A rejtett kamerás felvételen egy ápolónő részletesen kifejti az "álkismamának" az elkülönítés mibenlétét. A kórházigazgató az esetről írt Népszava-cikk miatt helyreigazítást kért; az újság ennek nem tett eleget, ezért bíróság elé került az ügy.
A július eleji elsőfokú ítéletet mindkét fél másképp értelmezte: a cikket jegyző Roma Sajtóközpont szerint a bíróság kimondta, hogy megtörtént az elkülönítés, míg a kórház képviselője úgy vélte, a bíróság csak azt állapította meg, hogy voltak olyan időszakok, amikor az egyik kórteremben csak romák feküdtek - de ez nem valamiféle elkülönítés következménye.
Az időközben legépelt - nem jogerős - ítélet indoklása szerint a bíróság több tanút hallgatott meg, akik egybehangzóan megerősítették: a "roma kismamák ténylegesen évek óta, különösen a szülést megelőzően úgy kerülnek elhelyezésre, hogy nem kerülnek nem roma kismamákkal egy szobába, illetve kórterembe". A kórház ezt a fentiek szerint értelmezte. A bíróság szerint a per kereteit meghaladta "annak megítélése, hogy a kórház tudatos magatartásáról lenne szó, vagy pedig egy következetesen érvényesített gyakorlatról". A bíróság a helyreigazítási kérelemnek két pontban helyt adott: A kórterem ajtaján lévő "C" feliratot az ítélet szerint csak egy tanú "vélte látni", ráadásul négy évvel ezelőtt, és vallomását nem tartották elég meggyőzőnek. Emellett egy roma nőnek az előírt tájékoztatás nélküli meddővé tételéről a benyújtott dokumentáció alapján megállapították, hogy a beteg előzetesen általános nyilatkozatban hozzájárulását adta a műtéthez, bár ő a tárgyalás során megerősítette: nem tájékoztatták előre, és a beavatkozás szükségességéről sem győzték meg.
Várhatóan mindkét fél fellebbez; ez esetben valamikor az év végén valószínű az újabb ítélet. Az ügy tanulsága azonban már most levonható: a kórház igazgatója még mindig a helyén van, hiába mondtak el mindent több alkalommal is a tanúk, és hiába nyilatkoztak ellenében a beosztottai - akiket emiatt figyelmeztetésben részesített. Mind a fenntartó megyei önkormányzat, mind a szaktárca hallgat, az esélyegyenlőségi miniszter sem tett semmit azon kívül, hogy részletesen kifejtette: utólag nehéz bizonyítani a diszkriminációt. Pedig a bíróságnak sikerült. A kisebbségi ombudsman vizsgálata még nem fejeződött be: eredménye szeptemberre várható.
Az ítélet elegánsan kikerüli azt a kérdést, hogy egy intézmény elkövethet-e spontán elkülönítést, és ha igen, annak mi a következménye. Ha semmi, megvan a kiskapu; csak némi szervezés kell a betegfelvételen, ami továbbfejleszthető a beavatkozásokra is. Hiszen a romák egészségi állapotuk miatt úgyis több mint tíz évvel kevesebbet élnek, mint a többségi polgárok, és egészségtudatos magatartásuk is sok kívánnivalót hagy maga után. Az ügy kirobbanása után készített kórházi belső jelentés szerint a roma kismamák többsége dohányzik, hangoskodásukkal zavarják a többi kismama nyugalmát, "magatartásuk nagyobb toleranciát igényel a nem roma honfitársaktól".
A kórházigazgató a betegek és a kórház dolgozóit ért súlyos jogsérelem miatt májusban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen: lényegében hazugnak titulálta a nyilatkozó romákat, manipuláltnak a rejtett kamerás felvételt, és szerinte mindezek sértik a kórház és munkatársai jó hírét. Nem tudom, egy roma asszonynak lehet-e nálunk jó híre, abban sem vagyok biztos, hogy azt megsértheti-e egy kórházigazgató. Mindenesetre érdemes lenne kipróbálni.
Virág Tamás
