Hát akkor itt fogunk élni – az ellenzék ünnepi műsoráról

  • Vári György
  • 2013. október 23.

Publicisztika

A megaellenzéki össztüntetésen majd mindenki túllépte az időkeretét. Fölöslegesen, mert senki nem mondott semmit.

Jóformán egyetlen szó nem esett arról, hogy miért, mi célból kellene megnyerni a jövő évi választásokat – ez mintha senkit nem érdekelt volna. A kétségbeesettek tömegei, akik még mindig odamennek az egyre látványosabban üres ellenzéki tömegrendezvényekre, egyetlen dologban nem csalódhattak: többször skandálhatták, hogy „Orbán takarodj”. A szónokok sem mondtak többet ennél, csak hosszabban és kevésbé frappánsan. Továbbá néhányan, ha már színpadot kaptak, felkéredzkedtek az ellenzéki együttműködés listáira.

false

 

Fotók: Németh Dániel

Bajnai kezdetként önkritikát gyakorolt: tudják, hogy a népek csalódtak és tanulni szeretnének belőle. Ezt a fonalat később elejtette, és elmondta, milyen Orbán rendszere. Nos, olyan – olyan, amilyennek önök is, Bajnai is, mások is érzékelik. Ellopják a földet meg a trafikot, szegénység van és kilátástalanság, az oktatáspolitika és a gazdaságpolitika a semmibe vezet és így tovább. Aztán jött a technokrata vízió: jó kormányzás kell és „normális Magyarország”. Fáradtan hangzott mindez, és Bajnai még rá is erősített erre az érzésre. „Több tapasztalatom van és kevesebb illúzióm” – foglalta össze saját elmúlt évét, vagyis kis híján megint rákezdett a „nem vagyok politikus, én csak úgy erre jártam” típusú apolitikus izére. Ám ekkor még nem sejthettük, hogy hálásak lehetünk Bajnainak, amiért andalítóan érdektelen volt csak, nem pedig elviselhetetlenül fárasztó is.

false

„Emberek vagyunk, egyéniségek vagyunk, gondolkodó emberek vagyunk” – utalt szellemesen a Brian élete híres jelenetére a következő fellépő, Ungár Klára. Neki sem volt természetesen semmi mondandója 56-ról, ami nem lett volna nagy baj, de sokkal több másról sem. Nemcsak október 23-án akarjuk a szabadságot, hanem a többi napokon is folyvást, a négyévenkénti szökőnapokat is beleértve. Konklúziója szerint Orbán Viktornak el kell tűnnie, úgyhogy szavazzunk, mondjuk, valamelyik ellenzéki pártra. A tömeg imádta az ötletet („Orbán takarodj, Orbán takarodj”), mert nyilván maguktól az életbe’ eszükbe nem jutott volna, hogy ez ilyen egyszerű.

false

Bokros Lajostól megtudtuk, hogy a forradalmárok között voltak szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok is, pont mint az EP-frakciókban, ahogy azok között is vannak ilyenek, akik ma kijöttek az újkommunista Fidesz ellen tüntetni (valahogy éreztük, hogy legkésőbb Bokrosnál meglesz az első komcsizás). Aztán jött persze, aminek jönnie kell: az összefogás. Bokros szerint bűnös, aki nem akar csatlakozni, és bűnös, aki kizár másokat. Hogy a nemszövetkezésnek akár elvi alapjai is lehetnek, az értelemszerűen nem merülhetett fel, hiszen a feleket nem izgatták politikai álláspontok (például, hogy mit csinál majd a választás másnapján a győztes koalíció) – elvégre a következő választás Orbán-ellenes népszavazás lesz. („Orbán ta-ka-rodj, Orbán takarodj.”)

false

A következő nem létező politikai erő vezetője (sorrendben a harmadik), Kuncze Gábor példás nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette: ő nem kér helyet a listán, neki csakis az összefogás a fontos, hiszen „közös lista kell, mert ez könnyíti meg a választók tájékozódását” . Tényleg, hát hogy is tájékozódna a magyar választópolgár egy olyan szavazólapon, amin nem az áll, hogy Fidesz, illetve Nem a Fidesz.

Megint Gyurcsány Ferencre kellett várni, hogy megrögzött szokása szerint egyenesen szóljon: az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége, nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre. Egy a tábor, egy a zászló. Felajánlotta, hogy hátralép, ha a személye netán akadály lenne, de azért rögzítette azt is, hogy – „sokak örömére, sokak szomorúságára” – marad politikus, sőt: „Ha kell, felszántom az országot jobbra és balra, példát mutatva egyenes beszédből” – szerénykedett zárásul. Tomboló siker. Egyrészt jól mozgósította híveit, másrészt ő tudja a legízesebben cifrázni az emelvényen, hogy Orbán, takarodj. (Ezúttal a „hazug politikai gazember” jelzős szerkezettel örvendeztette meg lelkes hallgatóságát.)

false

Fodor Gábor volt az, akinek végre sikerült levezetni a tényleges, valódi, igazi összefogás követelését 1956-ból. Ahogyan akkor Nagy Imre, „a liberális Bibó” és Mindszenty fogtak össze, úgy kell nekünk is, és akkor méltók leszünk hozzájuk. Nehéz választani, már csak a beszédek hasonlósága miatt is, de talán mégis ez volt a gondolati mélypont.

Mesterházy Attilát a vele kimondottan ellenséges tömeg alig hagyta szóhoz jutni, a nyomaték kedvéért kénytelen volt kétszer is elmondani a gondosan betárazott felcsúti maradonás viccét. Kicsit Rákosi pajtás rendszeréhez hasonlította az Orbánét, talán hogy tromfolja Gyurcsányt.

Szabó Tímea kedves, őszintén együttérző és kétségbeesett beszéde, sajnos, nem sok vizet zavar, a legtöbb tudósítás meg sem említi.

Ma egyetlen dolgot sikerült maradéktalanul demonstrálni: az ellenzék a jelenlegi állapotában nem a megoldás, hanem a probléma része. Nincs más, csak az orbántakarodj. De ez legalább sokszor megvolt, az időjárás pedig kimondottan pazar volt.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.