Belpol
A kormány szándékosan mossa össze a homoszexualitást és a pedofíliát
Hétfőn tüntetés lesz a kirekesztő törvényjavaslat ellen.
Molnár Gyula DK-s képviselőként indul az előválasztáson
Az MSZP volt elnöke 2022-ben már a DK frakciójában ülne.
Márki-Zay Szombathelyen szúrt oda Czeglédynek
Előfordulhat, hogy ha Czeglédy nyeri az előválasztást, vezetőszíjon viszik el a rendőrök – mondta a vásárhelyi polgármester.
Tovább bütykölik a bérlakástörvény-javaslatot
„Csak fizetőképes, megbízható személyek élhessenek a vételi jog lehetőségével.”
Galla Miklós cáfolja, hogy Karácsony híve lenne
Nem vicc: levelet kapott arról, hogy mégsem ő kapja a Karinthy-gyűrűt.
Az ügyészség szerint "tárgyszerű" volt a kormány vakcina-táblázata
Az értelmezésre alkalmatlan adatközlést pedig még Karikó Katalin sem hagyta szó nélkül.
Még a kormánypárti szavazók fele sem ért egyet a közvagyon alapítványokba szervezésével
A többség szerint a Fidesz ezzel csak saját magának próbál vagyont kimenteni arra az esetre, ha elvesztenék a választást.
Döntött az Alkotmánybíróság: nem alaptörvény-ellenes a felsőoktatási törvény módosítása
Elutasították a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vonatkozó rendelkezések elleni bírói kezdeményezést.
A BKK volt vezetője Karácsony csapatából Fürjesékhez igazolt
Varga Ivett a Fürjes Balázs államtitkárhoz tartozó Budapest Fejlesztési Központban kapott feladatot.
Hiába mondogatja a kormány, nem állt meg a Fudan előkészítése
Csütörtökön két beruházást segítő szabályjavaslatot is elfogadtak.
Alföldi: "A szexuális irányultság és a nemi identitás összemosása a pedofíliával a legaljasabb módszer, amit egy hatalom használhat"
A színész-rendező az eredetileg pedofiltörvénynek induló rendelet módosítási javaslatáról írt véleményt.
Háromszáznál is több diáknak kellett kihagynia az írásbeli érettségit
Az ok sokaknál a koronavírus-fertőzés vagy a karantén volt.
Orbán két évig minden migrációt tiltani akar
"Elmegy a járvány kérdése és visszakerül a migrációé az európai politikába" - mondta Orbán a rádióban. A migrációs kérdések a konzultációba is bekerülnek.

