Bennfentes kereskedelemmel vádolják Trumpot ellenzéki politikusok

  • narancs.hu
  • 2025. április 10.

Külpol

Az elnöki szóvivő szerint Trump csak az "üzletkötés művészetének" elméletét alkalmazta.

Több amerikai politikus is bennfentes kereskedelemmel és tőzsdei manipulációval vádolja Donald Trumpot. Az amerika elnök ugyanis pár órával szerdai bejelentése előtt – miszerint 90 napra felfüggeszti a nemrég megemelt vámokat, Kínára viszont 125 százalékos vámot vet ki – kiírta a Truth Social-re: „ez egy tökéletes idő a vásárlásra”. Miután bejelentette a megemelt vámok felfüggesztését, az amerikai részvények azonnal kilőttek – írja a Guardian nyomán a 444.

Az elnök posztjának időzítése miatt több demokrata politikus is gyanút fogott. Adam Schiff szenátor azt követelte,

indítsanak nyomozást az ügyben, hogy kiderüljön, kik tudtak idő előtt Trump döntéséről, és kik kereskedtek az adott intervallumban részvényekkel.

Chris Murphy szenátor azt írta az X-en, hogy bennfentes kereskedési botrány alakul. Szerinte Trump posztja alapján egyértelmű, hogy az elnök segíteni akart az embereinek, hogy pénzt tudjanak keresni.

Alexandra Ocasio-Cortez képviselő pedig felszólította az amerikai kongresszus valamennyi tagját, hogy tegyék közzé az elmúlt 24 órában vásárolt részvényeiket.

Az ügyben Trump is megszólalt. Amikor szerda este megkérdezték tőle, pontosan mikor döntött a vámok felfüggesztéséről, azt mondta, szerda reggel, de az elmúlt napokban már gondolkozott a dolgon. Az elnök stábja egyébként állítja, hogy a fordulat már eredetileg is a stratégia része volt. Karoline Leavitt elnöki szóvivő azt mondta, Trump csak az „art of the deal”, azaz az üzletkötés művészetének elméletét alkalmazta.

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.