Vári György

  • Vári György

Vári György cikkei

Elkezdeni a sztrájkfelmérést - interjú Mendrey Lászlóval

  • Vári György
Az idei iskolakezdés az utóbbi idők talán legnagyobb közéleti botránya volt, hetek óta téma a nyilvánosságban, mi nem működik megfelelően vagy éppen sehogy a Klebelsberg Központ (Klik) által átvett tanintézményekben. Az átszervezéshez a PDSZ vezetője, Mendrey László végül nem adta a nevét. A helyzetről és az érdekvédelem lehetőségeiről beszélgettünk.

Hittérítők

  • Vári György
Az Orbán-kormány hivatalba lépése óta ugrásszerűen nőtt az egyházi fenntartású iskolák száma. Az önkormányzatok a pénzügyi kényszerre hivatkozva nemegyszer a helyi szülői igényekkel szemben adták át iskoláikat. Néhány helyen megnéztük, milyen következményekkel járt e változás.

„Nem a hatalom kegye kell” – Interjú Iványi Gáborral

  • Vári György
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET) pár napja van még, hogy megfelelő számú (nagyjából tízezer) tagot igazolni tudjon, és ezzel bevett egyházzá minősülhessen. A MET vezető lelkészével vettük számba, hogyan jutottak idáig, és mi forog kockán.

Zsidók Jézusért – mi ez a mozgalom?

  • Vári György
Aki az elmúlt hetekben tömegközlekedett Budapesten, aligha tudta kikerülni a Jews for Jesus pólóban szórólapot osztogató furcsa aktivistákat. De mit jelent Jézus-hívő zsidónak lenni? Kik ők, honnan jöttek és mit keresnek Magyarországon?

Nem mondhat nemet

  • Vári György
A jelölését követő, ügyvédi tevékenységéről és évtizedes fideszes beágyazottságáról szóló hírek fényében különösen meglepő, mennyire kevéssé elutasítóak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének személyével és munkájával szemben Karas Monika általunk megkérdezett, közeli sajtójogász kollégái.

Nincs választásuk- HÖK-furcsaságok Kaposváron

  • Vári György
Egyszerűen elmulasztották kiírni a választásokat a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Karán működő hallgatói önkormányzat elnöki posztjára, így a tavaly év elején átmenetileg megbízott HÖK-elnök immár bő másfél éve ül a székében. Az egyetemi HÖK-ben hasonló a helyzet, de ez az egész jóformán senkit nem zavar. A történetben futólag a helyi Fidelitas is feltűnik.

Furcsa pénzügyekben érintett a Müpa koprodukciós igazgatója

  • Vári György
A Művészetek Palotája koprodukciós vezetője, Bátor Tamás előző állásában a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezetője volt. A birtokunkba került dokumentumok szerint az általa szerződtetett énekessel honoráriuma 12 százalékát utaltatta vissza saját bt.-je bankszámlájára.

Kövess minket: