C-közép

A sok és a kevés – Nincs középút Moszkvában

Így, egy hét moszkvai tartózkodás után az ember önkéntelenül is megpróbál összegezni. Nem is annyira a versenyeken szerzett tapasztalatait, mert olyasmit már látott, hanem inkább a helyszíni benyomásait, elsősorban talán azért, mert nem járt még errefelé.
  • Szabó Gábor
  • 2013. augusztus 16.

A királylány – Jelena jövője

Hiába kommunikálta azt folyamatosan, hogy a moszkvai világbajnokság lesz az utolsó versenye, tegnap már csak időt kért inkább a szurkolóitól, gyaníthatóan szülésre.
  • 2013. augusztus 15.

Bárhogy nézzük, csalódás – Pars Krisztián ezüstérme

Álldogáltunk tegnap este magyarok a Luzsnyiki stadion előtt a Magyar Atlétikai Szövetség vezérkarával, gyakorlatilag a Gyulai testvérekkel, és lógattuk az orrunkat. Pedig hát valamennyien ebben a sportágban nőttünk fel, nálunk talán kevesen tudják jobban, hogy mit ér atlétikában egy világbajnoki ezüstérem, mégis szomorkodtunk.
  • Szabó Gábor
  • 2013. augusztus 13.