Kilökte a tizedikről a barátnőjét, 14 évet kaphat

  • narancs.hu
  • 2024. július 2.

Bűn

Gyilkosságig fajult egy veszekedés Győrben.

Vádat emeltek egy 33 éves férfi ellen, aki a tizedik emeletről kilökte barátnőjét – írja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.

A vádirati szerint a 33 éves férfi 2023 januárjában a barátnőjével és anyjával költözött egy anyja által bérelt tizedik emeleti győri panellakásba. Időközben odaköltözött még az anya unokája is a családjával, így a lakásban hatan éltek. A férfi és barátnője viszonya 2023 márciusára megromlott, a férfinak lett egy új kapcsolata is, emiatt sokszor veszekedtek a nővel.

Egyik reggel a férfi és a vele egy lakásban lakó barátnője ismét összevesztek, dulakodtak, a férfi kijött a szobájukból. A nő sírni kezdett, kinyitotta az ablakot, amit az egyik otthon lévő családtag észrevett, és szólt a férfinek.

A férfi visszament a szobába, üvölteni kezdett a nővel, majd megragadta és kilógatta az ablakon. A nő megpróbált visszamászni, de ez nem sikerült neki, és a tizedik emeletről lezuhant. A nő a helyszínen meghalt.

A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfi ellen az ügyészség emberölés miatt emelt vádat. Ha a férfi beismeri tettét és lemond a tárgyalásról, 14 év szabadságvesztést és 10 év közügyektől eltiltást kaphat. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hallgatás ára – Orbán elvbarátját, Sztojka Attilát választotta a kritikus fideszes cigányok helyett

Hiába bomlott meg a fideszes roma közösség Sztojka Attila mögött, amiért sokan nem tudtak vezetési stílusával azonosulni, Orbán mégiscsak őt tette az országos listára, méghozzá biztos befutó helyre. Bizonyára nem ártott ennek a döntésnek, hogy az államtitkár egy alkalmat eltekintve egyszer sem szólalt meg, amikor párttársai megbélyegző kijelentéseket tettek a romákra. 

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.