Könyv: Kyoto Underground (Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről f

szerző
Vágvölgyi B. András
publikálva
2003/20. (05. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Krasznahorkai László új könyvének elején nincs műfaji meghatározás. Lehetne kőtani és botanikai kisregény, ismeretterjesztő szakmunka a japán kertek és kolostorok természetrajzáról, németesen precíziós barkácskönyv mindezek létrehozásának mikéntjéről vagy hozzászólás a végtelen tagadásának metafizikájához.

Krasznahorkai László apokalipszis-szakértő, miután megírta a magyar létezés apokaliptikáját, tökéletes reménytelenségének metafizikáját, többszörös, rurális és urbánus, nagyregényi formában (Sátántangó; Az ellenállás melankóliája) és novellisztikában (Kegyelmi viszonyok. Halálnovellák), mégis túlélésre játszó kíváncsisága a magyar glóbuszon kívül eső területek felé fordította figyelmét. Kínai utazás, Brazíliába tervezett, félbeszakadó atlanti hajóút, nyugat-európai kalandozások, Amerika, megint Kína, Japán. Az utazásokat lenyomatok követik: Mongóliát és Kínát Az urgai fogoly, Nyugat-Európát és Amerikát a Háború és háború, az újabb kínai utakat lírai riport, a kyotói fél évet az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó.

Az urgai fogoly kínálja magát az összevetésre, mely könyv a keleti civilizáció megismerhetetlenségéről dantei áthallásokkal szól, a másik civilizáció megértésének lehetetlenségéről. Krasznahorkai régi vesszőparipája az önemésztő, önfelszámoló regény - a Háború és háború CD-ROM-verziója, mondják a szerencsések, akik látták, leépíti, elpusztítja, megszünteti magát. Az utolsó történet keresése becsvágyó feladat, olyan történetet mesélni el, ami után nincsen más, csak a semmi; köbméterenként néhány atom, érzékelhetetlen hideg, sötét és abszolúttá váló téridő. Az utolsó történet a Szellem helyét nyomozza, egy Zen-templom, buddhista kolostor építését, ezt az építményt azonban nem pallér építi, hanem - szigorú rituális előírások betartásával - a Szentség maga.

Mi volt a célja? "A gingkófa volt a célja." Esetleg még a hinokiciprus. Krasznahorkai Kyotóban már nem a keleti, ez esetben japán, civilizáció megismerhetetlenségéről beszél - ennek ufójellegét adottságnak veszi -, céljai általánosabbak.

Nincs szereplő, nincs emberi szereplő az Északról lapjain - hangzott Krasznahorkai regénymegsemmisítő regényteremtési elve. De vannak persze; említődik az "ácsok művészi mestere", aki nem "a zseniális Kobo Daishi utóda", a "fafaragók a koreai Paekchéből", "Eikan, a hajdani csodálatos szónok" és Sir Wilford Stanley Gilmore például, kinek könyve az aritmetikai végesről a végtelen tagadását hivatott igazolni. E "szereplők" kisebb bicsaklásai csak a konstruáló elvnek: szellemek, halottak, holtak emléke, elfeledett, talán nem is létező művek alkotói kizárólagos szerepeltetése merész elrugaszkodás a konvencionális regényelmélettől és -gyakorlattól. És ott van persze Genji herceg unokája, aki a világirodalom első regénye, a Genji no monogatari (szerző: Shikibu Murasaki, a "bíbor udvarhölgy") főszereplőjének unokája, aki azonban nem alteregó, és nem az emberiség általános alanya, hanem obake, szellem, ezeréves kísértet, akit Krasznahorkai, ha jól sejtem, hímneműnek képzel; a shinto szellemek általánosságban (láb nélküli) női szellemeivel szemben. Japán szellem van sokféle, yurei, yokai, obake, bakemono, ezek nők vagy róka, vagy borz formájúak; Krasznahorkai szelleme egyik sem; Krasznahorkai szelleme romantikus szellem.

Krasznahorkai tud tanulni. A Háború és háború viszonylagos sikertelenségébe belejátszhatott, hogy szerzőnk nem ismerte meg eléggé Amerikát, cyberhistóriáját omlékony, homokos altalajra építette (a kritikai közmegegyezés szerint: pont nem kell New Yorkba menni ahhoz, hogy valaki elhelyezzen ezt-azt a neten). Bár a vereség fájdalmas volt, vont le következtetést. Japánt, a rítuális kolostorépítészet technikáját jól (hihetően) kitanulta (nem biztos, hogy így is van, ahogyan írja). Ez olyan japánságteljesímény lenne, amire nyugati embernek kevés az élet - ezt olyan komoly nyugati entellektuel (Donald Richie) mondotta jelen sorok írójának, aki 1947 óta él ott -, de, hangsúlyozom: hihető, a leírás autenticitását ezért puszira elhisszük neki, és ez így van jól. Krasznahorkai Japánja nem feltétlenül fedi a japánok Japánját, de hát ki azonos önmagával?

Egy korábbi, előtanulmánynak is tekinthető, lelkes írásában (Megőrülni a Paradicsomban) a japán kertet (a Zen-kertet is) a perfekció metaforájának, a Paradicsom legtökéletesebb emberi közelítésének tartja. A Zen-kert: micsoda? Szépség és Rend, olyan rend, mely teret ad az intuíciónak; valójában csak az intuíciónak enged teret. A Zen-kert: micsoda? Maga a Buddha, három tál lencse - meg egy szétszakadt vietnami papucs; időbeli meghatározottsággal, kiterjedéssel, helyrajzi számmal rendelkező ingatlan Narában, Kamakurában, de legfőképpen Kyotóban. Kyoto micsoda? Most hagyjuk azt, hogy 794-ben, az akkori kínai főváros, Ch´ang-an mintájára alapított császári székhely (1868-ig) Honshu közepén, Osakától egy rövid órára a Kansainak nevezett tájegységben, a Biwa-tó közelében. Kyoto micsoda? Másfél milliós kisváros, ékszerdoboz, én nem vagyok testvérváros-érzékeny, ezt bármelyik ismerősöm megerősítheti, és a kyotói városvezetés sem az, nem is kötöttek ilyen szerződést csak New Yorkkal és Párizzsal; japános rezerváltsággal jelezni, elegánsan, egyetlen finom vonással: ahol élnek, az a világ - legalábbis egyik - közepe. Jártam ott, Krasznahorkaival együtt is, hajlok rá, hogy aláírjam: igen, Kyoto a világban az éteri esztétika, a finom Szépség közepe, s ezt, az ott is jelen lévő pornókiadvány-automaták és a lefóliázott-használt-iskoláslány-bugyik kereskedésével foglalkozó g´seftek nem lerombolják, csak kerekké teszik. A Zen-kert: micsoda? Hányféle árnyalata van a zöldnek a Saihyo-jiben, a kyotói Mohatemplomban? A leírások szerint: 126. De nem számolta senki. "...a teljes csendben úgy tűnt föl, mintha a tükörsimára csiszolt és tükörsimára járt padlózat hosszú deszkázata az ezer év alatt megőrzött járások történetéből egyetlenegy apró emléket most visszaadna, mert éppen csak túl a csend határán, de ott viszont határozottan hallatszott, hogy egy ponton megreccsent, ahol bizonytalanabbá vált a felfüggesztés éppen, hogy ott megnyikordult egy ponton a folyosó padozatának deszkázata, megismételvén és újraidézvén mára egyetlenegy hajdani lépés súlyát, egy emlék bizonyosságát, hogy egyszer járt itt valaki." Mi ez? Zen-Madleine. "Egy mohaszőnyeg nyolc hinokiciprussal."

Kita-Kamakurában, a Tokióhoz közeli szamuráj-Szentendre északi részén, a japán Hollywoodhoz, Ofunához közel, az Engakuji Zen-templom sírkertjében nyugszik a "legjapánabb" japán filmrendező, Ozu Yasujiro. Sírja fekete gránittömb, sima és fényes, rajta egyetlen írásjel, kanji, kínai ideogramma: mu. Inkább: Mu. A "semmi", az "üres" jele. A Zen talán legfontosabb fogalma: "üresség", egész pontosan "üresség, amelynek súlya van"; a megvilágosodás, a satori értelme.

Krasznahorkai új könyve üres. Ürességének súlya van.

Vágvölgyi B. András

Magvető, 2003, 144 oldal, 1790 Ft

szerző
Vágvölgyi B. András
publikálva
2003/20. (05. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...