Az LMP segít Orbánnak „megvédeni Magyarországot”

szerző
MTI
publikálva
2018. szept. 11., 16:39
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni, ezért az LMP nem támogatja a Sargentini-jelentés elfogadását – közölte Keresztes L. Lóránt, a párt társelnök-frakcióvezetője.

„Az LMP országos elnöksége úgy döntött, hogy nem támogatja a Sargentini-jelentés és a kapcsolódó intézkedések elfogadását, és arra kéri a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy azt szavazatával a holnapi ülésen ne támogassa” – jelentette be az LMP társelnöke, miközben az EP-ben zajlik a jelentés vitája.
Keresztes L. Lóránt elmondta: az LMP országos elnöksége az elmúlt hetekben részletesen, tartalmilag és következményeit tekintve is megvitatta a Sargentini-jelentést, és az abban szereplő, jogállamiságot érintő kritikák, bírálatok jelentős részét megalapozottnak találta. Ugyanakkor – folytatta – az LMP sajnálja, hogy a jelentés sok szempontból felületes, keverednek benne az ideológiai jellegű és a konkrét intézményi kritikák, ami álláspontjuk szerint gyengíti a dokumentumot.
A társelnök-frakcióvezető pártja döntését indokolva hangsúlyozta: az LMP szerint a jogállamiságot érintő problémákat hazai, nemzeti szinten kell orvosolni, és a kormány súlyos hibái miatt nem lehet Magyarországot és a magyar embereket büntetni. Ezért az LMP semmilyen olyan eljárást nem tud szavazatával támogatni, aminek lehet olyan végkimenetele, hogy az ország szavazati jogát megvonják – jelentette ki.
Az MTI kérdésére hozzátette: az LMP elnökségének világos és egyértelmű állásfoglalása az volt, hogy Meszerics Tamás semmiképpen ne támogassa a jelentés elfogadását, és ő ezen belül egyéb körülményeket is mérlegelve tudja majd meghozni a döntését.

szerző
MTI
publikálva
2018. szept. 11., 16:39
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 7
    rworse
    2018. szeptember 12., szerda 20:46
    bétom

    Nem korrektek a feltételeid. Ne kelljen Hadházy ténykedését kizárni, és akkor mondok egyet. :)
  2. 6
    bétom
    2018. szeptember 12., szerda 19:26
    Valaki mondjon egyetlen példát az LMP történetéből,( leszámítva Hadházy ténykedését) ami egy fikarcnyit is ártott a fityisznek!
  3. 5
    szegedi789
    2018. szeptember 11., kedd 23:16
    Én eddig azt hittem, ami a parlamentben ("nemzeti szinten") 8 év alatt (!) zajlott, az a madzsar polgároknak büntetés volt. És erre mik derülnek ki?

    Lehet ás a polip lika.
  4. 4
    Cyrano
    2018. szeptember 11., kedd 22:00
    Ezen majdnem meglepődtem. :XD
  5. 3
    Kovacs
    2018. szeptember 11., kedd 17:55
    1: Az LMP nem lehet hazaáruló, mert ilyen szó nincs a modern demokráciákban. (hehe) Az LMP egy nacionalista párt, ezzel a kijentésével a sötétebb verzióból. (Igaz a Fideszt elég nehéz túlteljesíteni)
    Ha másra nem, arra jó ez a strasbourgi plenáris ülés, hogy az "ellenzék" színt vall. Megkönnyíti a választók problémáját választásilag. Mikor lesz a következő?
  6. 2
    Hofipisti
    2018. szeptember 11., kedd 17:32
    Keresztes L. Lóránt a FIDESZ "vakondja, de ez már az elejétől sejthető volt!!!
  7. 1
    rworse
    2018. szeptember 11., kedd 17:14
    LMP hazaáruló.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra