Jóformán egyetlen szó nem esett arról, hogy miért, mi célból kellene megnyerni a jövő évi választásokat – ez mintha senkit nem érdekelt volna. A kétségbeesettek tömegei, akik még mindig odamennek az egyre látványosabban üres ellenzéki tömegrendezvényekre, egyetlen dologban nem csalódhattak: többször skandálhatták, hogy „Orbán takarodj”. A szónokok sem mondtak többet ennél, csak hosszabban és kevésbé frappánsan. Továbbá néhányan, ha már színpadot kaptak, felkéredzkedtek az ellenzéki együttműködés listáira.
| ||
Bajnai kezdetként önkritikát gyakorolt: tudják, hogy a népek csalódtak és tanulni szeretnének belőle. Ezt a fonalat később elejtette, és elmondta, milyen Orbán rendszere. Nos, olyan – olyan, amilyennek önök is, Bajnai is, mások is érzékelik. Ellopják a földet meg a trafikot, szegénység van és kilátástalanság, az oktatáspolitika és a gazdaságpolitika a semmibe vezet és így tovább. Aztán jött a technokrata vízió: jó kormányzás kell és „normális Magyarország”. Fáradtan hangzott mindez, és Bajnai még rá is erősített erre az érzésre. „Több tapasztalatom van és kevesebb illúzióm” – foglalta össze saját elmúlt évét, vagyis kis híján megint rákezdett a „nem vagyok politikus, én csak úgy erre jártam” típusú apolitikus izére. Ám ekkor még nem sejthettük, hogy hálásak lehetünk Bajnainak, amiért andalítóan érdektelen volt csak, nem pedig elviselhetetlenül fárasztó is.
| ||
„Emberek vagyunk, egyéniségek vagyunk, gondolkodó emberek vagyunk” – utalt szellemesen a Brian élete híres jelenetére a következő fellépő, Ungár Klára. Neki sem volt természetesen semmi mondandója 56-ról, ami nem lett volna nagy baj, de sokkal több másról sem. Nemcsak október 23-án akarjuk a szabadságot, hanem a többi napokon is folyvást, a négyévenkénti szökőnapokat is beleértve. Konklúziója szerint Orbán Viktornak el kell tűnnie, úgyhogy szavazzunk, mondjuk, valamelyik ellenzéki pártra. A tömeg imádta az ötletet („Orbán takarodj, Orbán takarodj”), mert nyilván maguktól az életbe’ eszükbe nem jutott volna, hogy ez ilyen egyszerű.
| ||
Bokros Lajostól megtudtuk, hogy a forradalmárok között voltak szociáldemokraták, liberálisok és konzervatívok is, pont mint az EP-frakciókban, ahogy azok között is vannak ilyenek, akik ma kijöttek az újkommunista Fidesz ellen tüntetni (valahogy éreztük, hogy legkésőbb Bokrosnál meglesz az első komcsizás). Aztán jött persze, aminek jönnie kell: az összefogás. Bokros szerint bűnös, aki nem akar csatlakozni, és bűnös, aki kizár másokat. Hogy a nemszövetkezésnek akár elvi alapjai is lehetnek, az értelemszerűen nem merülhetett fel, hiszen a feleket nem izgatták politikai álláspontok (például, hogy mit csinál majd a választás másnapján a győztes koalíció) – elvégre a következő választás Orbán-ellenes népszavazás lesz. („Orbán ta-ka-rodj, Orbán takarodj.”)
| ||
A következő nem létező politikai erő vezetője (sorrendben a harmadik), Kuncze Gábor példás nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette: ő nem kér helyet a listán, neki csakis az összefogás a fontos, hiszen „közös lista kell, mert ez könnyíti meg a választók tájékozódását” . Tényleg, hát hogy is tájékozódna a magyar választópolgár egy olyan szavazólapon, amin nem az áll, hogy Fidesz, illetve Nem a Fidesz.
Megint Gyurcsány Ferencre kellett várni, hogy megrögzött szokása szerint egyenesen szóljon: az ellenzéknek közös vezetőre van szüksége, nem kettőre, nem háromra, nem nyolcra, hanem egyre. Egy a tábor, egy a zászló. Felajánlotta, hogy hátralép, ha a személye netán akadály lenne, de azért rögzítette azt is, hogy – „sokak örömére, sokak szomorúságára” – marad politikus, sőt: „Ha kell, felszántom az országot jobbra és balra, példát mutatva egyenes beszédből” – szerénykedett zárásul. Tomboló siker. Egyrészt jól mozgósította híveit, másrészt ő tudja a legízesebben cifrázni az emelvényen, hogy Orbán, takarodj. (Ezúttal a „hazug politikai gazember” jelzős szerkezettel örvendeztette meg lelkes hallgatóságát.)
| ||
Fodor Gábor volt az, akinek végre sikerült levezetni a tényleges, valódi, igazi összefogás követelését 1956-ból. Ahogyan akkor Nagy Imre, „a liberális Bibó” és Mindszenty fogtak össze, úgy kell nekünk is, és akkor méltók leszünk hozzájuk. Nehéz választani, már csak a beszédek hasonlósága miatt is, de talán mégis ez volt a gondolati mélypont.
Mesterházy Attilát a vele kimondottan ellenséges tömeg alig hagyta szóhoz jutni, a nyomaték kedvéért kénytelen volt kétszer is elmondani a gondosan betárazott felcsúti maradonás viccét. Kicsit Rákosi pajtás rendszeréhez hasonlította az Orbánét, talán hogy tromfolja Gyurcsányt.
Szabó Tímea kedves, őszintén együttérző és kétségbeesett beszéde, sajnos, nem sok vizet zavar, a legtöbb tudósítás meg sem említi.
Ma egyetlen dolgot sikerült maradéktalanul demonstrálni: az ellenzék a jelenlegi állapotában nem a megoldás, hanem a probléma része. Nincs más, csak az orbántakarodj. De ez legalább sokszor megvolt, az időjárás pedig kimondottan pazar volt.
