Ki volt kapcsolva a Viking Sigyn közelségriasztója a baleset idején

  • narancs.hu
  • 2019. július 2.

Lokál

A szakértő szerint a hajó nem lassított.

Dr. Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető cég ügyvédje nyilatkozott a Blikknek, miután megkapta az elsődleges szakvéleményeket a dunai hajóbalesetről.

Eszerint 46 személyzeti alkalmazottat és 184 utast hallgattak ki tanúként. Egy amerikai házaspár a fedélzetről videóra vette az ütközést, a felvételt átadta a hatóság szakértői vizsgálatra.

A szakértők megállapították, hogy a videón nem hallatszik a közelségjelző hang, és az is látható, hogy az ütközés előtt a hajó nem lassított, vagyis nem vett tudomást a másik hajóról.

A szakértő szerint ugyanakkkor a Viking vezetőjének látnia kellett a Hableányt.

A Viking radarjához kapcsolódó közelségriasztó hangjelzés ki volt kapcsolva, mondta az ügyvéd.

Erre az lehet magyarázat, hogy a foralmas szakaszon a többi hajó miatt feleslegessé vált a folyamatos jelzés.

false

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.