Telex: Még gyanúsítottja sincs az egy évvel ezelőtti budapesti házomlásnak
November óta nyolc új tanút hallgatott ki a BRFK.
November óta nyolc új tanút hallgatott ki a BRFK.
A rendőrség nem is válaszol a bíróság levelére, amelyben adatokat kér egy lefoglalt telefonról. A bizonyíték a magyar taxis, állatvédő mellett szólna.
Cserébe lánybúcsúkat nálunk a legjobb szervezni, ha valaki nagyon aggódott volna.
Az ország áttért a hagyományos életkorszámításról a nemzetközileg elfogadottra.
D. atya orvosként is praktizál, de időnként politikai rendezvényeken is feltűnik. Az egyházmegye később visszavonta a pap ellen hozott felfüggesztő határozatot.
Katonai tiszteletadással fogadták a pilóták földi maradványait hazaszállító helikoptert.
A mentők sem feltételezték, hogy bárki viccelne ilyesmivel.
Tömegesen betegíti meg az állatokat az emberi jószándék, a szakértők azt kérik, nyáron se etessük a madarakat.
A belga versenyző csapata érdekében végigküzdötte a versenyt Krakkóban, és elvitte a show-t.
Egy mobil applikáció az egyetlen eszköz annak ellenőrzésére, hogy a kitoloncolt személy valóban elhagyta-e az országot vagy sem.