MaNcs 37. évf. 15. sz. (2025-04-09)
Azt, hogy Donald Trump elnökségét Orbán Viktor egyfajta felhatalmazásként tekinti a korlátok nélküli belpolitikai cselekvésre, nap mint nap érezheti a bőrén a magyar társadalom jó része. (És már rövid távon érzik majd azok is, akik ma még azzal vigasztalják magukat, hogy a politikai és az állampolgári szabadságjogok orbáni szűkítése igazából nem is érinti őket.)
Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.
Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.
A XV. kerületi Növényolaj–Sashalmi Elektronikus Mérőkészülékek Gyára mérkőzésen történt. A hazaiak kapusát példátlanul hosszú időre, 25 évre tiltotta el a BLSZ. A kapus a mérkőzés 77. percében egy reklamálásnál előbb sárga, majd piros lapot kapott a játékvezetőtől, majd megindult a bíró felé, aki erre lefújta a találkozót.
A magyar társadalom szerkezete merevnek tűnik ugyan, így is akadnak dinamikus csoportok, amelyek politikai viselkedése nagy hatással lehet az ország közeljövőjére. Bár a NER példátlan hatalmat biztosít az ország vezetőinek, még ez is kevés ahhoz, hogy mélyrehatóan alakítsák át a társadalom szerkezetét.
Sokan azért nyúlnak kábítószerekhez Magyarországon, mert emberhez nem méltó körülmények között élnek. A drogkereskedők ellen meghirdetett kormányzati háború a valódi problémát nem oldja meg. A rendőrségnek egyszerűen nincs kapacitása a terjesztők begyűjtésére.
Nem elég posztolni, a technofasizmus ellen az utcára kell menni. Az ellenzéki képviselő erre törekszik, negyedik hete viszi utcára a tüntetőket a gyülekezési jogért. Nem a zebrák érdeklik, de számára is kérdés, kirobbanhat-e a „hibrid forradalom”.
Elvileg szabadidős sportparkként született volna újjá 25 milliárd forintból a Népliget egy része, a kormány két lépcsőben is elkülönített erre pénzt, de a projektből csak egy műemlék épület lebontása valósult meg. És közben senki nem tudja, hol a temérdek pénz.
Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.
Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.
Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.
Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.
A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.
Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.
Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.
Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.
Volt Szegeden egy Tolkien nevű könyvesbolt, a Kossuth Lajos sugárúton, közvetlenül az Anna-kút után. Ebben a könyvesboltban fedeztem fel a kortárs magyar irodalmat, amikor a kilencvenes évek elején átjöttem a háborúba zárult Jugoszláviából, vagyis Szerbiából, azaz a Vajdaságból. A tágas könyvesboltban ott sorakoztak a többi közt a pécsi Jelenkor Kiadó karakteres tervezésű könyvei, s egy barátom javaslatára kezembe vettem egy ezüstszínű könyvet, a Wilhelm-dalokat…
Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.
Mira Sorvino – akivel az Első látásra (1999) című filmben játszott együtt – „úriemberként” hivatkozott rá, míg a Dr. Moreau szigetének rendezője, John Frankenheimer a kínkeserves közös munka után kijelentette, hogy akkor sem dolgozna „azzal a faszkalappal, ha a Val Kilmer élete című filmet rendezné”.
A 45 éves francia muzsikus jazzfesztiválokon szerepel a leggyakrabban, de munkássága alapján nem ismer műfaji korlátokat. Klasszikus zenét éppúgy vállal, mint flamencót vagy rockot, jelenleg zajló amerikai turnéján a mali népzenét igyekszik összeboronálni a jazzel. Április végén pedig azért jön Budapestre, hogy Lukács Miklós cimbalomművész projektjének kiteljesedéséhez járuljon hozzá.
Xavier Legrand már első rövidfilmjével (Mielőtt minden elveszne, 2013) Oscar-jelölésig vitte, hogy aztán a családon belüli erőszak tematikáját a 2019-es, Magyarországon is bemutatott Láthatással, az egyik (ha nem a) legjobb filmjével folytassa, s minden babért learasson Velencétől a César-díjig.
Bálint András 43 év után ismét Kosztolányi előtt tiszteleg költői estjével, de szemben a Boldog, szomorú dallal, ezúttal szinte minden anekdota, vers, fénykép, napló- és filmrészlet a megidézett halálához visz egyre közelebb.
Van-e visszaút egy identitását elvesztett metálzenekar számára?
Él valahol Dél-Angliában egy rejtélyes, visszahúzódó öregember.
Ma egy filmet „tarantinósnak” nevezni már több, mint stíluspecsét.
Schwechtje Mihály az első színházi bemutatója, a 2019-es Örökség óta igyekszik átmenteni a dokumentum- és játékfilmjeinek lélektani mélységeit, humorát a kísérleti előadásaiba is.
Michael Alden Hadreas a zenei projektjét Tom Tykwer Parfüm című filmje után nevezte el.
Amikor Michael Fassbender figyel, akkor néz. Amikor nagyon figyel, akkor nagyon néz – ebben a filmben pedig végig nagyon kell figyelnie.
Budapesten az utcák átnevezése (majd visszanevezése) olyan jelképesnek vélt, ám végeredményben kisszerű politikai gyakorlatnak tekinthető, amely végigkísérte a főváros történetét.
