Soha nem volt még ekkora esély a Freeszfe hosszú távú túlélésére

  • narancs.hu
  • 2025. október 3.

Narancsblog

A Vidnyánszky-féle SZFE-n a szabadságról beszélnek, de a vezetők céljai valójában ugyanazok, mint öt évvel ezelőtt. Közben a nagy lendülettel elindított Freeszfe egyesület most egy soha nem látott esélyt kapott a túlélésre. 

„Önök olyan országban tanulhatnak és élhetnek, ahol szabad a művészet, a művészi önkifejezés és szabad az alkotómunka. A szabadság, amely adott, felelősség is egyben” – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár a (Vidnyánszky-féle) Színház-és Filmművészeti Egyetem tavalyi tanévnyitóján, egyúttal felhívva a hallgatók figyelmét arra is, hogy „rövid idő leforgása alatt minden relatívvá lett, amit egykor örök érvényűnek hittünk”.

Mivel az MTI – ellentétben a példaképnek tekinthető Szabad Néppel – egyelőre nem közli a közönség reakcióját (például „hosszan tartó, ütemes taps”), így legfeljebb csak feltételezés a részünkről, hogy a h. államtitkár szavaira azok is felkapták a fejüket meglepetésükben, akik elbóbiskoltak vagy a telefonjukat nyomkodták. Akik ugyanis szó szerint csakis e szavakat hallották, mi másra gondolhattak volna, mint az öt évvel korábbi eseményekre. Az egyetemfoglalásra, a vele járó erős jelképekre, a maszkra, a terelőszalagra, a fáklyás őrségre, a támogatók seregére. Az SZFE felháborodott hallgatóinak küzdelmére tanáraikért, az egyetemi autonómiáért, amely messze a leghatásosabb és legbátrabb kiállás volt 2010 óta a Fidesz kultúrpolitikája ellen, amelyet a színházi világban még ma azzal az egyetlen mondattal is össze lehetne foglalni, hogy „Vidnyánszky Attila mindent visz”!

De Vidnyászky Attila már a 2010-es években mindent vitt az ún. társadalmi szerepvállalás jegyében. Legyen szó érdekvédelmi szervezet térfoglalásáról (Magyar Teátrumi Társaság), színházi találkozóról (POSZT), felsőoktatásról (Kaposvári Egyetem), ebbéli munkássága három szóval – kirúgta, ellehetetlenítette, tönkretette – összefoglalható, s valójában nem volt egyéb, mint pitiáner bosszúhadjárat – többnyire vélt sérelmek miatt.

Ilyen előzmények után nem volt kétséges, hogy a Nemzeti Színház főigazgatója az SZFE-re is hasonló ambíciókkal érkezik, hiszen a diákok határozott fellépésére csak azután került sor, hogy Vidnyánszkyék nyilvánvalóvá tették, hogy semmibe veszik nemcsak az egyetem akkori vezetését és tanárokat, de őket, a hallgatókat is, hiszen egy korábbiaktól mindenben eltérő modellt próbálnak rájuk kényszeríteni. Egyszerűen nem volt más választásuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.