Élet + Mód
Ha valaki utánam szól, hogy te buzi, akkor megfordulok, és azt mondom: aha, te meg hetero, és?
Elítéli, amit Kövér László mondott a melegekről, de szívesen leülne vele beszélgetni. Úgy látja, a magyarok többségének szexuális kultúrája a Hahota-karikatúrák szintjén áll, de bízik a javulásban. A Budapest Pride kapcsán a kordonokról és a Pride identitáskereséséről is beszélgettünk Steiner Kristóffal.
Tápláléknak nézte a csikket a madár, azzal etette fiókáját
Ha csak egy környezetszennyezéssel kapcsolatos képet néz meg ma, ez legyen az!
Tele van a Duna mikroműanyagokkal és gyógyszermaradványokkal
Ráadásul újra megjelenhetnek a már megfékezett betegségek, ha nem cselekszünk.
Ki volt kapcsolva a Viking Sigyn közelségriasztója a baleset idején
A szakértő szerint a hajó nem lassított.
„Kamutábornokok” ellen indított eljárást a rendőrség
Egy mezőfalvai lakos sikerdíjelőlegként és más jogcímeken mintegy 600 millió forintot vett át.
Több, mint 40 tonna műanyag hulladékot gyűjtöttek össze a Csendes-óceánból
A környezetvédők Hawaii és Kalifornia között takarítottak.
Megszólalt a VOLT főszervezője a fesztiválon levetített Orbán-beszéddel kapcsolatban
„Fura, hogy ezzel címlapra lehetett kerülni.”
Lezuhant egy katonai helikopter Németországban
A gép egy kukoricaföldön csapódott a földbe, a személyzet egy tagja meghalt, ketten kórházba kerültek.
Szobrot állítanak Trump feleségének
Az életnagyságú alkotást Melania Trump Szlovéniában található szülővárosához közel állítják fel.
A Wikipédia alapítója arra kéri az embereket, hogy két napig ne használjanak semmilyen közösségi oldalt
Larry Sanger szerint a felhasználóknak elegük van abból, hogy egyes vállalatok nem megfelelően kezelik a személyes adataikat.
Brutális mennyiségben ömlik az olaj a vízbe egy 15 éve léket kapott olajfúró platformnál
Az üzemeltető eddig hazudott a szennyezés mértékéről. Naponta valójában 17 000 liter olaj kerül a vízbe.
A Csukcs-tenger déli része "megfőtt"
Szokatlanul korán tűnt el idén tavasszal az alaszkai tengerjég.

