Virág Tamás

  • Virág Tamás

Virág Tamás cikkei

Elsőfokú ítélet az egri sajtóperben:A kórház féligazsága

  • Virág Tamás
Május óta tart a vita arról, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház szülészeti osztályán elkülönítették-e a roma nőket. A diszkriminációt tagadta egyebek mellett az intézmény dolgozóinak szakszervezete, az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete, a Heves Megyei Roma Önkormányzatok Szövetsége, a fenntartó önkormányzat illetékese és - az elrendelt belső vizsgálat alapján - a kórház igazgatója is. Állításukkal szemben néhány roma nő nyilatkozata, az osztály egyik orvosának interjúja és egy rejtett kamerás felvétel állt. Az ügyből sajtóhelyreigazítási per lett, amit első fokon a perelt Népszava nyert meg.

Magánélet és közbeszerzés a Foglalkoztatási Hivatalban: Kerülő utak

  • Virág Tamás
Öngyilkos lett egy harmincéves köztisztviselő március közepén. Tíz nappal az eset előtt közbeszerzési szabálytalanság miatt fegyelmi eljárást indítottak ellene, az ügyet később átadták a rendőrségnek. Az öngyilkosság pontos indítéka ismeretlen, de a férfi édesanyja és barátai szerint közrejátszhatott az is, hogy a munkahelyén személyi tulajdonú irataival zsarolták meg. (Ez utóbbiról konkrétabbat - az édesanya kérésére - nem közölhetünk.)

Utolsó pár, előre fuss!

  • Virág Tamás
A múlt héten a két parlamenti törpepárt letette voksát a főváros rendje és tisztasága mellett. Az MDF reprezentatív felmérést készíttetett. A megkérdezettek háromnegyede úgy véli, a koldusok "negatív hatással vannak Budapest idegenforgalmára"; ráadásul a többség szerint a kéregetők java külföldi vagy vidéki polgár.

A kórháztörvény elfogadása után: Társra várva

  • Virág Tamás
A köztársasági elnök által júniusban megfontolásra visszaküldött kórháztörvényt a parlament még aznap este újra tárgyalta. Az ismét elfogadott törvény után a képviselők szabadságra mentek, a kórháztulajdonosok gondolkodni kezdtek, a befektetők pedig már számolják a közösbe dobandó vagyonukat.

Civil szervezetek bevonása a jogalkotásba: Érted vagy veled

  • Virág Tamás
A rendszerváltás óta jogszabálygyárakká vált minisztériumok formálisan többnyire eleget tesznek egyeztetési kötelezettségüknek, de valós párbeszéd ritkán alakul ki. Máig nincs átlátható, garanciális elemeket is tartalmazó rendszer, mindenki úgy lobbizik, ahogy tud. A jogalkotásról szóló törvény módosítása mindenesetre napirenden van, néhány tárca pedig maga próbál változtatni a jelenlegi gyakorlaton.

A Nemzeti Civil Alapprogram tervezete: Polgáriasítás

  • Virág Tamás
Féléves előkészület után sem dőlt el, hogy mikor és milyen formában tárgyalja a kormány a nonprofit szervezetek támogatására szolgáló Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) törvénytervezetét. Egy könnyed árukapcsolás révén ebben az Országos Civil Érdekképviseletről (OCÉ) is rendelkeznének, megalakulását a beígért hatmilliárd forinttal ösztönözve. A kormányzatnak fontos a civilekkel történő szimbolikus megállapodás; a szervezetek egy része ódzkodik az egésztől, míg mások örömmel lennének érdekképviselők. Utóbbiaknak Kiss Péter kancelláriaminiszter egy múlt heti megbeszélésen a jelenlegi, ötödik változat korrekcióját ígérte - így jelenleg senki sem tudja, mi van.

Kismamák jövedelempótléka: Add vissza a babaruha árát!

  • Virág Tamás
Több száz ezer forinthoz juttathatja egy kaposvári ügyvédnő figyelmessége (vagy szemfülessége) az elmúlt években gyermekellátási segélyen (gyesen) lévőket, amennyiben a Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyja az eddigi, már jogerős ítéleteket. Az ügyben az illetékes Államháztartási Hivatal (ÁH) felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, közben a szakminiszter minden érintettet biztosított, hogy ha az LB a jövedelempótlék kifizetése mellett dönt, az állam végrehajtja a verdiktet. A jogalkotási "műhiba" akár 100 milliárd forinttal terhelheti az államkasszát; az ügyben érintett három kormány csupán abban ért egyet, hogy a másikat terheli a felelősség.

A növényolaj-ipari privatizáció tíz éve: Leépülés

  • Virág Tamás
A Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalat (NMV) privatizációját tízéves pereskedés követte. Az egyes bírósági eljárások során az igazságszolgáltatás a terjedelmes dokumentumokból különbözőképpen értelmezte a történteket. A felülvizsgálat ítéletének a szövege a közelmúltban született meg: e szerint a magánosításkor történtek szabály- és törvénysértések ugyan, ez azonban nem ok az adásvétel semmissé nyilvánítására - igaz, a felperes jogosult a kártérítésre. A pályázaton vesztes fél szerint bebizonyosodott, hogy a tőkeerős külföldi céggel szemben nem lehet igaza; a döntéshozók és a nyertes cég úgy gondolják, minden jogszerű volt.

ORTT-s döntés a Franka-projektről: Bizottságosdi

  • Virág Tamás
Több mint százan fordultak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságához a Budapest Rádióban januárban elhangzott Franka-projekt miatt. A rádió négy alkalommal adta le Franka Tibor 2001. januári, Budakalászon tartott előadását. Ennek a szövegét olvasták föl a hallgatók és néhány színész. A panasz szerint a műsorszolgáltató és Fiala János műsorvezető ezzel "magyargyűlöletet és kirekesztést keltett", ezért kérték a panaszbizottságot, hogy szankcionálja a Budapest Rádiót.

Kövess minket: