A felét sem kapta meg a főváros annak a pénznek, amit az atlétikai stadion engedélyéért ígért a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. június 13.

Belpol

A megállapodás szerint egészségügyi fejlesztésekre járna Budapestnek az összeg.

A 2024-es költségvetési törvény tervezete szerint 8,7 milliárd forintot szán az Egészséges Budapest Programra a kormány, de ez az összeg kevesebb, mint az atlétikai stadionhoz adott fővárosi hozzájárulásért ígért 50 milliárd forint időarányosan, egy-egy évre járó 10 milliárd forintja.

Karácsony Gergely 2019-ben úgy állapodott meg a kormánnyal, hogy megadják a sportlétesítményhez a hozzájárulást, ha 2020-tól kezdve extra forrás jut saját egészségügyi fejlesztéseikre.

Az Orbán-kormány nem sokkal a megállapodás aláírása után összesen 10 milliárd forint egészségügyi fejlesztésre megítélt támogatást vont el a II., a III. és a XV. kerülettől - írja a Népszava.

A kormány eddig összesen 23, 4 milliárdot adott oda az ígért 50 milliárdból, holott időarányosan 2022 végén már 30 milliárdnál kellett volna tartani, az idei összegről pedig még tárgyalás sincs.

Az alku része lett volna a Diákváros is, aminek helyét először a kínai Fudan Egyetem építésére adta át. 

„Mindenre van pénz, politikai akarat, százmilliárdok a Vodafone felvásárlásra, Tiborcz és Mészáros-pénzügyi alapjaira, stadionépítésre és atlétikai vb-rendezésre, csak éppen a budapestiek egészségügyi ellátásának fejlesztésére nincs kormányzati szándék” – nyilatkozott Havasi Gábor, a fővárosi önkormányzat egészségügyi tanácsnoka.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.