaság részéről, hogy túl szomorúan mondta be "Dubya" (George W.) győzelmét. Sokat vitatkoznak manapság Amerikában, mit és hogyan kéne módosítani, szerintem már a választás előtti napon a kampánycsend, de főleg a választásnapi, hawaii urnazárásig tartó kuss sokat segítene. Egy hat időzónányi országot igenis befolyásol, hogy a tévék folyamatosan lökik az exit pollt, Florida frontországot is kihozta korán reggel (CET) a CNN Gore-nak, hogy aztán retiráljon, majd bejelentse George W. Busht mint az Egyesült Államok új elnökét, s később visszavonja azt is. Már a legelső teljesen televíziós elnökválasztáson is előfordult hasonló: nemcsak az a médiatörténet, hogy ekkor volt először elnökjelölti tévévita (Kennedy jóarc lenyomta Nixon rosszarcot), de a nagy társaságok elkezdték fennen harsogni JFK keleti parti győzelmét, Eisenhower elnöknek magához kellett ragadnia a mikrofont, és a kaliforniaiakat szavazásra biztatni.
Délelőtt 11 körül a CNN visszavonja az eredményt, újra kell számolni. E században ilyen nem fordult elő amerikai elnökválasztáson, példátlan eset, megremeg az intézményrendszerbe vetett hit és bizalom.
Nixon
Már megint. Most azért hozzák elő őt, az egyetlen lemondott elnököt, hogy 1960-ban, Kennedy ellen majdnem hasonlóan szoros volt az eredmény, ám ő nem számoltatott újra, nem óberkodott, elfogadta sorsát. Ezt persze politikai ellentáborának jelesei azóta folyamatosan cáfolják. R. W. Apple a New York Times első oldalán citálta Nixon emlékiratait arról, hogy anno hasonló helyzet állt elő Illinois-ban és Texasban (utóbbiban az állítások szerint a későbbi alelnök/elnök, Lyndon B. Johnson szenátor keze nyomán), de Trükkös Dick (Richard Milhous Nixon), belátva az "ország érdekét", lemondott a további baszkódásról, egy karácsonyi partin csak annyit mondott: "Győztünk, de elvették tőlünk." Apple kritikusai azzal jönnek: ahelyett, hogy implikálná, mi volna a helyes és követendő viselkedés Al Gore számára, inkább arra emlékezzen, hogy életében egy szavát sem hitte a sajtó Dick Nixonnak, minek ezen Vietnam, Watergate s közel harminc év után változtatni?!
Joe Lieberman
vagy Elian González?
A negyedik legnagyobb állam kezében a döntés, november 17-ig hivatalosan nem is lehet eredmény, hiszen addig érkezhet "absentee ballott", távol lévő floridaiak szavazata az állam törvényei szerint, addig nyílt a verseny, pláne, hogy mindössze 1700 szavazattal vezetett Dubya, és ez az újraszámlálás során 357-re olvadt; ráadásul Palm Beach megyében az állam átlagánál sokkal többen szavaztak a szélsőjobbos Pat Buchananre, de a reformpárti politikus és púderakrobata neve megtévesztő helyen (Gore helyén) szerepelt a szavazólapon. 25 000 szavazatot kidobtak, elveszett, eliminálódott, a helyi demokraták új választást követelnek, ez Gore-nak volna jó; kínos helyzetben van a kormányzó, Jeb Bush, aki a jelenleg paraszthajszállal győztes W.-nek történetesen a fivére.
A közcímben szereplő kérdést számos amerikai orgánum vetette fel ilyen vagy olyan formában: Florida elefánttemető, nyugdíjas-paradicsom, sok idős keleti parti közép- és felső-középosztálybeli - és köztük sok zsidó - választotta élete alkonyának bearanyozásául lakhelyének a Napfény Államot, őket Joe Lieberman vonzotta, biztos demokrata szavazók. A Clinton-Gore-adminisztráció viszont elvadította magától a kisebbségek közül kivételként amúgy is jobboldali kubai-amerikaiakat a kubai kisfiú visszaküldésének ügyével. Az Elian González-ügy kezelése 60 000 kubai szavazattal többet vitt Bushhoz, mint amennyit 1996-ban Bob Dole kapott. A Kubai Kommunista Párt hivatalos orgánuma, a Granma azon élcelődött, hogy míg nincs megválasztott elnöke az Egyesült Államoknak, addig egy halottat választottak meg szenátornak Missouriban, és hogy innen már tényleg csak egy lépés a Caligula lova. Szkeptikus megfigyelők szerint más nem tehető Floridában, mint leoltani hajnal négykor a konyhalámpát, kiülni a teraszra egy koktéllal, a palmettók legyezőszerű leveleinek hajladozását nézni, már az aligátorok is ásítanak, rózsaszín flamingók unottan falatozzák a kutyaszart, csak eljön november 17., az igazság pillanata.
Gore
Sokan persze vitatják ezt. Mert mit tehet Gore?
Egy. Harcol a végsőkig. Minden minuszkulus, külföldről jövő szavazatot megszámoltat. ("A választások tökéletlen és pontatlan eszközök" - írja egy elemző, de a túl sok piszmogás aláássa a szavazásokba vetett hitet és az eredmény legitimációját.) Perel. Lobbizik az elektori kollégiumnál, mely az amerikai alkotmány szerint nem, csak a szokásjog szerint jelent kötött mandátumos szavazatot, hiszen az alapító atyák pont arra találták ki őket, ha hülye a nép, lehessen korrekció. Netán új választásokat próbál kiíratni, legalábbis az érintett megyékben. Ez jó eséllyel kecsegtet, a 96 ezer floridai Nader-szavazó (lásd: A harmadik ember, Magyar Narancs, 2000. november 9.; a Nader-trader az a becsületkassza volt, ami most nem jött be) oda eső része rá szavazna, Mr. Gore úgy mehetne fel Washingtonba, ahogy egykor (a polgárháborúban) az északi Sherman tábornok masírozott keresztül a déli Georgián, hogy nem maradt utána más, csak üszkös udvarházak és szentimentális celluloidtekercsek (Elfújta a szél).
Kettő. Jelen állapot alapján kompromisszumot keres. Thomas Friedman, a New York Times kolumnistája azt írja: "Soha nem gondoltam volna, hogy ez az Egyesült Államokban előfordulhat, de felmerül a lehetősége egyfajta >>nemzeti egységkormánynaknia helyét Joe Lieberman demokrata alelnökjelöltnek. (Vannak még fantazmagóriák szép számmal: például a feltételezett Gore-elnökség, de a szenátusbeli patthelyzet miatt Lieberman lemondana az alelnökségről, hogy megőrizze szenátori helyét, hiszen oda egy republikánus kormányzó jelölhetne valakit; aztán Gore nézhet új alelnök után, és akár Bill Clintont is jelölheti, hiszen az alkotmány csak arról szól, hogy két kitöltött ciklus után elnök nem lehet többé etc. Hogy legyen Colin Powell Gore elnök hadügyminisztere, vagy Sam Nunn Bush elnök külügyminisztere.)
Három. Fél szemmel a stopperre pillantva - mégsem kóser a világ vezető demokráciáját ilyen hosszan, sőt még sokkal hosszabban a lebegés állapotában tartani - lemond, de. Kér valamit. Michael Kinsley, a New Republic szemleírója szerint például "a jelen helyzet nem közvetlenül a korrupt kampányfinanszírozási rendszer eredménye, de a tisztább helyzet tisztább eredményt hozott volna", azaz Dubyának és a republikánus főembereknek kötelezettséget kellene vállalniuk, hogy támogatják a republikánus többségű kongresszusban eddig elbukott (a demokraták által támogatott) McCain-Feingold-féle törvényjavaslatot, mely a kampányfinanszírozás drasztikus reformjáról szól. Ha köteleznék erre magukat, akkor Kinsley szerint Gore-nak le kellene mondania a további bizonyításról, és átengedni a világ első hivatalát ellenfelének.
De mi a tét - nekünk?
Helyesen írta a Narancs múlt heti szerkesztőségi cikke, hogy a korábbi, a Clinton-adminisztráció esetében is el kellett telnie két nyomorult évnek, míg az elnök hozta azt, amit már 1992. november elején belebúgott a magnómba Little Rockban Nancy Soderbergh, a Clinton-kampánystáb külpolitikai referense: azazhogy nem lesz befelé fordulás, nem lesz izolacionizmus, arccal a glóbusz felé stb. Ehelyett töketlenkedtek, én Warren Christophert sem nevezném egy kiemelkedően tehetséges és sikeres külügyminiszternek, akkor már a Korbel Magduskát (Madeleine Albright) sokkal inkább. Azt se feledjük, ha Al Gore lenne mégis az elnök, borítékolható, hogy a mi lokálprovinciális térszínünkkel ismerős ember venné át a külügyet, Richard Holbrooke, ami azért előremutató lenne (Dél)-ká-EU-nak, pártállástól függetlenül. (Belegondolni is borzalmas például, hogy George W. Bush most már valósan kihirdetett győzelme esetén elkezdene hallelujázni a magyar kisgazdapárt, Seselj vajda legénysége, Corneliu Vadim Tudorék, Meciar és mások, akik valamilyen megfoghatatlan, manipulatív vagy "önismeretből elégtelen" jellegű okból konzervatívnak és antikommunistának gondolják magukat.)
H
Nem vagyok benne biztos, hogy hatalmi gőg-e az, amiért az amerikaiak általában nem kíváncsiak arra, amit a külföld gondol róluk, vagy csak az ignorancia, negligencia okán nem figyelnek általában; most a legtöbb sajtótermék idézi a nemzetközi visszhangot nagyarcúskodó német alkotmányjogásztól, aki "idiotisztikusnak" nevezte az amerikai választójogi rendszert, indiai, dél-afrikai szakértőkön át egy taxisofőrig, aki a nigériai Lagosban azt tudta mondani: "Ha ez nálunk fordult volna elő, az amerikai sajtó már hüledezett volna, hogy Nigériában diktatúra van." Az egészben az az arcpirítóan szomorú, hogy a lagosi taxis testvér álláspontja nem nélkülözi a valóságalapot a maga teljességében.
Vágvölgyi B. András
