Akadémiai kutatóintézetek összevonása - Tudományos kétharmad

  • Vári György
  • 2011. július 14.

Belpol

Hogy szükség volt-e az akadémiai kutatóhálózat átalakítására, és ha igen, akkor olyanra-e, amilyen éppen zajlik, arról megoszlanak a vélemények. Az érintettek többsége nem tagadja, hogy számos változtatás indokolt lehetne. Abban pedig minden forrásunk egyetért, hogy mindez csak az egyeztetési mechanizmusok kiiktatásával mehet simán.

Az egyeztetések kiiktatását az előző parlament összpárti egyetértése tette lehetővé az akadémiai törvény módosításával. Az akadémiai "reformokat", a "racionalizációt" a szocialista-liberális koalíció is támogatta, élharcosuk Kóka János volt. Az előző elnök, Vizi E. Szilveszter idején is nagy harcok dúltak az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) és az elnök között, de a most radikális átszervezés előtt álló intézeteknek akkor még volt erejük visszaverni Vizi kezdeményezéseit.

Előzmények

Az 1994-es, "rendszerváltó" akadémiai törvény és az ezzel harmonizáló egyéb szabályzatok ugyan-is nemcsak az akadémikusok, hanem az MTA által fenntartott intézetek számára is biztosították saját ügyeikben az érdekképviselet lehetőségeit. Az AKT tagjait döntően maguk a kutatóintézetek választották saját dolgozóik közül, és e testület jóváhagyása nélkül nem lehetett dönteni intézetek alapításáról, átalakításáról, megszüntetéséről.

Az AKT Vizi fölötti győzelme azonban pirruszinak bizonyult, 2008-ban ugyanis a parlament egyhangúan szavazta meg az akadémiai törvény módosítását (majd ehhez igazították az MTA alapszabályát), amely számos területen - vagyongazdálkodási és szervezeti kérdésekben is - jóformán teljhatalmat biztosít a mindenkori elnöknek, aki ez idő tájt már Pálinkás József volt. Az AKT fontos jogosítványait vesztette el, létszáma csökkent, tagjait immár nem az intézeti alkalmazottak választják, nekik tehát lényegében semmilyen saját fórumuk nem maradt arra, hogy az őket foglalkoztató kutatóhálózat ügyeibe beleszólhassanak. Egyik forrásunk úgy fogalmazott, hogy "a korlátlan hatalom és a diktátumok időszaka az Akadémián valamivel előbb kezdődött, mint általában az országban". Maga Pálinkás annak idején elnöksége első szakaszának legnagyobb sikereként értékelte a törvényt az MTI-nek, kiemelve, hogy "ez egy világos vezetési rend, világos egyszemélyi felelősség". Most is azt olvashatjuk az MTA honlapján, hogy "a kutatóhálózat megújítása szerves folytatása annak az elnöki programnak, amely az akadémiai törvény módosításával kezdődött, a jelentős hazai és nemzetközi elismerést kiváltó - kiemelkedő fiatal kutatók hazahozatalát és itthon tartását célzó - Lendület programmal és az intézethálózat infrastrukturális megújítási modelljének első beruházásaként elindított MTA-Q2 programmal folytatódott".

Pálinkás a Vizi-időszakban egyes forrásaink szerint az AKT mellett állt, és ellenjavaslatában apróbb engedményeket tett ugyan, de az egyszemélyi irányítás iránti elkötelezettségét ebben is jelezte. Lapunknak nyilatkozva az elnök cáfolta, hogy így lett volna: "Nem emlékszem, hogy Vizi E. Szilveszter volt elnök reformelképzeléseivel valaha is 'szembeszálltam' volna. Programjaink, sőt Glatz Ferenc még korábbi törekvései is jelentős mértékben átfednek. Mindkét volt elnök teljes mértékben támogatja törekvéseimet." (Informátoraink beszámolóiból úgy tűnik, hogy Glatz az egyes fórumokon másképp viszonyul a tervezethez: Pálinkással konzultálva tetszett neki, míg a Történettudományi Intézet munkatársai előtt Pálinkás önfejűségének tulajdonította és bírálta.)

Pálinkás József többször is azt nyilatkozta: ígéretet kapott a döntéshozóktól, hogy az akadémiai hálózat reformját követően mérséklik vagy megszüntetik a rendszer krónikus alulfinanszírozottságát. A kevés forrás miatt ugyanis, ahogyan az elnök a Narancsnak fogalmazott, "az akadémiai kutatóhálózat csak a meglehetősen zavaros pályázati rendszerből elnyert támogatások révén maradhatott működőképes. A pályázati rendszer átalakításával egyidejűleg az intézményrendszer működését is át kell alakítanunk. Világos intézményrendszer és világos pályázati rendszer. E két feltétel nélkül az intézményhálózat nem működtethető, mert ma finanszírozásának több mint ötven százalékát egy bizonytalan pályázati rendszeren keresztül kapja." Azt másoktól tudjuk: nem ritka, hogy kutatóinak az MTA nem képes kifizetni a közalkalmazotti bértábla szerint járó bérüket sem, vagyis számos esetben folyamatosan jogsértést kénytelen elkövetni.

Reformterveiről Pálinkás először nem sokkal újraválasztását megelőzően, ez év januárjában beszélt az Akadémia Szegedi Területi Bizottsága előtt, erőteljesen azonban csak megválasztása után hangsúlyozta szándékait. Amelyek lényege az, hogy a kutatóintézeteket - pár kivétellel - központokba vonják össze egy-egy bölcsészeti, társadalomtudományi, fizikai, energetikai, agrártudományi, közgazdasági, ökológiai, földtudományi és csillagászati, valamint egy "multidiszciplináris természettudományi" centrum létrehozásával, így karcsúsítva az adminisztrációt és növelve a hatékonyságot. (De például az összevonásban szereplő Irodalomtudományi Intézet önálló gazdasági részlege megmarad, mivel Ménesi úti székhelyükön, az Eötvös Kollégium társbérlőiként napi szintű, állandó gazdasági ügyintézésre van szükségük.)

A tervek szerint kutatókat nem bocsátanak el, bár az érintettek igen szkeptikusak. Az intézetek szakmai autonómiája a tervek szerint megmarad. Ahogyan Pálinkás József lapunknak fogalmazott: "A kutatóközpontok jövőbeli működési modellje a Szegedi Biológiai Központ és a Kémiai Kutatóközpont. A főigazgató a központ mint költségvetési szerv vezetője. A kutatási programok kialakítása a kutatóközponti intézetek igazgatóinak a feladata. A megújítás célja éppen az, hogy a kutatóközponti intézetek és azok kutatási műhelyei, az igazgatók és a kutatásvezetők (az angol szakirodalomban Principal Investigator, PI) által meghatározott témákban a kutatóközponti infrastruktúrát hatékonyan felhasználva világszínvonalú kutatásokat vezessenek, és ne adminisztratív feladatokkal foglalkozzanak." Az Akadémia osztályai is megmaradnak, bár önálló titkárságaik nélkül, és ugyanígy járnak az ún. területi bizottságok is. Pálinkás szerint "az adminisztratív ésszerűsítéssel jelentős, mintegy ötszázmillió forint fordítható adminisztráció helyett kutatásra. Kevesebb magasabb vezető, kevesebb gazdasági igazgató, kevesebb helyettes, kevesebb titkárnő. Az adminisztrációban az elbocsátások elkerülhetetlenek, és elkerülhetetlen a hetven év fölötti kutatók emeritus státuszba helyezése is, ahogyan ez az egyetemeken történik." Mások szerint a számos hetvenen felüli, aktív kutató bérköltsége önmagában meghaladja a félmilliárd forintot, tehát valamiféle tiszteletdíjat feltehetően továbbra is kapnának.

Egyeztetés

Ami az egyeztetési folyamatot illeti, az elnök megvallja, hogy "a megújítás tervezetét valóban én öntöttem végleges formába, és már jó két éve gondolkodtam rajta. Az intézetigazgatók első értekezletén egyedül a már fentebb is idézett ellenvetés hangzott el a művészeti intézetek önálló központba szervezéséről. Az igazgatók meghatározó többsége kifejezetten üdvözölte az elképzelést. Az intézetigazgatókkal történt részletes egyeztetések alapján két ponton módosítottuk az elképzelést, amelynek támogatását minden jelen lévő igazgató aláírta. Egy átlátható, az érintetteket teljes mértékben bevonó egyeztetés végén vagyunk."

Az igazgatók jó része viszont nem a spontán egyetértés ünnepeként élte meg a "részletes egyeztetések" periódusát. A múlt hónap végén az elnökség három napon keresztül fogadta az intézetvezetőket, akiknek helyben alá kellett írniuk, hogy minden vonatkozásban tökéletesen egyetértenek az átalakítási elképzelésekkel. Előzőleg nemigen vonták be őket azok kidolgozásába, azt sem tudták, hogy aláírni érkeznek. A bölcsész és társadalomtudós intézetvezetők bizonyosan mérsékelt lelkesedést mutattak csak, azonban azt közölték velük egy az új szervezeti felépítést illusztráló diavetítés keretében, hogy három lehetőség közül választhatnak: vagy minden így marad és két éven belül bedől az egész rendszer, vagy megkezdődik a Pálinkás-féle átalakulás, vagy pedig egyetlen egységes szervezetté válik az MTA, magyarul megszűnnek a jelenlévők által vezetett intézetek. Az alig burkolt fenyegetéssel az Irodalomtudományi és a Zenetudományi Intézet vezetői, Szörényi László és Tallián Tibor próbáltak óvatosan szembeszállni: a hét intézetet tömörítő, szerintük kezelhetetlen konglomerátum helyett az irodalmárok, zenészek, néprajzosok és művészettörténészek adminisztratív fúzióját javasolták. (Rossz nyelvek szerint az ötlet egyik célja az volt, hogy elkerüljék a közösködést az állandó "botrányok" miatt feketeseggűvé vált filozófusokkal.) A javaslatot azonban Pálinkás lesöpörte, mert úgy véli, "ez semmivel nem növelte volna a kutatás hatékonyságát. Az irodalomtudomány nagyjából olyan távol áll a művészettörténettől, mint a történelemtudomány", és ez az adminisztratív változtatás az intézetek kutatási autonómiáját különben sem érinti. Az erőteljes nyomás hatására végül mindenki aláírta, amit az orra elé tartottak, mert - mint kollégáik mondják - nem akarták kockáztatni intézeteik létét. Az akadémikusokat úgy is próbálták jobb belátásra bírni több forrásunk egybehangzó állítása szerint, hogy felvetették az akadémikusi tiszteletdíjak öszszegének felülvizsgálatát.

Azt, hogy nem annyira teljes az egyetértés, mint azt az MTA közleménye és Pálinkás József nyilatkozatai sejtetik, jelzi, hogy az Akadémia Irodalmi Bizottsága óvatosan tiltakozott, és az irodalom- és nyelvtudósokat tömörítő I. akadémiai osztály támogatta a kezdeményezést. Igaz, a II. osztály, a filozófusok és történészek nem is tárgyalták az ügyet, és az is igaz, hogy az osztályoknak amúgy sincs semmilyen befolyásuk az átalakításra. Egyéb hivatalos nyoma tulajdonképpen nincs az ellenkezésnek, az új AKT egyetlen tartózkodással, az elnökség pedig egyhangúan fogadta el az ötletet: morgolódni is csak név nélkül mert minden forrásunk.

Társadalomtudomány: mi végre?

A bölcsészek és a társadalomtudósok attól félnek, hogy a reform az első lépés a teljes eljelentéktelenítésük irányába. A kutatóközpontok beosztása is beszédes: a nyelvtudomány megmaradó önállósága a HVG-nek nyilatkozó Kenesei István intézetigazgató szerint - aki nem rejtette véka alá, hogy szívesen marad ki a "hosszú és fárasztó" központosításból - azon is múlhatott, hogy kutatásaik profilja egyre inkább természettudományos jellegű. A másik, a bölcsészet és a természettudomány között ingázó "határtudomány", a lélektan szintén kivételezett helyzetben van; ők a fenti akadémiai közleményben büszkén emlegetett nagyszabású fejlesztés, a Q2 jelű beruházás keretében a Multidiszciplináris Természettudományi Kutatóközpontba kerülnek. Ez az Akadémia de facto második emberének, Csépe Valéria főtitkárhelyettesnek köszönhető, aki egyértelműen természettudományos érdeklődésű kutatóként dolgozik jelenleg is a Pszichológiai Kutatóintézetben, és tovább kívánja közelíteni tudományágát a kemény tudományokhoz, ami középtávon a kutatói állomány másfajta érdeklődésű tagjainak lecserélését is eredményezheti. Feltűnő, hogy míg a természettudományok közül azokat szervezték egy központba, amelyek szorosabb kapcsolatban voltak egymással, addig a bölcsészek intézeteit kérésük ellenére is válogatás nélkül összeömlesztették, noha például a régészet és a zenetudomány közötti érintkezési felület bízvást nevezhető aránylag kicsinek.

Számos természettudós gondolja úgy (egyébként pártállásra való tekintet nélkül), hogy nem szükségszerű minden bölcsész- és társadalomtudománynak képviseltetnie magát az akadémia kutatóhálózatában. (A Filozófiai Intézetnél is felmerült tavaly, hogy a tudományok "önreflexiójaként" értett tudományfilozófia műhelyévé volna érdemes az intézetet átszervezni.) Aligha kérdés, hogy a humaniórákat nem különösebben respektáló Pálinkás is ezek közé tartozik. A kormánytöbbség eddigi kultúr- és oktatáspolitikai döntései és ötletei azt sejtetik, hogy ők sem elleneznék e forgatókönyvet. Az átszervezés arra is jó lehet, hogy elveszi a beleszólás lehetőségét az egyes intézetektől jövendő profiljuk kialakításába; azzal, hogy az egyes intézetek jogi személyisége megszűnik, még védtelenebbé válhatnak.

Pálinkás József azon kérdésünkre, hogyan fér össze a spórolás igénye egy újabb - főigazgatói - vezetői szint rendszerbe iktatásával, így felelt: "A főigazgatók főszabályként valamelyik intézet igazgatását is ellátják, tehát nincs szükség további vezetési szintekre." E költségkímélési érvhez azért hozzá kell tenni, hogy az elnök az utóbbi időben több alkalommal határozottan beavatkozott - akár a szakmai javaslattévő grémiumok ajánlását felülbírálva is - bölcsész és társadalomtudós intézetigazgatók kiválasztásába (nem csak a legnagyobb sajtópolémiát kiváltó filozófusügyben). Tehát a lényeges döntéseket meghozó, a munkáltatói jogokat gyakorló főigazgatók jó eséllyel az ő bizalmi emberi lesznek. Pletykák keringenek arról, hogy egyes intézetvezetők lecserélésére is kiváló alkalom az átszervezés.

Az átszervezés előkészítését megkezdik az intézeteket végigjáró ún. elnöki biztosok, akiket legtöbb beszélgetőpartnerünk igen mérsékelt bizalommal fogadott. December elején lesz az Akadémia rendkívüli közgyűlése (májusi, rendes tisztújító közgyűlésükön választották újra Pálinkást), amely jóváhagyja majd az átalakítást. Arra a kérdésünkre, hogy a lényegében már lezajlott átalakítás nem állítja-e kész helyzet elé a közgyűlést, Pálinkás azt felelte: "Éppen fordítva, a közgyűlést megtiszteljük azzal, hogy konkrét, világos és részletes előterjesztést teszünk. A változásokat pontosan elő kell készíteni, és nincs sok évünk a hezitálásra. A közgyűlés konkrét előterjesztésekről szavaz, nem pedig homályos elképzelésekről. Ehhez szükséges az elnöki biztosok kinevezése, és az átalakítás konkrét, az államigazgatással egyeztetett terveinek szakmai, pénzügyi kidolgozása." Úgy tűnik azonban, maga az elnök sem tartja lehetségesnek az elutasítást; eldöntött tényként közli, hogy "megújítjuk a kutatóhálózatot, hatékonyabbá, és a világon a jelenleginél is jegyzettebbé teszszük, közösen".

Az átalakítás arra is jó lehet, hogy az Akadémia - ez is régi terv - az összevonásokkal, kiköltöztetésekkel megszabadulhasson várbeli ingatlanaitól, ahogyan azt a HVG is jelezte. Pálinkás azonban lapunknak cáfolta ezt: "Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a várbéli műemlék ingatlanok - éppen a fenntartási és várható felújítási költségek miatt - nem ideális helyszínei egy költséghatékony kutatóhálózatnak. A megújítás első lépésében azonban nem szerepel az ott működő kutatóintézetek más helyre költöztetése. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a létrehozott kutatóközpontok a mostaninál kedvezőbb körülmények között nyerhetnek elhelyezést. Ehhez azonban új épületeket kell építeni. Ez ma nincs napirenden, következésképpen az intézetek költözése sem."

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.

„Ötven százalék!”

Évek óta 25 ezer szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyi rendszerből, és ha nem jön érdemi változás, 2023 januárjára ötszörös lesz a különbség az orvosok és a szakdolgozók bére között. A MESZK javaslatcsomagot küldött az államtitkárságnak, és bízik a párbeszédben, a mielőbbi béremelésben.

Nagykapu

Aj Vej-vej következetesen és mindenáron, minden megnyilatkozásával, ideértve a műalkotásait is, az emberi szabadságról, mint alapvető jogról beszél. Nála nincs kiskapu és mellékzönge: az üzenet a kezdetek óta ugyanaz. A kifejezési formák változtak, azok is szervesen egymásból építkezve.