A szovjet hadsereghez hasonlította Hernádi Zsolt a kormány különadóit

Belpol

Közölte, hogy a MOL-csoportnak az "egyáltalán nem támogató" feltételek mellett is sikerült helytállnia.

A MOL-csoportnak az "egyáltalán nem támogató" feltételek mellett is sikerült helytállnia, és bár pénzügyi teljesítménye tavaly elmaradt a 2022-es rekordévitől, operációs és stratégiai szempontból egyaránt jelentős eredményeket ért el – mondta a csoport elnök-vezérigazgatója a részvényesek közgyűlésén csütörtökön.

Hernádi Zsolt tájékoztatása szerint

a tervezettnél nagyobb, mintegy 568 milliárd forintos nyereséggel zárták a 2023-as évet.

Hernádi azt közölte, hogy sikerrel vették a szankciók okozta piaci nehézségeket, a feldolgozás és kereskedelem üzletágban tudtak termékeket gyártani és értékesíteni a régióban, jól haladnak a kőolajdiverzifikációs programjukkal, jelentős eredményeket értek el a kőolajbeszerzés rugalmasságában.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a MOL-csoport 2022-es és a 2023-as évben 3,1 milliárd dollárt fizetett be extra elvonásként különböző kasszákba, "ennyi ment ki a termelésből", miközben "megnövekedett versennyel kell szembenéznie".

A vezérigazgató hozzátette, hogy ezek az

"állami befolyások, az állami szabályozók kezdenek lassan már úgy alakulni, mint ahogy - még az én korosztályom emlékszik rá - az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet hadsereg jelenléte alakult, vagyis a határidő egy darabig még hosszabbításra került, aztán már nem is beszéltünk arról, hogy ez lejár, és maradtak még vagy 40-50 évig."

A közgyűlés döntött mintegy 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről a 2023-as üzleti év alapján. Az egy részvényre jutó alap osztalék mértéke az előző évivel megegyező 150 forint, ezen túl a részvényeseknek mintegy 100 forint körüli rendkívüli osztalékot fizetnek részvényenként, az alap- és a rendkívüli osztalék így mintegy 250 forint részvényenként – határozott a közgyűlés.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.