Kicsit zsenáns manapság színháznak a körülöttünk való világ dolgaival bíbelődni, a politika, a köz élete s ehhez kapcsolódóan a condition humaine éppen aktuális ábrázolása utoljára talán a nyolcvanas években volt in, azóta világos, a legkülönbözőbb vonalbírák által visszajelzett out. Pedig.AFidex - MPP kormányzásának állampárti hangulatát mi sem bizonyítja jobban, még jobban, mint a benne Főcsoportfőnökségileg érintett kormánytagok száma, hogy az elmúlt négy év színházába visszatért az áthallásos politikai allegória, akárha a nyolcvanas évek kaposvári előadásaiba. Kapásból, nem szakmaszerű színházlátogatóként, a gyulai Marat/Sade és a Katona Tartuffe-je ugrik be, melyek közül az előbbi több szempontból is utalt Ács János 1982-es kaposvári rendezésére. Ezek a példák azt bizonyították, hogy a rendszerváltott országban sem zsenírozó, ha író, rendező és társulat lehajol, és felveszi az efemert, a politikai aktuália világát is beemeli a megszentelt falak közé. Nochdazu tizenhárom évvel azután, hogy rendszert váltottunk, már azon se lehet műintellektuálisan fanyalogni, hogy nincs meg a kellő alap, történelmi rálátás a választott téma,
a mai magyar hurrávalóság
elemzéséhez, nem, nem lehet, ennek a tizenhárom évnek az összes nyűgét, eseményét, alakját, hibáját, bűnét egyre tisztább fényben látjuk, egyre keményebben szólhatunk róla.
Schilling Árpád a magyar színházi élet augusztus 20-án államilag kitüntetett enfant terrible-je felkért olyannyira különböző írókat, mint Bächer Iván, Eörsi István, Forgách András, Kárpáti Péter, Parti Nagy Lajos és Tasnádi István, hogy egy vagy több jelenetben fejtsék ki életérzületüket a rendszerváltásnak nevezett kor történelmi szubsztanciájáról, közéleti leglényegéről. A programfüzetben megjelent szöveg szerint Schilling célja "egyfajta mai, magyar Koldusopera" létrehozása volt, sok zenével, mozgással, önálló, egymással történetként nem feltétlenül összefüggő jelenetekkel. A jelenetek címlistáját a közönség előre megkapta, hogy tudja, a zsámbéki régi laktanya különböző helyszínein éppen hol is jár. A jelenetsorrend: 1. Kivonulás; 2. Az Első Szabadon Választott; 3. Bevonulás; 4. A nyugati világ bajnokai; 5. A puszták népe; 6. ...és a menekültek...; 7. A Második Szabadon Választott; 8. Megmaradni! Gyarapodni! Visszaszerezni!; 9. ...és hát a menekültek...; 10. A Harmadik Szabadon Választott; 11. Az utolsó magyar; 12. A vezér gyermekkora; 13. Restauráció; 13 + 1. Meglepetés. A legközhelyesebb, ugyanakkor igen hatásos jelenet a tizenkettedik, az óvodai fiút (Rába Roland tolmácsolásában)
Viktornak hívják,
országot akar, el akarja venni a zsidótól a széket, froclizza az értelmiséginek látszó csopitársat, hőzöng, őrjöng, szükségképpen elbukik. A nem szöveges, csak a szituációra építő jelenetek telitalálatok: Csákányi Eszter gólyalábszerűségbe kapaszkodva állva vajúdik, közben zenei vetélkedő zajlik a legergyább poppal és technóval, s tartalmas breakdance-bemutatót is látunk a maffiózózsűrivel, már csak az égre vetített Fásy Ádám-portré hiányzik. Ahogy a kilencedik jelenetben Láng Annamária és Gyabronka József a piknikükbe belopódzó szubhumán lényeknek szendvicsdarabkákat dobál, az vérfagyasztó. Vállalati tréning Schobert Norberttel, multinacionális vendég a proletár mélylétben, a nép közé
futball-labdát rúgó politikus;
az elmúlt tizenhárom év toposzai. Román mumussal tárgyaló kergemarhakóros magyar delegáció tündöklése és bukása. Az utolsó jelenetben a Naszop (Napfényszotyialista Párt) ingyenvacsorája a közönségnek osztott sörrel, virslivel, az est háziasszonya ötször elmondja, hogy INGYENkoszt van, empatikus, beleérző, melankolikusan merengő, Gyabronka olyan tunyogmatolcsi akcentussal énekli el a The House of the Rising Sunt, hogy megremeg a csontvelő: telitalálat!
Kovács Kristóf barátunk (mint szerző) és Simon Balázs rendező történelmi felelőssége, hogy Csontzene című tragedia dell´arte darabjukhoz a zsámbéki régi laktanya területére kitalálták a vándorló színházat. Rakétahangárba be, placcra ki, dombtető és előtér - a sok helyszín filmszerűséget, az együtt vándorlás intenzívebb nézői jelenlétet biztosít. Sajnálom már, hogy nem az eredeti elképzelés szerint, azaz második előadásán, augusztus 19-én néztem meg a darabot, hanem, engedve a baráti unszolásnak és megbabonázódva a bennfentes információtól, hogy a Nagybudapest Székesfővárosi Augusztus Huszadiki Tűzijáték is belejátszik majd ebbe az estébe, hát másnap mentem el. Pedig 19-én történtek a nagy dolgok! Szemtanúk állítása szerint a Zsámbékon élő Melocco Miklós szobrász vezetésével a helyi polgári kör a helyi MIÉP-pel karöltve karikásostor-pattogtatós, himnuszéneklős obstrukcióra szánta el magát, egy idős, ám kislabdadobásban tapasztalatlan hölgy paradicsomot próbált a színészekhez vágni, de csak az előtte álló tarkóját érte el; a rendezőt a Magyar Hírlap tudósítása szerint olajoshal-lével (!!) öntötték le. Akik látták, azt beszélik, az akkori közönség sokáig azt hitte, hogy ezek az események is részei az előadásnak. Mire nem jó egy polgári kör! Schilling helyében pedig annak az olajoshal-lének jobban örülnék, mint a Magyar Köztársaság Gyémántokkal Díszített Kiskeresztjének (polgári tagozat); ez aztán elismerés!
Vágvölgyi B. András
