Érdekes pert nyert két szakszervezeti vezető a Continental ellen

Belpol

A Szegedi Ítélőtábla az ítélet indoklásában leírta, a dolgozói érdekképviseletnek mi a dolga: az, hogy sose legyen elégedett.

Jogerősen elutasította a Szegedi Ítélőtábla a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. keresetét egy személyiségi jogi perben, amelynek alperese Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet titkára és Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke volt.

A kft. több pert is indított a két tisztségviselővel szemben a makói üzem működésére vonatkozó nyilvános kritikáik miatt. A most jogerős ítélettel lezárt eljárás egy 2023. december 11-i tévéműsort tárgyalt.

Hajdú Roland és Radics Gábor aznap az ATV Reggeli start című műsorában szerepelt. Néhány nappal korábban Szűrszabó Levente, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője adott interjút a televíziónak. A két szakszervezeti vezető az ügyvezető interjújára is reagált. Arról volt szó, hogy a cégnél év végén elbocsátás zajlik, és aztán, hogy több a megrendelés, a megmaradt dolgozók rendszeresen túlórázni kénytelenek.

Hajdú többek közt azt mondta, „a következő évi bérfejlesztés mértékét gyakorlatilag létszámleépítéssel kompenzálják”, illetve „a maradék létszám, akik ott maradtak a gyárban, azoknak folyamatosan többet kell dolgozniuk, és valószínűleg hasonló darabszámot gyártanak le kevesebben”. Radicsnak pedig volt olyan mondata, hogy „a munkáltató egyáltalán nem hajlandó érdemi kommunikációt folytatni az érdekképviseleti szervekkel”.

A cég ügyvédje azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy Hajdú Roland megsértette a makói vállalatnak a jó hírnév védelméhez fűződő, személyhez fűződő jogát azzal a két idézett mondattal. A keresetben az is benne volt, kötelezze a bíróság Hajdút, jelentessen meg saját költségén közleményt, bocsánatkérő levelet is írjon a ContiTech Automotive Hungária Kft.-nek, amelyet a cég közzé tehet, valamint fizessen 2 millió forint sérelemdíjat, amelynek kamata 2023. december 12-étől ketyeg.

Radicstól is bocsánatkérő közleményt és szintén kamattal növelt kétmilliós sérelemdíjat várt a kft. a kijelentése miatt, miszerint a cég nem hajlandó érdemi kommunikációra.

A cég a perben ragaszkodott ahhoz, hogy nem közszereplő, és hogy Hajdú nem véleményt mondott, hanem tényt állított, mégpedig valótlan tényt, mert a létszámleépítés célja nem a bérfejlesztés kompenzálása: azért volt rá szükség, hogy ne legyen nagyobb a veszteség. Radicsnak az érdemi kommunikáció hiányára vonatkozó megjegyzését is valótlan tényállításnak minősítette a vállalat, amelynek ügyvédje szerint az a mondat negatív színben tünteti fel a térség legnagyobb munkaadóját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.