14 évet kapott a sofőr, aki majdnem megölte a menekülteket

  • narancs.hu
  • 2024. július 3.

Bűn

A szalagkorlátnak támaszkodva nézte, ahogy bentről a szírek, kintről a rendőrök próbálták kifeszíteni a füstölő autó rakterének ajtaját.

Több emberen, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete és embercsempészés miatt rótt ki jogerős büntetésül tizennégy év fegyházat a Szegedi Ítélőtábla szerdán. 

Az elítélt vádlott, Sz. R. I. 21 éves férfi. 26 éves élettársával, a most másodrendű vádlottként 4 év fegyházra ítélt T. K. M.-mel együtt menekülteket fuvarozott autón a magyar-szerb határtól a magyar-osztrák határhoz, fejenként 30 ezer forintért.

A magyar párt egy Nagy-Britanniában élő ismerős vonta be az embercsempészüzletbe. A bűnözői csoportot egy arab szervező irányította, ő tartotta a kapcsolatot a sofőrökkel is telefonon és interneten. A Magyarországra bejutó embereket a határ közelében, az erdőben vették fel, és Ólmod, Horvátzsidány, Lövő, Peresznye térségében tették ki.

2021. március elsején Sz. R. I. és T. K. M. egy teherautóval csempészett, de a jármű nem volt alkalmas arra, hogy embereket szállítson. A raktérben nem volt elég rögzített ülés, sem megfelelő szellőzés, és jelzőkészülék sem, amely a vezetőfülke és a raktér közötti kommunikációt lehetővé tette volna. Az autóba nyolc szír állampolgár szállt be, köztük egy kiskorú gyermek. A kocsi menet közben elromlott: a kuplung nem működött, a motortérből is szivárogni kezdett a füst, ezért félreálltak az M9-es autóúton.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei észrevették a teherautót, igazoltatták a sofőrt, és megkérdezték, szállít-e valamit. A férfi nemmel felelt, aztán megpróbálta elindítani a kocsit, de a rendőrök kiszállították a fülkéből, mert a motorháztető alól már füst csapott ki. A sofőr azt is mondta a rendőröknek, hogy a hátsó ajtó beszorult, nem lehet kinyitni. Ez a járőrnek sem sikerült, ezért tűzoltót hívott a helyszínre. Felszólította a sofőrt, adja át a raktér kulcsát, ő azonban szándékosan beletörte a kulcsot a gyújtáskapcsolóba, és azt hajtogatta, hogy a raktérben nincs semmi, senki. 

Akkor már az odabenn lévők dörömböltek és kiabáltak.

A rendőrök kívülről, a menekültek belülről, együttes erővel kinyitották a raktér ajtaját – mindezt a sofőr és élettársa a szalagkorlátnak támaszkodva nézte végig.

Amikorra a tűzoltók odaértek, a jármű már teljes terjedelmében égett, de sikerült eloltani. A tűz előre nem látható műszaki hiba miatt keletkezett. 

A Szegedi Ítélőtáblán az elsőrendű vádlott és védője az emberölés bűntettének kísérlete alóli felmentésért fellebbezett, és azért, ne állapítsa meg a bíróság, hogy az embercsempészést Sz. R. I. bűnszervezetben követte el. Benedek Tibor tanácsa azonban úgy találta, hogy az elsőfokú ítélet pontosan írta le, mi hogyan történt, és korrekt volt a 14 és a 4 évről szóló ítélet, így nem is változtatott rajta, ezt emelte jogerőre.

Mivel a határozat szerint a vádlottak tettüket bűnszervezetben követték el, a törvények miatt feltételes szabadságra nem bocsáthatók. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.