Magyar Narancs: Milyen visszajelzéseket kapnak a pedagógusbér-emelésről, illetve -csökkenésről? Mit gondolnak a tanárok erről? Végül is a többségük jövedelme tényleg nőtt.
Mendrey László: A pedagógusok utoljára a Medgyessy-kormány száznapos programjának keretében kaptak jelentősnek mondható - átlagosan 50 százalékos - béremelést, amit aztán persze gyorsan elinflált a kormány, mert nem volt meg a fedezete. Nem csoda, hogy ez a kormányzat még ellenzékben nagyon sikeresen tudott kampányolni a béremelés ígéretével, Hoffmann Rózsa minden évnyitón és pedagógusnapon hosszan beszélt a pedagógusok megbecsüléséről. Most megint bőven kampányidőszak van már, valamit muszáj volt tennie az oktatási kormányzatnak. De az is kampánykövetelmény volt, hogy a többi társadalmi csoport számára megindokolják, miért kapnak a tanárok pénzt. Ezért kellett azt is hangsúlyozni, hogy a többletpénz új típusú munkaidő-szervezéssel is jár. Az államtitkárság idén nyár elejéig mindig elszántan tiltakozott, amikor mi ezt a munkateher növekedésének értettük - de mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy a pedagógusok munkaterhelése jelentősen nőtt.
| ||
MN: A minisztérium azt mondja, ez így igazságos. Többet kell dolgozni, ezt jutalmazza a magasabb fizetés.
ML: Hoffmann Rózsa szerint aki többletterhelésről panaszkodik, annak gond van a hivatástudatával. Én meg erre azt mondom, hogy ha Hoffmann Rózsa tényleg így gondolja, akkor nem tudja, mi folyik az iskolákban. 2013 szeptemberétől nagyon nagy mértékben nőttek a munkaterhek. Az átlagos bérnövekmény mondjuk bruttó 34 százalék, de 45-50 százalékkal kell többet dolgozni, vagyis a béremelés nem fedezi a pluszmunkát. Ráadásul az átlagosan megnövekedett alapbér rendkívül igazságtalanul nivellál azzal, hogy kezdetnek mindenkit besorol az úgynevezett Pedagógus 1 kategóriába - azt is, aki 30, és azt is, aki 3 éve van a pályán; azt is, aki számos végzettséggel rendelkezik, és azt is, akinek a diplomáján kívül semmiféle végzettsége nincs.
MN: De ez csak átmeneti, mondják, amíg kiképzik azokat, akik elkezdhetik a tanárok minősítését.
ML: Nagyon sokan közvetlenül a nyugdíj előtt állnak, nincs már két-három évük, hogy ezt kivárják. A minősítőket régen ki kellett volna képezni. Én úgy tudom, hogy egy évvel ezelőtt meg is indult ez a képzés, de valamiért megakadt. Megszámlálhatatlan képzést, fokozatszerzést, rengeteg pedagógusi munkát és teljesítményt hagynak figyelmen kívül azzal, hogy minden tanárt egy kategóriába tesznek. Ez sérti a pedagógusok igazságérzetét. Aztán megszűntek a pótlékok, a túlóradíjak stb. Nincsenek is túlórák, mint halljuk, mert nincsenek kötelező óraszámok: ezek a forradalmi változások következtében eltűntek a megújult magyar közoktatás rendszeréből, a tanítással-neveléssel lekötött órák számáról beszélünk immár. Ez ugyanaz a szómágia, mint hogy "keretszámok?, ugyan, azok nem lesznek". A pedagógusbéreket létszám alapján fizeti az államkincstár, és a létszámot óraszámok alapján számolják ki - de a túlórákra továbbra is be kell mennie valakinek, nevezzék azt bárhogy is. Még nagyobb baj, hogy e pluszmunka jó része teljesen fölösleges, értelmetlen adminisztrációs tevékenység: főleg ehhez vennék igénybe a hivatástudatunkat.
MN: Azt, hogy mit csinálnak a tanárok tanórán kívül az iskolában, nem az igazgatónak kell adminisztrálni?
ML: A pedagógusnak lényegében az iskolában töltött minden percét adminisztrálnia kell, a törvény szövege szerint valóban az igazgatónak. Ez egy kisiskola 10-20 fős tantestületében is nehezen képzelhető el, de egy 80-120 fős tanáriban képtelenség. Az igazgató nem is nagyon tehet mást, mint kinyomja a pedagógusoknak, hogy dokumentálják saját magukat. Hihetetlen kreativitással összerakott táblázatokat kell kitölteni, mikor korrepetáltam, mikor készültem az óráimra, mikor javítottam dolgozatot, mikor mentem ki, jöttem vissza. Ez nonszensz. Energiapazarlás.
MN: Hoffmann Rózsa ellenvetése szerint mindenki számára 40 órás a munkahét, a tanároknak meg csak harminckettőt kell az épületben tölteni oktató és nevelő munkával.
ML: A pedagógusoknak nincs is szükségük ellenségre, ha ilyenek a magas beosztású barátaik. Az előző kormányzati ciklus végére készült el az akkori oktatási minisztérium, a Tárki és a PDSZ munkafelmérése: ebből az derült ki, hogy az akkori 22 kötelező óra megtartása mellett a tanárok átlagos heti munkaterhelése 51 óra volt. És ez azóta csak nőtt. A tanórák nagyon intenzív és felelősségteljes, állandó munkát igényelnek; aki szerint ez simán felszámolható egy darab munkaórának, az nem tudja, mit beszél. Nem véletlenül volt olyan, amilyen a pedagógusok munkabeosztása, amióta világ a világ.
MN: Végül is nemcsak annyi változott, hogy - az adminisztráción túl - ugyanazt a nagy mennyiségű munkát nem otthon, hanem a tanáriban kell elvégezni?
ML: Csakhogy ezek a tanárik nem alkalmasak arra, hogy 30-40 pedagógus leüljön bennük dolgozatot javítani. A dolgozatjavítás elmélyült munka. Tévedni ilyenkor azt jelenti, hogy súlyosan igazságtalan vagy a gyerekekkel. Ha csak öten intéznek valami más fontosat melletted a tanáriban, már nem lehet rendesen csinálni. Nem beszélve arról, hogy a délutáni órák be vannak osztva, szakkört kell tartani, napközis-foglalkozást, egyéni fejlesztést, korrepetálást. A dolgozatjavítás meg a felkészülés az állítólagos "40" maradék 8 órájára marad.
MN: Hoffmann Rózsa szerint az összetartó, tradicionális család meggyengülése miatt mégiscsak jobb, ha a gyerekekről az iskolai közösség gondoskodik, addig sem keresnek rá csúnya dolgokra a Google-on meg a YouTube-on.
ML: Miért, az iskola falain belül nem nézegethetnek vagy olvashatnak csúnya dolgokat az okostelefonjukon? Jobb, ha délután négy után keverednek rossz társaságba? A felügyelet meg az iskolarendőr kontraproduktív, ezeket a dolgokat így nem lehet kezelni. Az általános iskola, amióta én tanítok, délután 4-ig, 5-ig nyitva van. Hogy a délután folyamán is ott lehessen, foglalkozzunk vele, 12-13 éves koráig van szüksége egy gyereknek. Az egész napos iskola viszont, ami amúgy jó dolog, nem ezt jelenti. Onnan a gyerek nem visz haza leckét, még táskát sem. Továbbá ahol ez működik, ott van hely rá, ahol a gyerek tanulhat, kikapcsolhat, játszhat. Magyarországon az iskolák többsége építészetileg és felszereltségét tekintve sem alkalmas erre a feladatra. Arra nyilván nincs pénz, hogy alkalmassá váljon - de ha csak egy öreg kis Polskim van, akkor nem érdemes neveznem a Forma-1-re.
MN: Az államtitkárság többször bejelentette, hogy mindazok, akiknek a többletmunka ellenére is csökken a fizetésük, bérkompenzációban részesülnek. Ez megnyugtató?
ML: Nem. Utólag magyarázni a bizonyítványt, hogy akinek csökkent a fizetése, az a pedagógusok alig három százalékához tartozik - nem mintha ez annyira kevés volna -, és majd most nekiállunk rövid időn belül kidolgozni a megoldást, hát, nem hiszem, hogy ezért külön köszönet járna a minisztériumi adatok szerinti 4500 érintettől. Hogy pontosan mennyi, az pár nap múlva kiderül, amikor megérkeznek a szeptemberi fizetések. Az oktatási kormányzatnak három és fél éve volt felkészülni arra, amit be akart vezetni. Mindehhez még azt is meg kellett hallgatniuk ezeknek a régóta és rengeteget dolgozó kollégáknak, hogy államtitkári fizetést visznek haza, és abból akár lehet is nekik rosszabbul járni: ez cinikus volt és szemérmetlen, nem is értem, mi ragadtatta erre az államtitkár asszonyt. Hogy legalább utólag megpróbálják mindezt helyrehozni, az a minimum.
MN: És sor kerül rá?
ML: Legyünk tárgyilagosak. Választási év van, meg fogják kapni. Épp elég blamázs, hogy messze nem tudták az eredetileg ígért összeget előteremteni, a többit majd évekre elhúzva kapjuk meg a következő kormányoktól az ígéretek mostani állása szerint.
MN: Az iskolaigazgatói kinevezések teljes központosítása után rengeteg történet látott napvilágot arról, hogy a helyi tantestület vagy a tágabb közösség akarata ellenére nevezett ki a minisztérium iskolaigazgatókat. Azelőtt is hallottunk bőven ilyen történeteket. Romlott az arány a központosítással, vagy ez csak a látszat?
ML: Az elmúlt három évben gyakorlattá vált az, hogy a fenntartó - tehát még az önkormányzati fenntartó is, a Klik előtt - az esetek felében mást nevezett ki, mint akit a tantestüket, a szülői közösség, a diákközösség szeretett volna.
MN: Milyen volt ez az arány 2010 előtt?
ML: Egyharmad, már az is nagyon sok. Most mindez nagyon egyszerűvé vált, Hoffmann Rózsa olvas és dönt. Biztos jó emberismerő, de a papír sok mindent elbír, remek pályázatokat lehet blöffölni vagy összeollózni. Ez a közvetlen tapasztalatot és tudást nem pótolja. Ezért volt jobb még az önkormányzati fenntartás is ennél: ott mégiscsak tudták, akik döntöttek, kikről döntenek, és helyben a kontroll, az ellenállás is erősebb lehetett indokolt esetben.
MN: Mit tud csinálni a szakszervezet ezekben az ügyekben a pedagógusok érdekében?
ML: A kollégák nem mennek szembe a saját érdekeikkel, dolgoznak a számukra épp adott környezetben úgy, hogy a szülő és a gyerek minél kevesebbet vegyen észre a feszültségekből. Ez rövid távon működik, de hosszú távon nagyon rosszat tesz a munkamorálnak és az eredményességnek.
MN: És a bérfeszültség? Hogy vannak fiatalok, akiknek lényegesen, és idősebbek, akiknek - már ha egyáltalán - kismértékben nő a fizetésük? Vannak erről visszajelzéseik?
ML: Egyelőre nincsenek. Morgás persze van, és elég erős. Nem tudom, ez mennyire tudatos a kormányzat részéről...
MN: Feltételezi?
ML: Azt láttuk az elmúlt három évben, hogy mesterien osztották meg a velük szemben álló csoportokat, legyen szó diákokról vagy tanárokról. Nagy baj lenne, ha megszűnne köztünk az elemi szakmai szolidaritás, mindent elkövetünk, hogy ne így legyen. Nem nagyon találni különben olyan - akár csak 3 százaléknyi - pedagógustömeget, akik úgy éreznék, hogy ők tényleg jól jártak. Egészen nevetséges, alapszintű működési problémákkal szembesülnek nap mint nap. Ha elromlik a nyomtató, nem tudni, a fenntartó Klik vagy a működtető önkormányzat finanszírozza-e bele az új alkatrészt, hogy jóváhagyja-e valamelyikük a javítást vagy nem; az igazgatónak nincs ebben sem önálló döntési lehetősége, nincs munkáltatói jogköre. Pedagógiai vezető meg, ahogy az államtitkárságon hívják, azért nem lehet, mert olyan erős a központi szabályozás, hogy nemigen marad tér "pedagógiai vezetésre". Hoffmann Rózsa ebben az utóbbi elgondolásában következetes volt, ezt nem lehet vitatni, és szerintem azt se nagyon, hogy borzasztó káros a következetessége. Nagyon komoly teljesítményromlást fog eredményezni ez a tantervi központosítás és a hatalmas tananyag "kiporciózása".
MN: Hoffmann úgy látja, hogy a kompetenciaalapú, "liberális" oktatás a tételes tanulás elhanyagolásához vezetett, ekkor és ezért következett be a teljesítményromlás.
ML: Igen, így látja, csak ezt nem támasztja alá egyetlen adat sem. Ez egyszerűen nincs így.
MN: Ilyenkor kell feltenni a kérdést, hogy ha ilyen nagy a baj, miért nincsenek tízezres tömegtüntetések és országos pedagógussztrájk?
ML: Márciusban a PDSZ kezdeményezése nyomán komoly sztrájkkészültség volt az országban, több tízezer pedagógus tette volna le a munkát. Nem véletlen, hogy a kormányzat mindent megtett, hogy ezt megakadályozza. Nemrég volt választmányi ülésünk, úgy döntöttünk, hogy el kell kezdeni a sztrájkfelmérést, lássuk, hogy állunk most. Más munkavállalók mondjuk a munka törvénykönyve ellen tömegesen tüntetnek? Nem lehet eltekinteni a szakszervezeti mozgalom felelősségétől sem, de a jogi környezet sem kedvez az érdekérvényesítésnek, gondoljunk a sztrájktörvény ciklus eleji módosítására. De itt van a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozása is. Ennek az egyetlen funkciója az, hogy a kormányzatnak legyen egy felülről irányított szervezete, amellyel "tárgyalva" kiküszöbölje még azt a minimális érdekegyeztetést is, amelyre eddig rá voltak kényszerülve. Mindenkinek azt mondjuk ettől függetlenül, hogy írja alá a módosított munkaszerződését, de írja alá, hogy jogfenntartással vette át. Hátha egyszer perelhető lesz, hogy belekényszerítették ebbe a pedagógusokat. Ezt az első adandó alkalommal meg kell szüntetni.
