Szép csendben eltüntette a MÁV az egyik legnépszerűbb kedvezményét

Belpol

Az okosjegyek beszántásáról egyáltalán nem kommunikáltak, lapunk kérdésére azt válaszolták, átalakul a rendszer, és majd tájékoztatják a nyilvánosságot is. 

Bármiféle előrejelzés nélkül drágábbak lettek az elővételes jegyek a MÁV járataira december közepétől: eddig ha időben vásároltuk meg jegyeinket mondjuk a Budapest–Miskolc távra, mintegy 2600 forintból megúszhattuk az egészet, most viszont ugyanez az útvonal például idén karácsonyra is már 4042 forintba kerül a honlapon és a két applikáción (MÁV, illetve MÁV+) keresztül is.

Bár drágulásnak tűnik, tulajdonképpen nem az: ez a 4042 forint ugyanis az eredeti tarifa, a változás annyi, hogy a cég bármiféle bejelentés nélkül eltörölt egy eddig létező kedvezményt, az okosjegyeket. Az okosjegyek célja világos volt: eddig aki előre megvásárolta az utazásához szükséges jegyét, akár 40 százalékot is faraghatott az eredeti árakból, ez értelemszerűen eléggé megérte azoknak a felnőtteknek, akik kiszámítható és előre tudható időpontokban közlekedtek vonattal. Az árak már a menetjegyeket és a pótjegyeket is tartalmazták, tehát még különösebb trükközés sem kellett ahhoz, hogy a nyaranta katasztrofálissá váló működést ellensúlyozza az érzés, hogy végül is elég keveset fizettünk érte.

 
Ez mondjuk minden pénzt megér
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A közkedvelt kedvezmény eltörlésének semmi nyomát nem találtuk a MÁV felületein, nem született róla közlemény, egyszerűen eltűnt, és nem is látni semmilyen változást az előre megváltható jegyek közt azon túl, hogy drágábbak.

A MÁV Kommunikációs Igazgatósága a Narancsnak megküldött válaszában ugyanakkor nem is tagadta a változást. „Az Okosjegy rendszere az új menetrendi időszaktól kezdődően megújul, átalakul. A részletekről hamarosan tájékoztatjuk tisztelt utasainkat és a nyilvánosságot” – írták kérdéseinkre. Valóban, ha december 14-ig induló vonatokra próbálunk jegyet venni, még élhetünk a kedvezménnyel, utána azonban már most sem. 

A válasz alapján arra lehetne következtetni, hogy majd a december 14-i új menetrend bejelentésével együtt közlik a nagyközönséggel az új helyzetet, de a valóság ennél árnyaltabb: a cég még november 15-én írt, a menetrendváltásról szóló közleményében szó sem volt az okosjegyek sorsáról, az pedig már látható is, hogy különösebb kommentár nélkül kezdték el árulni az új menetrendhez a jegyeket. 

Azt viszonylag régóta lehetett tudni, hogy az amúgy is forráshiányos MÁV-nál nem érdek a kedvezmények felé terelgetés: a Lázár János által nagy dérrel-dúrral beharangozott, nyáron indult MÁV+ applikációban például eleve nem is lehetett okosjegyet vásárolni, az app egyszerűen nem is ajánlotta fel a kedvezményt, a „régi” MÁV applikáció és a jegyvásárló honlap tehát tulajdonképpen most végülis csak követte az új fejlesztást. 

Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem tudunk olcsón utazni Magyarországon vonattal: idén nyártól ugyanis a hatalmas késésekre reagálva Lázár közlekedési miniszterként jelentette be, hogy 20 perc késés felett automatikusan visszajár a megváltott jegyek árának 50 százaléka. Mivel a vasúti közlekedés azóta sem javult, talán mondhatjuk, hogy kell is erre a pénz: június első heteiben már 18 millió forintot fizetett vissza a cég, pedig akkor még be sem pörgött igazán a nyár.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.