Azt lehetne gondolni, hogy a NER kinevezési gyakorlatának alapos ismeretében már senki nem érez magában késztetést minden egyes alkalommal újra felháborodni - ennek ellenére szinte percekkel a bejelentés után gúnyos és dühös bejegyzések árasztották el a blogokat és Facebook-oldalakat, csokorba szedve Karas Monika ügyvédi pályájának legproblémásabb ügyeit. (A legtöbbet a Magyar Nemzet és a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. képviseletét emlegették a "tokaji borcsaták" ügyében, a Rogán Antal vezette V. kerület két bukott perét az átlátszó.hu ellen, valamint Karasnak azt a nemrégiben fogalmazott levelét, amelyben azt tudatta a hvg.hu-val, hogy ügyfele, Habony Árpád nem közszereplő, és erre hivatkozva felszólította a szerkesztőséget, vegyék le a portálról a Habonyról készült fényképeket.) Ezekből és hasonló személyiségi jogi, sajtó-helyreigazítási próbálkozásokból úgy tűnhetett, hogy dr. Karas praxisától adott esetben nem idegenek a sajtó megregulázását célzó kísérletek, míg más részről megbízói lehetőségeit a tények és a személyiségi jogok alkalmankénti laza kezelésére a végsőkig hajlandó védelmezni. A forrásaink megkérdezése után összeálló kép azonban lényegesen árnyaltabb.
| ||
Fontos emberek
Karas Monika 1980-ban végzett a budapesti Arany János Gimnáziumban, öt évvel később pedig megszerezte jogi diplomáját. A Magyar Lapkiadó Vállalatnál helyezkedett el; pályája kezdetétől sajtójoggal foglalkozott. Az itt töltött évek során számos olyan emberrel ismerkedett meg, akik későbbi életére meghatározó befolyást gyakoroltak. Közvetlen kollégája volt például Maurer Amália, aki sajtóügyekre szakosodott bíróként folytatta pályafutását. Ez a régi kapcsolat akkor keltette fel a sajtó érdeklődését, amikor a Maurer Amáliát tagjai között tudó tanács a Fővárosi Ítélőtáblán az elsőfokú ítéletet felülírva elmarasztalta az Élet és Irodalmat a Tokaji borcsaták c. cikk állításairól szóló perben. (Arról a hírhedt történetről van szó, mely szerint jogi értelemben véve nem taggyűlés volt az összejövetel, amelyen a legendás orbáni bonmot, a "ne mi kapjuk a legtöbbet!" is elhangzott.) Maurer Amália különben a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára, a Simicska Lajoshoz közismerten közel álló Győri Tibor felesége. Egyik forrásunk figyelmeztetése szerint ugyanakkor az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a rendszerváltás előtt mindössze két nagy lapkiadó vállalat volt, lényegében majdnem minden, a területtel foglalkozó jogász ezekből indult.
Némelyek szerint még a '80-as évekből ered kapcsolata az MSZP-hez kötődő Wéber Judit ügyvéddel is, akit a szocialista frakció - a 444.hu által kikért dokumentumok tanúsága szerint - ebben a ciklusban is foglalkoztatott. Még fontosabb viszont, hogy ekkoriban a Lapkiadó Vállalat utódjánál, a Pallas Lapkiadónál dolgozott Karas Monikával együtt a jogászként induló Liszkay Gábor, a Simicska-féle médiabirodalomhoz tartozó Magyar Nemzet jelenlegi igazgató-főszerkesztője is. A rendszerváltás után az állami tulajdonban lévő Pallas Lapkiadóval azonos vezetőségű Hírlapkiadó résztulajdonában álló Esti Hírlap Rt. lesz az Esti Hírlap kiadója. A Hírlapkiadó igazgatója Liszkay Gábor; Karas Monika '92-től láthatja el az újság jogi képviseletét. Ennek az együttműködésnek 1994-ben vége szakadt: Liszkay vitatott megállapodást köt az ifjú fideszes gazdasági igazgató, Simicska Lajos irányítása alatt álló Mahir Rt.-vel, és emiatt távoznia kell. Ebben az évben búcsúzik Karas is. Ezt követően pár évre elválnak útjaik, Karas csak 2000-től, Liszkay Gábor érkezésétől fogva látja el a Magyar Nemzet képviseletét, a HírTV-ét és a Lánchíd Rádióét pedig csak 2007-től (egyes visszaemlékezések szerint volt idő, amikor a Nemzet nem megbízással, hanem rendes alkalmazottként foglalkoztatta). A közbülső idő jó részében, 1993 és 2002 között nem utolsósorban a Magyar Fórum Kiadói Kft. jogi képviseletét látta el annak ellenére is, hogy minden forrásunk egyként állította: az antiszemitizmus, éppen úgy, mint a rasszizmus bármely más formája, tökéletesen idegen az értékrendjétől. Ebben az időszakban, 1999-től 2002-ig az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának az elnöke, 2002-2003-ban pedig a Budapesti Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottságának tagja.
Fontos ügyek
A legreménytelenebb ügyeket is bevállalja, semmit nem enged el, és a végsőkig küzd minden esetben: a Magyar Nemzet, tapasztalt sajtójogászok szerint, gyakran még a teljesen kilátástalannak tűnő ügyekben sem hajlandó helyreigazításra. Ez a szorgalom, elszántság és szívósság, és legkevésbé sem az ügyvédi képességek hiánya magyarázza kollégái szerint azt az utóbbi napokban sűrűn hangsúlyozott tényt, hogy sok pert veszít el. Ezek jó részét ugyanis egyszerűen lehetetlen lett volna megnyerni. Tárgyalótermi rutinjáról mindenki elismerően beszél, a sajtóperekre, személyiségi jogi és rágalmazási perekre vonatkozó joganyaggal kapcsolatos ismereteit sem kérdőjelezik meg, szinte mindenki a legjobbak egyikének tartja ezen a területen. Taktikai húzásairól, tárgyalótermi viselkedéséről viszont erősen megoszlanak a vélemények. Németh Zsolt, a Népszava ügyvédje szerint Karas Monika, bár taktikus és szívós, nem inkorrekt, sőt gyakran kifejezetten szolidáris más lapokat képviselő kollégáival és az újságírókkal. Németh szavai kimondottan megnyugtatóan hatnak a Médiahatóság új vezetőjével kapcsolatban: úgy gondolja, "kifejezetten idegenkedik attól, hogy büntetőjogi elégtételt próbáljon venni újságcikkekért, nem emlékszem, hogy valaha is rágalmazási pereket kezdeményezett volna újságírók ellen".
Mások szerint viszont kitartása nemritkán gátlástalansággá válik, "színészkedik, hisztériázik, kétes tisztaságú trükköktől sem mindig riad vissza", egy ízben, a tokaji perben dokumentálhatóan a nyílt hazugságig is elment. Leggyakrabban érthetően a praxisát szintén jórészt sajtó- és személyiségi jogi ügyekre építő jelenlegi alkotmánybíróval, Szalay Péterrel hasonlítják össze, akinek az ügyfélkörében szintén sűrűn előfordultak vezető fideszes politikusok és sajtómunkások Orbán Viktortól Borókai Gáborig. Bár felkészültség tekintetében majdnem mind Karasnak adják a pálmát, többen úgy gondolják, hogy Szalay viselkedése "elegánsabb" volt kollégájáénál. Mások úgy vélik, hogy az első látásra kevéssé rokonszenves esetek csak azt bizonyítják, hogy az ügyvédi praxis során az emberben elkerülhetetlenül igény támad arra, hogy azonosuljon ügyfelei szempontjaival.
Felkészültsége ellenére komoly nehézséget okozhat számára, hogy az - elsősorban az írott - sajtóval kapcsolatos perekhez szükséges joganyagban való tájékozottságánál messze szélesebb körű szakismeretekre volna szüksége az NMHH vezetőjének: Karas Monikának viszont a hírközlési jog területén alig vannak tapasztalatai. (Arról, hogy vajon megváltozik-e az új elnök hivatalba lépésével a hatóság eddigi szemlélete és jogértelmezési gyakorlata a tartalomszabályozásban, lásd keretes anyagunkat - a szerk.) Ezt a hiányt más vélemények szerint átmenetileg, amíg a szorgalmas Karas beletanul az ügyekbe, pótolhatja az apparátus felkészültsége. Csakhogy épp ez lehet a másik bökkenő: még hívei közül is sokan elismerik, hogy az apparátus irányításában sem szerezhetett érdemi tapasztalatokat a lényegében egyszemélyes irodájában, társak nélkül dolgozó ügyvédnő, aki még meglehetősen kevés ügyvédbojtárjával sem volt többnyire kibékülve: elsősorban éppen maximalizmusa miatt gyakorta nehezére esett foglalkozni velük. Vannak, akik épp ezért azt vélelmezik, hogy Koltay András médiatanácstaggal folytatott kényszerű együttműködésükből sem hiányzik majd a rivalizálás. Ugyanakkor azok, akik például a Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesületéből vagy a Magyar Lapkiadók Egyesületéből ismerik, úgy emlékeznek, hogy kifejezetten jól lehetett vele együttműködni. (Az előbbinek 2008 és 2012 között elnökségi tagja volt, a lapkiadók érdekképviseletét ellátó MLE munkájában, például a különböző, a területet érintő törvénytervezetek véleményezésében pedig a Magyar Nemzet képviseletében vett részt.)
Lojalitása, évtizedes kötődése a Fideszhez és gazdasági hátországához aligha vitatható (a már említett esetek mellett ő képviselte például a Nyerges-Simicska-féle céghálózatban szintén feltűnő, jelenleg a Magyar Villamos Műveket vezető Baji Csaba feleségét is egy nem különösebben nagy súlyú személyiségi jogi perben). Ugyanakkor ismerői szerint minden lojalitása ellenére is van benne szakmai alázat, és végső soron a joguralom iránt sem közömbös. A tartalomszabályozás tekintetében senki nem is vár lényeges változást a médiahatóság működésében, sokkal jobban foglalkoztatja azokat, akik az NMHH működését figyelik a mobilfrekvenciák elosztásának közelesen esedékessé váló kérdése.
Olyan véleményt is hallottunk, hogy Karas Monika, aki igyekszik minél több időt tölteni a családjával, valószínűleg nehezen mondott igent a rengeteg munkával járó felkérésre, jóllehet a kinevezés nyilván szakmai pályája csúcspontját jelenti. Világos lehetett azonban számára - különösen az ezen a poszton meglehetősen látványossá váló káderhiány miatt -, hogy egy ilyen ajánlatot aligha utasíthat vissza az, aki nem akar kívül kerülni a körön.
A nyitott borotva éle2011. január 1-jén léptek hatályba az új médiatörvények, melyek a médiaszabályozási alapelveket és a médiaszabályozási intézmények - az NMHH és a Médiatanács - hatókörét és működését is meghatározták. Ebben a viszonyban már benne rejlik, hogy bár az intézmények mozgásterét alapvetően a törvény határozza meg, a törvény alkalmazásában az intézmények jogértelmezése a döntő. A hazai és nemzetközi kritikák által egybehangzóan példátlanul korlátozónak ítélt első médiatörvény-változattal kapcsolatos legfőbb félelem az volt, hogy a meglehetősen kemény, ugyanakkor homályos tartalomszabályozási rendelkezéseket az illetékes hatóságok könynyen felhasználhatják a média megfélemlítésére. A törvény életbelépése óta eltelt közel két évben a helyzet azonban több szempontból is megváltozott. Egyfelől a számos, nemzetközi szervezetekkel folytatott húzd meg - ereszd meg meccset követően maga a törvény is módosult, és kikerültek belőle a legrázósabbnak ítélt részek. Másfelől pedig, mint kiderült, az NMHH nem hozott egyetlen olyan döntést sem a tartalomszabályozás területén, amitől a kritikusok - és a médiapiaci szereplők - tartottak. Az első hullámban, 2011 tavaszán kikerültek a törvény hatóköréből a blogok (vagy blogokként értelmezhető médiaszolgáltatók), a lekérhető médiaszolgáltatások mentesültek a kiegyensúlyozottság általános követelménye alól, és az egyének vagy közösségek "nyílt vagy burkolt megsértése" helyett a gyűlöletkeltés, gyűlöletbeszéd vált tiltottá. Az év nyarán újra módosított változat erősebben képviselte az újságírók forrásvédelmét, már csak a közösségek maradtak a gyűlöletbeszéd lehetséges célpontjaiként, de egy ponton még a korábbinál is keményebb lett a szöveg: a hatósági bírságok behajtandó köztartozássá minősíttettek. Az Alkotmánybíróság döntését követően és az Európa Tanács nyomásának köszönhetően 2011 telétől egészen 2012 nyaráig újabb és újabb módosításokat eszközöltek a törvénycsomagban. Tovább erősödött az újságírói forrásvédelem, a nyomtatott sajtóra jóval kevesebb rendelkezés vonatkozik a korábbiaknál, valamint jelentősen korlátozódott az addig meglehetősen széles jogosítványokkal rendelkező média- és hírközlési biztos hatásköre. 2013 tavaszán is változtattak a törvényen. Ekkor rögzítették a most zajló procedúrában már élő gyakorlatot, hogy az NMHH elnökét, aki egyben a Médiatanács elnöke is, a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, valamint hogy az elnököt a kilencéves mandátum lejárta után nem lehet újraválasztani. Mindezen változások mellett még mindig maradt méregfog a törvényben, illetve veszélyforrás a törvény által meghatározott médiarendszerben. A médiavállalatokat sújtó, akár több százmilliós bírságok kiszabása továbbra is lehetséges, ráadásul még a kezdetieknél is szigorúbb szabályokkal, a közmédia és a médiahatóság (valamint a Médiatanács) pedig továbbra is totális kormánykontroll alatt működik. A kezdeti maxima tehát alapvetően továbbra is érvényes: amilyen a jogalkalmazói értelmezés és gyakorlat - azaz a bíróságok és az NMHH és a Médiatanács hozzáállása -, olyan veszélyes a törvény a média szabadságára nézve. A folyamatosan változó törvény tartalomszabályozásban való alkalmazása során azonban az NMHH és a Médiatanács nem váltotta be a félelmeket, és nem hoztak olyan döntést a tartalomszabályozás területén, amitől a kritikusok és a médiapiaci szereplők tartottak. Ahogy azt a Mérték Médiaelemző két jelentésében is megfogalmazta, a hatóság jogalkalmazási tevékenységét a "visszafogott" beavatkozás jellemezte. Általánosságban is kevesebb elmarasztaló döntés született, mint az ORTT-s időkben, de a büntetések öszszege sem volt különösebben magas. - tófalvy - |
