Hát akkor itt fogunk élni – az ellenzék ünnepi műsoráról

  • Vári György
  • 2013. október 23.

Publicisztika

A megaellenzéki össztüntetésen majd mindenki túllépte az időkeretét. Fölöslegesen, mert senki nem mondott semmit.

Jóformán egyetlen szó nem esett arról, hogy miért, mi célból kellene megnyerni a jövő évi választásokat – ez mintha senkit nem érdekelt volna. A kétségbeesettek tömegei, akik még mindig odamennek az egyre látványosabban üres ellenzéki tömegrendezvényekre, egyetlen dologban nem csalódhattak: többször skandálhatták, hogy „Orbán takarodj”. A szónokok sem mondtak többet ennél, csak hosszabban és kevésbé frappánsan. Továbbá néhányan, ha már színpadot kaptak, felkéredzkedtek az ellenzéki együttműködés listáira.

false

 

Fotók: Németh Dániel

Bajnai kezdetként önkritikát gyakorolt: tudják, hogy a népek csalódtak és tanulni szeretnének belőle. Ezt a fonalat később elejtette, és elmondta, milyen Orbán rendszere. Nos, olyan – olyan, amilyennek önök is, Bajnai is, mások is érzékelik. Ellopják a földet meg a trafikot, szegénység van és kilátástalanság, az oktatáspolitika és a gazdaságpolitika a semmibe vezet és így tovább. Aztán jött a technokrata vízió: jó kormányzás kell és „normális Magyarország”. Fáradtan hangzott mindez, és Bajnai még rá is erősített erre az érzésre. „Több tapasztalatom van és kevesebb illúzióm” – foglalta össze saját elmúlt évét, vagyis kis híján megint rákezdett a „nem vagyok politikus, én csak úgy erre jártam” típusú apolitikus izére. Ám ekkor még nem sejthettük, hogy hálásak lehetünk Bajnainak, amiért andalítóan érdektelen volt csak, nem pedig elviselhetetlenül fárasztó is.

false

„Emberek vagyunk, egyéniségek vagyunk, gondolkodó emberek vagyunk” – utalt szellemesen a Brian élete híres jelenetére a következő fellépő, Ungár Klára. Neki sem volt természetesen semmi mondandója 56-ról, ami nem lett volna nagy baj, de sokkal több másról sem. Nemcsak október 23-án akarjuk a szabadságot, hanem a többi napokon is folyvást, a négyévenkénti szökőnapokat is beleértve. Konklúziója szerint Orbán Viktornak el kell tűnnie, úgyhogy szavazzunk, mondjuk, valamelyik ellenzéki pártra. A tömeg imádta az ötletet („Orbán takarodj, Orbán takarodj”), mert nyilván maguktól az életbe’ eszükbe nem jutott volna, hogy ez ilyen egyszerű.

false

Bokros Lajostól megtudtuk, hogy a forradalmárok között voltak szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok is, pont mint az EP-frakciókban, ahogy azok között is vannak ilyenek, akik ma kijöttek az újkommunista Fidesz ellen tüntetni (valahogy éreztük, hogy legkésőbb Bokrosnál meglesz az első komcsizás). Aztán jött persze, aminek jönnie kell: az összefogás. Bokros szerint bűnös, aki nem akar csatlakozni, és bűnös, aki kizár másokat. Hogy a nemszövetkezésnek akár elvi alapjai is lehetnek, az értelemszerűen nem merülhetett fel, hiszen a feleket nem izgatták politikai álláspontok (például, hogy mit csinál majd a választás másnapján a győztes koalíció) – elvégre a következő választás Orbán-ellenes népszavazás lesz. („Orbán ta-ka-rodj, Orbán takarodj.”)

false

A következő nem létező politikai erő vezetője (sorrendben a harmadik), Kuncze Gábor példás nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette: ő nem kér helyet a listán, neki csakis az összefogás a fontos, hiszen „közös lista kell, mert ez könnyíti meg a választók tájékozódását” . Tényleg, hát hogy is tájékozódna a magyar választópolgár egy olyan szavazólapon, amin nem az áll, hogy Fidesz, illetve Nem a Fidesz.

Megint Gyurcsány Ferencre kellett várni, hogy megrögzött szokása szerint egyenesen szóljon: az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége, nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre. Egy a tábor, egy a zászló. Felajánlotta, hogy hátralép, ha a személye netán akadály lenne, de azért rögzítette azt is, hogy – „sokak örömére, sokak szomorúságára” – marad politikus, sőt: „Ha kell, felszántom az országot jobbra és balra, példát mutatva egyenes beszédből” – szerénykedett zárásul. Tomboló siker. Egyrészt jól mozgósította híveit, másrészt ő tudja a legízesebben cifrázni az emelvényen, hogy Orbán, takarodj. (Ezúttal a „hazug politikai gazember” jelzős szerkezettel örvendeztette meg lelkes hallgatóságát.)

false

Fodor Gábor volt az, akinek végre sikerült levezetni a tényleges, valódi, igazi összefogás követelését 1956-ból. Ahogyan akkor Nagy Imre, „a liberális Bibó” és Mindszenty fogtak össze, úgy kell nekünk is, és akkor méltók leszünk hozzájuk. Nehéz választani, már csak a beszédek hasonlósága miatt is, de talán mégis ez volt a gondolati mélypont.

Mesterházy Attilát a vele kimondottan ellenséges tömeg alig hagyta szóhoz jutni, a nyomaték kedvéért kénytelen volt kétszer is elmondani a gondosan betárazott felcsúti maradonás viccét. Kicsit Rákosi pajtás rendszeréhez hasonlította az Orbánét, talán hogy tromfolja Gyurcsányt.

Szabó Tímea kedves, őszintén együttérző és kétségbeesett beszéde, sajnos, nem sok vizet zavar, a legtöbb tudósítás meg sem említi.

Ma egyetlen dolgot sikerült maradéktalanul demonstrálni: az ellenzék a jelenlegi állapotában nem a megoldás, hanem a probléma része. Nincs más, csak az orbántakarodj. De ez legalább sokszor megvolt, az időjárás pedig kimondottan pazar volt.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.