Ellopták a rendőrszövetség alapítójának kétmázsás bronzszobrát Jászszentandráson
Az alkotás értéke úgy 40-50 millió forint, flexszel egyszerűen levágták.
Az alkotás értéke úgy 40-50 millió forint, flexszel egyszerűen levágták.
Összesen 105-en barangolnak a Szárkő-hegységben.
Most rongálás miatt kell majd felelnie.
56 ezer lakást és öt kórházat érint a szolgáltatás hiánya.
Az elsőfokú ítélethez képest jelentősen enyhítették V. János büntetését, amit Olaszországban kell letöltenie.
Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán is.
A hétvégi adatok újabb emelkedést mutatnak.
Az önkormányzat beltéri rendezvényeit sem tartják meg.
Kimerültek az erőforrások, miközben tombol a járvány negyedik hulláma.
Jövő hétvégéig 20 fokig melegszik a nappali hőmérséklet, de éjjelente már fagyokra lehet számítani.
Szigetszentmiklóson és környékén hónapokig nyomoztak a hatóságok a rajtaütés előtt.
A fegyvert egy közeli autóból lopta el.