Utolsó pár, előre fuss!

Rendteremtés a fővárosban

  • Virág Tamás
  • 2003. július 31.

Belpol

A múlt héten a két parlamenti törpepárt letette voksát a főváros rendje és tisztasága mellett. Az MDF reprezentatív felmérést készíttetett. A megkérdezettek háromnegyede úgy véli, a koldusok "negatív hatással vannak Budapest idegenforgalmára"; ráadásul a többség szerint a kéregetők java külföldi vagy vidéki polgár.

A párt fővárosi frakciója szerint a koldulást akkor lehetne megszüntetni, "ha a társadalom is indokolatlannak érezné létezését és a szociális háló is jól működne". Indokoltnak tartják a kéregetést szabályozó törvények szigorítását. Szegényügyi bizottságok felállítását tervezik, melyek összeírhatnák a segélyezésből kiszorultakat, valamint "környezettanulmányokat készítenének, vagy az adományok gyűjtését szerveznék meg" - mondta Szőke László fővárosi frakcióvezető, aki kicsit odacsapott a liberális városvezetésnek, amely az MDF-felmérés szerint elnézően bánik a koldusokkal. A helyzet javítása érdekében a frakcióvezető tárgyalni kíván az új fővárosi rendőrfőkapitánnyal is.

Az MDF sajtótájékoztatóját megelőző napon Demszky Gábor főpolgármester és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány megszemlézett két pályaudvart, s mivel metróval közlekedtek, aluljáróztak is kicsit. Demszky az elvárásait említve az általa immáron egy éve kiemelten kezelt "aluljáróprogramról" imigyen beszélt az új főrendteremtőnek: "A polgárok csak akkor fogják elviselhetőnek tartani a helyzetet, ha a hajléktalankérdést, az illegális árusítást, a szemételtakarítást és a falfirkák helyzetét a biztonság növelésével egy időben oldjuk meg." A főpolgármester szerint a főváros "egyre több lehetőséget nyújt, hogy a hajléktalanok kijöhessenek az aluljárókból". Azon "európai szintű szálláshelyekre" gondolhatott, amiket nyilván tudatos önsorsrontás miatt nem vesznek igénybe a hajléktalanok. Pedig elég megnézni ahhoz egyetlen éjjeli menedékhelyet, hogy érthetővé váljék, miért maradnak nyáron sokan inkább a szabadban.

Talán véletlen a szinte közös nyári bejelentés; tény, hogy a megrendszabályozandó célcsoportok (koldusok, aluljárólakók) nem fedik le teljesen egymást, de egy korábbi kutatás szerint a múlt évtized végén a koldusok több mint fele az aluljárókban próbált jövedelemhez jutni. A frekventált területek megtisztításakor mindig felmerülnek városképvédelmi, turisztikai szempontok: tavaly például a tökéletes rejtőzködés érdekében városházi utasításra fehér kínai pólót és sapkát osztottak a hajléktalanoknak szociális munkások. Ilyen, amikor politikusok öltöztetik a nagyvárosi barbie-kat, keneket.

*

Amúgy már a fogalmak sem világosak: mert ki a koldus? Az, aki irka-firkával a kezében megpróbál nyomós érvet közölni, hogy miért pont neki adjunk néhány forintot, vagy az, aki kéregetés közben fel se néz, vagy az, aki épp eltüntetni kívánt lábát gyömöszöli maga alá, hogy utána "rokkantsegélyt" kérhessen? Koldusok-e a Magyar Fórum, a Demokrata, a Magyar Narancs szerdai árusai, a lábbal festők képeslapjait kínálók, az "intézeti gyerekeknek" készpénzt gyűjtők? Azok-e a Fedél Nélkül, a Flaszter árusai? Az sem egyszerű, hogy ki a hajléktalan, milyen a "hajléktalankinézet"? Vagy szagra menjünk? Számtalan kérdés, amit politikusaink szerint a rendőröknek, közterület-felügyelőknek kellene megoldaniuk, miközben ők sem találnak rá választ.

A fővárosban már tavaly nyáron elkezdődött az aluljárók megtisztítása, aminek módja ellen több szociális szervezet tiltakozott; kényszert alkalmazni ugyanis nem lehet, ráadásul először azt kellene tudni, hova mehetnek az emberek, és csak ezt követően indítható az akció. Az egyik intézmény vezetője - nem önszántából - szociális munkás járőröket küldött az aluljárókba, ám nem tudták "kirobbantani" onnan az ott élőket, mert amit az intézmény kínált, nem volt kecsegtető. Az akciónak a tél vetett véget, amikor a rendőrök egyszerűen abbahagyták az egészet; az előző főkapitány minden ősszel megújított parancsa szerint szociális intézményhez fordultak, ha hajléktalanra leltek. A tavalyi akció értékelésekor elhangzott: újrakezdése esetén a szociális intézményekkel is érdemi párbeszédet kellene folytatni, de erre nem került sor. A főpolgármester Gergényivel egyeztetett, akinek a hivatalba lépése óta megnehezedett a hajléktalanok utcaléte.

Állítólag lesznek új férőhelyek, így van hova küldeni a hajléktalanokat. A finanszírozás és a jogszabályok miatt azonban egyre nehezebb pontosan tudni, hány férőhely is fogad. Télen a szabályellenesen beengedett szállóvendégek költségeit senki nem fedezi, sőt, ha a szociális munkások betartanák a törvényeket, az engedélyezett létszám feletti rászorulók még a meleg épületbe sem mehetnének be. A Fővárosi Önkormányzat a tavaly télen bevezetett időszakos férőhelyek fenntartását nem támogatta, ki tudja, miért. (Az aluljáró-akció finanszírozására persze találtak pluszforrást.) És ha van is szabad férőhely, vajkon kinek van joga megmondani, hogy egy másik polgár miért épp itt vagy ott alhat, meddig terjed az önkéntes együttműködés, az önrendelkezés joga.

*

Az MDF szigorítaná a törvényeket, pedig a koldulás most is harmincezer forinttal büntethető. Demszky is szigorítana. Azért ez ijesztő. Mert hiába ígér az MDF bármit, kicsinyke a parlamentben, és kicsi a fővárosban is, mindössze ötfős a frakciójuk. A főpolgármester rendteremtési mániája nem újdonság, azt is láttuk, hogy képes megvalósítani bármiféle szakmai egyeztetés nélkül, aztán karácsonykor majd újra gulyást oszt, és minden a legnagyobb rendben lesz. Pillanatnyilag a kicsiny, kiesőfélben lévő pártok versenye zajlik a szavazatokért, és rájöttek, hogy a rend mifelénk igen trendi dolog. Talán abban reménykednek, hogy a szavazatveszteség elhanyagolható lesz, ha ilyen témákban versenyeznek. Ebben szerintem Demszky hazardíroz jobban, hiszen az egyébként is fogyó szavazóbázis feltöltése a rendpártiak felől kétséges vállalkozás, ezt mutatja a tavaly őszi választási eredmény is.

Néhány éve a BKV őrző-védő szolgálatokat fogadott, így "feljebb nyomták" a hajléktalanokat az aluljárókba, majd a főpolgármester tavaly nyáron a föld felszínére "segítette" őket. Kíváncsian várhatjuk, mi következik most, például a kivilágítatlan közparkokból is elzavarják-e őket. Egy biztos: azokkal szemben csak nő az előítélet, akiket a politika önhibásnak, másokat zavarónak minősít. Hiszen miért tűrné meg bárki a kapualjban azt, akit az aluljáróból rendőr kerget ki?

Figyelmébe ajánljuk