Kirúgások és felmondások után: feloszlott a nyírcsászári képviselő-testület

Kis-Magyarország

Nem sokkal a hivatalba lépése után fél évvel, a mostani önkormányzati ciklusban az országban az elsők között csütörtökön feloszlott a nyírcsászári képviselő-testület. A héttagú grémium négy ellenzéki tagja voksolt a feloszlatás mellett, míg a fideszes polgármester és két támogatója ellene. A rövid ülés nem volt mentes vitáktól és mocskolódástól. Időközi választás jön a Nyírbátorhoz közeli településen.

Ahogy arra számítani lehetett, és ahogy annak a lehetőségét a Narancs.hu korábban megírta, a hivatalba lépése óta eltelt fél évet követően feloszlott a héttagú nyírcsászári képviselő-testület. Mindehhez a testületen belüli végletes megosztottság és ellentétek vezettek. Az elmúlt hónapokban többször beszámoltunk arról, hogy a kis nyírségi községben négy önkormányzati alkalmazottat menesztett az október elsejével felálló új faluvezetés, a kialakult helyzetben hárman önként távoztak. Elmozdították a jegyzőt is, legutóbb pedig a háziorvos asszisztensét menesztették. 

Egy feljelentés után büntetőeljárás, emellett munkaügyi perek folynak a történtek miatt. Tavaly október első napjától a polgármesteri posztot a múlt év nyári önkormányzati választáson győztes Szkibáné Teliska Éva (Fidesz-KDNP) tölti be úgy, hogy csupán két emberre támaszkodhatott a testületen belül, ahol így azóta kisebbségben van az Orosz József fémjelezte függetlenekkel szemben.

A csütörtökre összehívott rendkívüli testületi ülésnek egyetlen napirendje volt, ez az önfeloszlatásról szólt. A kemény és éles, néha mocskolódásba is átcsapó vita éppen olyan végeredményt hozott, mint amilyenek a képviselő-testületen belüli erőviszonyok. A négytagú ellenzék a feloszlatásra, a fideszes polgármester és két támogatója ez ellen voksolt. A feloszlatáshoz egyszerű többség kell. Ezek után az időközi választás kiírásáig hivatalban marad a polgármester és a képviselők is. Az új választás időpontját a helyi választási bizottság (hvb) tűzi ki. Az időközi voksolást a hvb döntése után 70-90 napon belül meg kell tartani. Ez azt jelenti, hogy vagy június végén, vagy július egyik vasárnapján tartják az újbóli voksolást Nyírcsászáriban.

 
Szkibáné Teliska Éva (középen) a tavaly júniusi Békemeneten
Forrás: Szkibáné Teliska Éva Facebook
 

Az ellenzék szeretne tiszta vizet önteni a pohárba. Orosz József azt mondta érdeklődésünkre, kettős céljuk van. Egyrészt megtartani a testületi többségüket, emellett a polgármesteri címet is elnyerni. (Megtudtuk, egyelőre még nem döntöttek arról, ki lesz a jelöltjük a posztra.) Másrészt az 2019 és 2024 között dolgozó önkormányzat és testület eredményeit szeretnék megőrizni. Arról megoszlanak a vélemények a faluban, hogy a minden valószínűség szerint újrainduló Szkibáné Teliska Évával szemben el tudják-e nyerni a községvezetői posztot. „Sok gondunk és bajunk mellett hivatalba lépésünk után fél évvel azt sem tudjuk, hogy a nyírcsászári önkormányzatnak mekkora a tartozása. Az erről szóló információk 16 és 160 millió forint közötti szórást mutatnak, ami jelzi a polgármester munkájának minőségét is. Olyan ő, mint egy partra vetett hal, csak vergődik” – mondta portálunknak Orosz József.

Ahogy eddig minden alkalommal, úgy ezúttal is kerestük Szkibáné Teliska Éva fideszes polgármestert, hogy meghallgassuk véleményét, ám nem értük utol, s cikkünk leadásáig nem is hívott vissza bennünket.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ukrajna útja az EU-ba: szatócsok és morálőrzők

Repkednek a választókat ijesztegető százmilliárdos összegek, valaminő konzultáción igyekszik a kormány többséget szerezni magának, hogy az ország elzárkózzon Ukrajna EU-tagságától. Holott nem csak hazánk két évtizede történt csatlakozása bizonyítja, hogy az önző szatócsszemlélet tévút, hanem világosan látni kell: a saját lábára álló Európának is óriási szüksége van Ukrajnára.